Miben különbözünk?

Értékalapú díjazás Értékalapú Díjazás

Nem az üggyel töltött órák számát szeretnénk növelni, hanem a tudásunkkal hozzáadott értéket adni, hogy ÖN ne az órákért, hanem a kapott értékért fizessen.

Az ügyfeleinkkel töltött több mint egy évtized alatt meggyőződtünk róla, hogy az óradíj eltávolítja egymástól az ügyfelet és az ügyvédet, mivel ellentétes érdekeket generál és a hatékonyság ellen dolgozik. Emiatt kidolgoztuk értékalapú díjazási modelljeinket.

Értékalapú díjazási opciók

Egységdíj

Érték és díj találkozása

Ezt a díjazási opciót akkor használjuk, ha a feladatok köre és az ügyfél céljai jól meghatározottak, és kevés az előre nem látható körülmény (harmadik féllel járó kockázat, stb.). Bizonyos peres ügyekben is van lehetőség egységdíj alapú megbízásra.

Ütemezett Egységdíj

Kis részekre bontjuk a kockázatot

Egy hosszabb ügy vége sokszor nem látható előre, azonban minden ügyben vannak fontos mérföldkövek. Az ügyet kisebb szakaszokra bontjuk és ezekre fix díjakat ajánlunk, ezáltal csökkentjük az ÖN kockázatát, költségeit pedig előre megbecsülhetővé tesszük.

Sávos Egységdíj

Osztozunk a kockázatban

Ezt a díjazási opciót arra a helyzetre alkalmazzuk, amikor a ténylegesen ráfordított munka jóval több, vagy jóval kevesebb annál, mint ami előre látható volt. Ilyenkor egy egységdíj mellé egy alsó, illetve felső sávot is meghatározunk. Ha a ténylegesen elvégzett munka beleesik a sávba, akkor az egységdíjat számlázzuk, a sáv feletti, illetve alatti rész rizikóját pedig közösen viseljük.

Havidíj

Ha folyamatos jogi támogatásra van szükség

Általában azon céges ügyfeleink választják ezt az opciót, akiknek a napi működéshez folyamatos jogi tanácsadásra van szükségük. A havidíjat egy hosszabb időtartamra vetítve határozzuk meg a jogi munka átlagos mértéke alapján.

Óradíj „plafonnnal”

Egységdíj és óradíj kombinációja

Soha nem használunk „tisztán” óradíjas elszámolást, de néha a munka mennyisége nem látható előre és az eredmény túl sok olyan körülményen múlik, ami nem kontrollálható. Ilyen esetben a „plafon” garantálja, hogy soha ne fizessen többet annál az összegnél, amelyben előre megegyeztünk.

Sikerdíj

Együtt sírunk, együtt nevetünk

Bizonyos ügyekben az előző díjazási modelleket egy további díjjal kombináljuk, amely csak siker esetén fizetendő. Ez az opció a hatékonyságot és az ügyfél számára kedvező eredményt díjazza.

A díjazás kapcsán az alábbiakat tartjuk szem előtt:

  • Átláthatóság
  • Előreláthatóság
  • Rugalmasság

A megfelelő díjazási modell kialakítása érdekében először ügyfeleinkkel tisztázzuk a munka volumenét, az elvárt eredményt, a kedvező kimenetel értékét az ügyfél számára és végül az előre nem látható körülményeket.

Ezután a fenti opciók valamelyikét illetve azok kombinációját javasoljuk.