A RES JUDICATA TÁG ÉRTELMEZÉSE – VESZÉLYBEN A PRÓBAPEREK?

2021 Március 10

A Kúria a közelmúltban úgy döntött, hogy egy korábbi jogerős ítélet kizárja, hogy a felperes azonos jogalapon egy újabb pert indítson olyan követelésrész vonatkozásában, melyet az előzményi perben nem érvényesített. Milyen hatással van a fenti döntés a feleket a polgári perben megillető rendelkezési jogra és a hazai próbaperek jövőjére? A fenti kérdéseket cikkünkben elemezzük.

1. Tények

A felperesek svájci frank alapú kölcsönszerződést kötöttek egy kereskedelmi bankkal („Bank”) 2008. évben, azonban a szerződéskötést követően a CHF-HUF árfolyam a felperesekre nézve kedvezőtlenül megváltozott, mely a havi kölcsöntörlesztő részlet jelentős megemelkedését eredményezte.

Egy 2012. évben hatályba lépő jogszabály lehetővé tett a felperesek számára, hogy a szerződésből eredő valamennyi kölcsöntartozásukat fix, 180 HUF / CHF árfolyamon végtörlesszék.[1]

A felperesek élni kívántak a végtörlesztés lehetőségével, azonban a Bank a végtörlesztés érdekében megkötött kölcsönszerződés teljesítése körében megszegte az együttműködési és tájékoztatási kötelezettségét, amelynek következtében Felperesek a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével nem tudtak élni. Amennyiben a Bank megfelelően tájékoztatja Felpereseket, akkor kb. 4,4 Millió Forinttal kevesebb összeget kellett volna fizetniük a végtörlesztés keretében.

Felperesek az őket ért 4,4 M Forint kárból 1,1 Millió Forint  kártérítési összeget érvényesítettek a Bank ellen az előzményi perben. Az alapperben a bíróság jogerősen 1,1 Millió Forint összegben marasztalta a Bankkor kártérítés jogcímén.

A felperesek ezt követően egy újabb pert indítottak a Bank ellen, melyben az előzményi perben nem érvényesített 3.3 Millió Forint kártérítés, valamint egyéb adminisztratív költségek megfizetését kérték, melyek a végtörlesztés miatt merültek fel.

A Bank a kereset elutasítását és a per megszüntetését kérte res judicata-ra hivatkozva, mivel álláspontja szerint az előzményi perben hozott ítélet anyagi jogereje kizárja, hogy a felperesek újabb pert indítsanak ellene.

2. Az első- és másodfokú ítélet

Az elsőfokú bíróság szerint a polgári perrendtartás szabálya alapján[2] az előzményi perben meghozott jogerős ítélet anyagi jogereje nem terjed ki a Felperesek által érvényesített követelésre. Az érvényesített jog azonossága fennáll, a kereset alapjául megjelölt tények azonban nem egyeznek meg, hiszen a Felperesek a jelen perben a korábbi perben nem érvényesített összeg megfizetését kérték.

A Bank fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját. A másodfokú bíróság kiemelte, abban az esetben, amikor a jogosult az anyagi jog szerint őt megillető követelésének csak egy részét érvényesíti, a követelésnek a keresettel nem érvényesített részére az ítélet anyagi jogereje nem terjed ki, mivel az érvényesített jog ugyan alapvetően azonos, de a kereseti követelés és az azt megalapozó tények nem.

3. A Kúria döntése

A Bank a Kúria előtt terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a másodfokú ítélettel szemben. A Bank kiemelte, hogy a felperesek kezdettől fogva, már az előzményi per során is ismerték azt a pontos összeget, amelyet a jogalap fennállásának megállapítása esetén érvényesíthettek. A felperesek számára valamennyi adat ismert volt, semmilyen új bizonyíték nem merült fel az előző eljárás befejezését követően, ami indokolttá tette volna, hogy a felperesek újból keresetet indítsanak az alperessel szemben. A Bank szerint az igényérvényesítésnek ez a módja a jogbiztonság elvét sérti.

A Kúria a felülvizsgálati eljárásban osztotta a Bank álláspontját. [3]

A Kúria kiemelte, hogy az anyagi jogerő negatív hatása az ítélt dolog, az ún. res judicata, mely alapján a jogerős ítéletet követően ugyanazon a felek ugyanazon a tényalapon, ugyanazon jog iránt nem indíthatnak újabb peres eljárást.

A jogerős ítélet res judicata hatása a Kúria szerint tehát félazonosságot, tényazonosságot és jogazonosságot jelent.

A Kúria megállapította, hogy a felek személye mindkét perben azonos volt, és a közöttük fennálló jogviszony (tényazonosság) is ugyanaz volt az előzményi és a jelen perben. Az első- és másodfokon eljáró bíróságok ugyanakkor tévesen jutottak arra a következtetésre, hogy az adott esetben nem áll fenn jogazonosság.

A felperesek már az előzményi perben is arra allapították igényüket, hogy az alperes felróható magatartása miatt nem tudtak a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével élni, amellyel pontosan meghatározható összegű kár érte őket. Ennek kisebb részét érvényesítették az előzményi perben.

Annak eredményessége után a maradék összegre kívánták ugyanazon tényállás mellett, ugyanazon érvényesített jogra hivatkozással az alperessel szemben káruk maradék részét is érvényesíteni. A jelen perben tehát semmilyen eltérés nem állapítható meg sem a felek személye, sem a tényállás, illetve az érvényesíteni kívánt jog között.

Erre figyelemmel a Kúria álláspontja szerint előzményi perben hozott ítélet anyagi jogereje kizárja, hogy a felperesek ismét pert indítsanak. A Kúria utalt arra, hogy a fentiektől eltérő jogi álláspont elfogadása ellentétes lenne a pergazdaságossági szempontokkal is.

4. Jogi elemzés – Res Judicata téves alkalmazása

Ami a jogerős ítélet anyagi jogerőhatását illeti, a hazai jogtudományban konszenzus van abban a kérdésben, hogy az ítélet anyagi jogereje félazonosságot, jogazonosságot és tényazonosságot jelent.

Amennyiben a felperes nem a teljes követelését, hanem annak csak egy részét érvényesítette a perben, akkor – a jogtudományban általánosan elfogadott álláspont szerint – a nem érvényesített követelésrészre nem terjed ki az ítélet anyagi jogereje, így az nem zárja ki az újabb perindítást e körben.[4]

Egy korábbi ügyben, ahol a felperes választottbírósági eljárásban érvényesítette a követelésének egy részét, majd a követelésének helyt adó választottbírósági ítéletet követően újabb jogi eljárást indított a korábban nem érvényesített követelésrész vonatkozásában, a Kúria maga is azon az állásponton volt, hogy a korábbi ítélet res judicata hatása nem érvényesül a korábbi ügyben nem érvényesített követelésrész vonatkozásában.[5]

A Kúria jelen ügyben hozott döntése tehát szemben áll a jogtudománnyal, illetve a korábbi esetjoggal.

A Kúria álláspontunk szerint tévesen értelmezte az első- és másodfokú bíróság döntését, hiszen az alsóbb fokú bíróságok éppen azon az állásponton voltak, hogy jóllehet a jogazonosság fennáll, azonban a tények és a követelés eltérőek, így a az előzményi perben hozott ítélet nem zárja ki a korábban nem érvényesített követelésrész peresítését.

Ugyanakkor az adott eseten túlmutatóan a Kúria fenti döntése olyan elméleti és gyakorlati problémákat vet fel, mely a jogalanyok széles körét érinti, így érdemes azokat részletesebben elemezni.

5. Elméleti probléma

A Kúria ítélete azt üzeni, hogy az a felperes, aki már a perindításkor ismeri a teljes követelését, köteles a teljes követelést egyetlen perben érvényesíteni. Nem nehéz észrevenni, hogy a fenti jogértelmezés a pergazdaságosság elvét a felek rendelkezési joga elé helyezi.

Ugyanakkor a polgári per alapelve a rendelkezési elv, mely alapján a bíróság csak akkor ad jogvédelmet, ha azt a fél a bíróságtól kéri, továbbá a fél a perben szabadon rendelkezik anyagi és eljárási jogaival. A rendelkezési elvből következik a római jogi eredetű ne eat iudex ultra petita partium elv is, mely alapján a bíróság kötve van a fél által előterjesztett kérelmekhez, azokról döntenie kell, de nem terjeszkedhet túl a felek kérelmein.

Kétséges, hogy a polgári perben pergazdaságosság elve megelőzheti-e a rendelkezési elvet, hiszen ezáltal a Kúria burkoltan azt állítja, hogy az előzményi perben hozott ítélet anyagi jogereje olyan követelésrész érvényesíthetőségét is meghatározza, melyet a felperes az előzményi perben nem is érvényesített.

A res judicata hatás ilyen tág értelmezése álláspontunk szerint veszélyezteti a jogbiztonságot.

6. Gyakorlati probléma

A Kúria jelen ügyben hozott döntése ezt meghaladóan veszélyezteti az ún. próbaperek indítását.

Az ún. próbaperek indítása jól ismert pereskedési stratégia: amennyiben a felperes kétségesnek tartja a pernyertességét, akkor ahelyett, hogy az egész követelését peresítené, egy kisebb – adott esetben szimbolikus mértékű – követelésre indítja meg a pert, mivel pernyertessége esetén a „precedens értékű” döntést egy későbbi perben használhatja fel, pervesztessége esetén pedig minimalizálni tudta az anyagi veszteségeit.

A próbapereknek a fentiek alapján kettős funkciója van: egyrészt precedens-teremtő, másrészt költség csökkentő funkció.

Nyilvánvaló, hogy a Kúria fenti döntése aláássa a próbaperek precedens teremtő funkcióját azokban a helyzetekben, amikor a felpees már a próbaper megindításakor ismeri a teljes követelését. Ilyen esetben, ha megnyeri a próbapert, a precedenst nem fogja tudni felhívni egy következő perben, melyet a követelés fennmaradó részére indít.

7. Összegzés

A Kúria fenti ügyben hozott ítélete túl tágan értelmezni a jogerős ítéletek res judicata hatását, és ezáltal egyrészről a pergazdaságossági szempontokat a felek rendelkezési joga elé helyezte, másrészről csökkentette a próbaperek megindításának értelmét.

Reméljük, hogy a fenti döntés csak ideiglenes eltérés a korábbi bírói gyakorlattól, és a Kúriának egy következő ügyben lehetősége lesz visszatérni a több évtized alatt kialakult esetjogához.