MOZAIK ELMÉLET ÉS A FELHASZNÁLÁSI ENGEDÉLY SZŰK ÉRTELMEZÉSE A SZERZŐI JOGI PEREKBEN

2021 Október 14

A Kúria a közelmúltban döntött Megbízónk, egy BAFTA-díjas zeneszerző ügyében, aki egy francia céget perelt Magyarországon, mivel ez utóbbi a Megbízónk által szerzett zeneműveket online platformokon forgalmazott számítógépes játékokban jogsértő módon felhasználta. Amellett, hogy a magyar bíróságok rendelkeznek-e joghatósággal a külföldi alperesek által elkövetett határon átnyúló szerzői jogi jogsértések elbírálására, az ügy másik nagy kérdése az volt, hogy a Megbízónk által adott eredeti felhasználási engedély kiterjed-e a perbeli felhasználásokra. Cikkünkben a Kúria döntését elemezzük.

1. Tények

Megbízónk, a felperes (“Felperes”) egy magyar számítógépes játékfejlesztő cég (“Fejlesztő”) tagja és munkavállalója volt, mely cég a ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején több világhírű számítógépes játékot készített.

2001 áprilisában a Fejlesztő egy számítógépes játék kiadóval („Kiadó 1”) fejlesztési megállapodást kötött egy valós idejű űrstratégiai játék („Játék”) elkészítésére. A fejlesztési megállapodás alapján a Fejlesztő minden szerzői jogot időbeli korlátozás nélkül kizárólagosan Kiadó 1-re ruházott át.

2001 augusztusában a Felperes megbízási szerződést kötött a Fejlesztővel, melynek tárgya a Játék zenei anyagának elkészítése volt, és amely alapján a megbízási díj 60%-a „a megszületett termék korlátlan felhasználásának ellenértéke” volt. A Játékot 2002-ben adták ki.

A Kiadó 1 a Játékkal kapcsolatos jogait egy másik kiadóra („Kiadó 2”) engedményezte, aki 2003 áprilisában egy újabb fejlesztési megállapodást kötött a Fejlesztővel a Játék kiegészítőjének („Kiegészítő”) elkészítésére, mely szerint a Kiadó 2 minden, a Kiegészítővel kapcsolatos szerzői jogot megszerzett.

2003 májusában a Felperes megbízási szerződést kötött a Fejlesztővel a Kiegészítő zenei anyagának elkészítésére, a felhasználási engedéllyel kapcsolatban a korábbi megbízási szerződéssel azonos tartalommal. A Kiegészítőt 2003-ban adták ki.

A Kiadó 2 a Játékkal és a Kiegészítővel kapcsolatos jogait egy francia számítógépes játék kiadóra („Alperes”) ruházta át, aki azok portolt[1] változatait („Portolt verziók”) olyan online platformokon teszi elérhetővé, mint a Good Old Games, a Steam, az iTunes és a Google Play.

2. Elsőfokú eljárás

A Felperes a francia Alperes ellen Magyarországon indított pert, a Brüsszel Ia Rendelet 7 (2) cikkére[2] és az Európai Unió Bíróságának a vonatkozó, szerzői jogi jogsértésekkel kapcsolatos esetjogára[3], különösen a Pinckney és a Hejduk- ügyekre hivatkozva.

A fenti esetjog alapján, amelyet gyakran „mozaik-elvként” írnak le, amennyiben szerzői jog által védett műveket olyan honlapon tesznek elérhetővé, amely különböző országokból hozzáférhető, a tagállami bíróság az adott tagállam területén bekövetkezett kár megtérítése iránti kereset elbírálására joghatósággal rendelkezik, akkor is, ha az alperesnek másik tagállamban van a székhelye.

A „mozaik-elv” alapján a Felperes azzal érvelt, hogy figyelemmel arra, hogy az Alperes a Játékokat Magyarország területén is megvételre kínálja, a bíróság a Magyarországon okozott károk elbírálására joghatósággal rendelkezik.

Felperes arra hivatkozott, hogy azzal, hogy az általa szerzett zenét a Portolt verziókban felhasználja, az Alperes megsérti a Felperes szerzői jogait, mivel a 2000-es évek elején általa adott felhasználási engedély nem terjed ki ezekre az eltérő felhasználási módokra.

Felperes érvelése szerint az eredeti szerződések megkötésekor a perbeli felhasználás még ismertlen felhasználási mód volt[4]. Továbbá, a Felperes szerint az eredeti felhasználási engedély nem terjed ki a jelenlegi felhasználásra, mert 1) ez a felhasználási mód nem volt szükséges a megbízási szerződések céljának megvalósításához[5], 2) az „in dubio pro auctore”[6] elv alapján a megbízási szerződés a Felperesre kedvezően kell értelmezni.

Az Alperes elsődlegesen joghatósági kifogást terjesztett elő azon az alapon, hogy a Felperes nem bizonyított semmilyen, Magyarország területén megvalósuló tényleges felhasználást.

Az Alperes továbbá vitatta, hogy a zenének online platformokra portolt számítógépes játékokban történő felhasználása ismeretlen felhasználási mód volt a megbízási szerződések megkötésekor, és azzal érvelt, hogy „a megszületett termék korlátlan felhasználása” minden egyes felhasználási módot magában foglal, bármiféle korlátozás nélkül.

Az elsőfokú bíróság részben elutasította az Alperes joghatósági kifogását tekintettel arra, hogy az online platformok elérhetőek és ily módon a játékok letölthetőek voltak Magyarország területén.

Az elsőfokú bíróság, a Szerzői Jogi Szakértő Testület véleménye alapján arra jutott, hogy a zenei anyag jelenlegi felhasználása nyilvánossághoz közvetítésnek[7] minősül 2001-ben nem volt ismeretlen felhasználási mód. Ugyanakkor, a technológiai fejlettséget és a megbízási szerződések és fejlesztési megállapodások megkötésekor szokásos terjesztési rendet figyelembe véve a Felperes és a Fejlesztő nem számolhattak reálisan a zenei anyagnak az online platformokra portolt játékokban történő felhasználásával.

Emiatt a zenei anyag nyilvánossághoz közvetítése nem volt elengedhetetlenül szükséges felhasználási mód a megbízási szerződés céljának megvalósításához, tehát „a megszületett termék korlátlan felhasználása” csak a többszörözést és terjesztést foglalja magában. Ezért a Fejlesztő nem ruházhatta át a nyilvánossághoz közvetítés jogát harmadik személyekre (így a Kiadóra), vagyis az Alperes megsérti a Felperes szerzői jogait.

3. Másodfokú eljárás

Az Alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság megváltoztatta az ítéletet és a Felperes keresetét elutasította.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy mivel a számítógépes játékok nyilvánossághoz közvetítése nem volt ismeretlen felhasználási mód 2001-ben, a Játékhoz és a Kiegészítőhöz készített zene nyilvánossághoz közvetítésére adott engedély elengedhetetlenül szükséges volt a megbízási szerződések céljának megvalósításához a megkötésük időpontjában. Ennek ellenkezője nem képzelhető el a digitális környezetre fejlesztett valós idejű stratégiai játék és az ehhez készített zenei anyag esetében.

A másodfokú bíróság szerint a fenti álláspontját alátámasztja 1) az Artisjus[8] 2000. évi jogdíjközleménye, amely tartalmazta a nyilvánosság számára lehívással (on demand) hozzáférhetővé tétel fejében fizetendő jogdíjakat és 2) az Alperes azon helyes hivatkozása, hogy a 2000-es évek elején a sávszélesség már elég gyors volt ahhoz, hogy ilyen játékokat le lehessen tölteni az Internetről személyi számítógépekre és hogy az Interneten történő fájlmegosztás 2001-ben és 2003-ban már nem volt elérhetetlen.

4. A Kúria döntése

Felülvizsgálati kérelmében a Felperes arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság egy hibás elméletet alkotott, miszerint ha egy felhasználási mód (esetünkben a nyilvánossághoz közvetítés) nem ismeretlen a felhasználási szerződés megkötésének időpontjában, akkor ez a felhasználási mód egyúttal elengedhetetlenül szükséges is a felhasználási szerződés céljának megvalósításához. Továbbá, a másodfokú bíróság ezt az elméletet olyan bizonyítékokkal támasztotta alá, amelyet eljárásjogi okokból figyelembe sem vehetett volna, de még ha figyelembe is vehette volna, akkor is tévesen mérlegelte azokat.

A Kúria megállapította, hogy tekintettel arra, hogy a megbízási szerződések mint felhasználási szerződések tartalma nem egyértelmű a felhasználás módja és megengedett mértéke vonatkozásában, a felhasználási engedély terjedelmének meghatározásakor két elvet kell figyelembe venni: 1) az „in dubio pro auctore” elvet és 2) azt a szabályt, mely szerint a felhasználási engedély a szerződés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges felhasználási módra és mértékre korlátozódik.

A megbízási szerződések és a fejlesztési megállapodások tartalmát alaposan mérlegelve a Kúria arra jutott, hogy a Felperes, a Fejlesztő és a Kiadók szerződéses célja az volt, hogy a Játékot az akkoriban szokásos terjesztési rend szerint hozzák forgalomba. A Kúria szerint a megbízási szerződések megkötésének időpontjában a Játék nyilvánossághoz közvetítése még nem volt elengedhetetlenül szükséges felhasználási mód.

Sőt, a fejlesztési megállapodások több pontja és a kommunikációs technológia aktuális fejlettségi szintje azt támasztja alá, hogy a felek szerződéses szándéka az volt, hogy a Játékot és a Kiegészítőt külső fizikai adathordozók hozzák forgalomba, vagyis a megbízási szerződések célja a többszörözéssel és terjesztéssel (CD- és DVD-ROM-on) megvalósult.

Emiatt a „megszületett termék korlátlan felhasználása” nem foglalja magában a nyilvánossághoz közvetítést mint felhasználási módot. A felhasználási jog terjedelmének ezt a szűkítő értelmezését az „in dubio pro auctore” elv is alátámasztja.

Összességében tehát a megbízási szerződések céljának megvalósításához elengedhetetlen felhasználási mód a többszörözés és terjesztés volt, így a Fejlesztő sem tudott más jogot átruházni az Alperes jogelődeire. Vagyis, az Alperes megsérti a Felperes szerzői jogait.

5. Elemzés

Az ügy két fontos jogkérdést is felvetett, az egyik joghatósággal kapcsolatos, a másik pedig szerzői jogi kérdés.

Ami a magyar bíróságok nemzetközi szerzői jogsértési ügyekben fennálló joghatóságát illeti, a magyar bíróságok követték az Európai Unió Bírósága által kifejlesztett „mozaik-elvet”, mely szerint a tagállami bíróság joghatósággal rendelkezik az olyan szerzői jogi jogsértéssel okozott kár megtérítése iránti kereset elbírálására, mely jogsértést az adott tagállam területéről elérhető honlapon követtek el.

A „mozaik elv” fontos kivételt jelent az „actor sequitur forum rei”[9] elv alól, mely lehetővé teszi a szerzői jog jogosultjának, hogy a szerzői jog megsértőjét ne csak abban az országban perelhesse, ahol ez utóbbi székhelye található, hanem az Európai Unió bármely más tagállamában, ahol a szerzői jog által védett mű hozzáférhető.

Az ügy anyagi jogi jogkérdésének elbírálásakor a Kúria két fontos, a felhasználási szerződések szűkítő értelmezését előíró szabályt alkalmazott.

Az egyik szabály szerint a felhasználási engedély a szerződés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges felhasználási módra és mértékre korlátozódik. Ez a szabály, melyet eredetileg „Zweckübertragunstheorie”-nak hívnak, a német szerzői jogi jogtudományból ered[10], és azt a német szerzői jogi törvény[11] már 1966 óta tartalmazza, valamint 1999-ben a magyar szerzői jogi törvénybe is bekerült.

Hasonló rendelkezés található a szerzői jogi jogtudósokból álló Wittem csoport által elkészített Európai Szerzői Jogi Kódexben[12] is, mely szerint bármely szerzői jogi felhasználási engedélyt az engedély alapjául szolgáló céllal összhangban kell értelmezni (az engedély célja szabály)[13].

A másik, a szerzői jogi szerződések szűkítő értelmezését előíró szabály, amelyet a Kúria alkalmazott az ügyben, az „in dubio pro auctore” elv, amely a legtöbb európai országban ismert, és a szerzői jogi jogszabályok gyakran expressis verbis tartalmazzák vagy a polgári jogi értelmezési alapelvekből levezethető[14].

Álláspontunk szerint ezeknek az elveknek a Megbízónk ügyében történő alkalmazásával a Kúria elérte a szerzői jogi felhasználási engedélyekre vonatkozó szabályozás egyik célját, nevezetesen a gyengébbnek minősülő fél védelmét.

Megbízónk ugyanis, aki a 2000-es évek elején fiatal zeneszerző volt és alku nélkül aláírta a Fejlesztő által előkészített megbízási szerződéseket, nem láthatta ésszerűen előre, hogy a CD-n kiadott játékokhoz általa szerzett zenét 10 évvel később majd lényegesen eltérő módon fogják felhasználni, például okostelefonon játszható játékverziókban. A Kúria ítélete megerősíti, hogy a megbízási szerződések rossz minőségű megfogalmazását nem lehet a Megbízónk hátrányára értékelni, a döntés pedig Megbízónk számára igazi elégtételt jelent, hiszen kifejezetten igazságtalannak tartotta, hogy a szerzői műveit egy játékkiadó-mogul úgy használja fel számos új platformon, hogy Megbízónk ebből semmiféle bevételben nem részesül.