MUNKÁLTATÓI FELMONDÁS JOGSZERŰEN ─ I. RÉSZ: HOGYAN INDOKOLD A FELMONDÁST?

2019 Október 30

Egy munkaviszonynak a fizetéstől kezdve a szabadság kiadásáig számos érzékeny pontja lehet, ám a munkaügyi viták legtöbbször a munkáltatói felmondás, pontosabban annak indokai miatt alakulnak ki. Tekintettel arra, hogy az indokolás elmaradása vagy hiányossága a felmondás - komoly anyagi következményekkel járó - jogellenességét eredményezi, több részes cikksorozatunkban ismertetjük a felmondás indokolásának szabályait és a magyar bíróságok ezzel kapcsolatban kialakított gyakorlatát. A sorozat első részében a felmondás indokolására vonatkozó általános szabályokat mutatjuk be.

1. A felmondás megfelelő indokolása – általános követelmények

Bármely okból történjen a felmondás, az indokolásnak meg kell felelni a Munka Törvénykönyve[1] és a bírói gyakorlat által támasztott négyféle követelménynek. A felmondás indokolásának

• valósnak,

• okszerűnek,

• időszerűnek és

• világosnak kell lennie.

Az alábbiakban kifejtjük, hogy az egyes követelmények mit is jelentenek pontosan.

2. A felmondási indok valósága

A felmondás indokolásával kapcsolatos alapvető követelmény, hogy az a tényeknek megfelelő valós okokra hivatkozzon. Fontos, hogy az indoknak a felmondás közlésekor kell fennállnia (valósnak lennie). Jogszerűtlen a felmondás, ha az indoklásban szereplő ok, például a munkakör megszűnése a felmondás közléséhez képest csak egy későbbi időpontban következik be.[2]

Mi van abban az esetben, ha a munkaviszonyt egy huzamosabb ideig tartó, összetett átszervezési folyamat részeként szüntetik meg? A bíróság ilyen esetben a felmondást megalapozó konkrét részfolyamat valóságosságát vizsgálja (pl.: a felmondást megelőzően született-e döntés a szervezeti változásokról, elkezdődött-e a megvalósítás), a teljes folyamat befejezettsége nem szükséges a jogszerűség megállapításához.[3]

A felmondás gyakran több indokot tartalmaz, ilyenkor az egyes indokok valótlanságának különböző következményei lehetnek.

Amennyiben a felmondást több indok együttesen alapozza meg, valamennyinek valósnak kell lenni a jogszerűséghez, és már egy indok valótlansága is a felmondás jogellenességéhez vezet. Ellenben, ha a felmondásból kivehető, hogy azt már egy indok önállóan megalapozza, a felmondás jogszerű, amennyiben a bíróság egy, a felmondást megalapozó indok valóságát megállapítja.[4]

3. A felmondási indok okszerűsége

Az okszerűség követelménye alatt azt értjük, hogy a megjelölt ok alkalmas-e a munkaviszony megszüntetésére. A felmondás indokolásának komolynak és meggyőzőnek kell lennie, tehát ezen szempont értékelésekor a megjelölt indokok súlyát, jelentőségét vizsgálja a bíróság.

A tendencia abba az irányba mutat, hogy a bíróságok egyre inkább megengedőek a munkavállalókkal szemben, így nem okszerű a felmondás például a munkavállaló egyszeri késése vagy néhány esetben történt késedelmes adatrögzítés miatt[5].

A joggyakorlat szerint szintén az okszerűség követelményébe ütköző, ha a felmondás oka a munkavállaló korábbi betegsége, hiszen abból nem vonható le a következtetés, hogy a már meggyógyult munkavállaló munkájára nincs szükség a munkáltatónál.

4. A felmondási indok időszerűsége

Bár az Munka Törvénykönyve a „rendes” felmondás kapcsán nem tartalmaz szigorú határidőket, ez nem jelenti azt, hogy a munkáltató a felmondási indokra bármikor, az indok fennállását követően korlátlan időtartamon belül hivatkozhatna.

A gyakorlat alapján a felmondási ok bekövetkezését követően a munkáltatónak ésszerű időn belül kell élnie a felmondás jogával. Ennek elmulasztása egyrészt hiteltelenné teszi a felmondást, ami az okszerűséget sérti, másrészt lehetőséget ad arra, hogy a munkáltató hosszabb időn keresztül bizonytalanságban tartsa vagy zsarolja a munkavállalót a munkaviszonya sorsát illetően.

Az időszerűség vonatkozásában konkrét időintervallum nem határozható meg, mivel azt az adott ügy körülményei nagyban befolyásolják. A gyakorlat alapján annyi biztos, hogy az évekkel korábban történt eseményre történő hivatkozás nem állja meg a helyét,[6] sőt, a bíróság ennél rövidebb idő, az okot adó esemény után fél évvel történt felmondás esetén is megállapította a jogellenességet az „elkésettség” miatt.

5. A felmondási indok világossága

A munkáltató köteles a felmondás okait és az azt megalapozó tényeket, körülményeket, bizonyítékokat egyértelműen, világosan és érthetően megjelölni az indokolásban. Ennek célja, hogy a munkavállalónak lehetősége legyen azokat nyomban megismerni, ellenőrizni és adott esetben a védekezését, vitatását mihamarabb előadni.

A gyakorlat egységes abban a tekintetben, hogy az olyan közhelyszerű, általános megfogalmazások, mint a „munkavállaló nem felelt meg a személyéhez fűzött várakozásoknak” vagy „az eredménye elmaradt a cég által kitűzött elvárásoktól” nem felelnek meg a világosság követelményének.

A kötelezettségen a gyakorlat annyiban enyhít, hogy a munkavállaló számára kell egyértelmű legyen a munkaviszonya megszüntetésének indoka. Ezért nem állapítható meg a világos indokolás hiánya, ha a felmondás egy kívülálló számára esetleg elsőre nem világos, de annak tartalmát a munkavállaló nyilvánvalóan megismerte és megértette.[7]

6. Összegzés

Cikkünk első részében bemutattuk, hogy a munkáltatói felmondás nélkülözhetetlen tartalmi eleme az indokolás, melyben a munkáltató összegzi a felmondás okát és az azt megalapozó tényeket. Bármely okból történik a felmondás, az indokolásnak a valóság, okszerűség, időszerűség, valamint a világosság kritériumának minden esetben meg kell felelni. A négy követelmény bármelyikének megsértése a felmondás jogellenességéhez vezet.