Blog

Blog » HOGYAN IGÉNYELHETSZ ÁLLAMI TÁMOGATÁST A COVID-19 MIATT MUNKAHELYEK MEGŐRZÉSÉRE?

HOGYAN IGÉNYELHETSZ ÁLLAMI TÁMOGATÁST A COVID-19 MIATT MUNKAHELYEK MEGŐRZÉSÉRE?

17 April 2020

A koronavírus járvány miatt kialakult gazdasági helyzetben számos európai országban munkahely-mentő intézkedésként az állam átvállalja a munkavállalók bérének egy részét. A Kormány Nagypénteken megjelent – és április 21. napján már módosított – rendelete alapján végre Magyarországon is lehet állami támogatást igényelni rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás esetére. Cikkünkben a támogatás jellemzőit, valamint az igénybevétel legfontosabb feltételeit mutatjuk be.

1. Mit jelent a csökkentett munkaidő?

A Kormány rendelete alapján támogatás akkor nyújtható, ha a munkaadó az érintett munkavállalót csökkentett munkaidőben foglalkoztatja a munkavállalói létszám csökkentésének megelőzése érdekében.

A csökkentett munkaidő az „eredeti” munkaidő 25%-t elérő, de a 85%-t meg nem haladó részmunkaidő. Általános teljes napi munkaidővel, vagyis napi 8 órával számolva tehát a napi munkaidőt legalább 15%-al (1,2 óra) vagy legfeljebb 75%-al (6 óra) kell és lehet csökkenteni ahhoz, hogy a támogatásra való jogosultság egyáltalán felmerülhessen.

A kieső munkaidő 30%-a pedig abban az esetben, ha a csökkentett munkaidő nem haladja meg az eredeti munkaidő felét, ún. egyéni fejlesztési idő kell, hogy legyen. Ez azt jelenti, hogy erre az időre vagy a támogatást követő 2 éven belül a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól a munkaköréhez, vagy a munkaadó tevékenységéhez kapcsolódó fejlesztés érdekében.

2. Mekkora a támogatás összege?

A támogatás mértéke alapvetően a munkavállaló kiesett munkaidőre járó nettó alapbérének 70%-a és legfeljebb 3 hónapra igényehető. A támogatás összegének meghatározásakor figyelembe vehető havi nettó alapbér ugyanakkor nem haladhatja meg a havi nettó minimálbér kétszeresét.

A fentieket példákkal érzékeltetve: ha a munkavállaló alapbére egyenlő a minimálbérrel (jelenleg 107.065 Ft) és a munkaidejét a minimális 15%-al csökkentik, akkor a támogatás havi összege 11.242 Ft. A támogatás maximális havi összege pedig – a minimálbér kétszeresével és a maximális 75%-os munkaidő-csökkentéssel számolva – kb. 112.240 Ft.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a kieső munkaidőre járó munkabért – ha a csökkentett munkaidő az eredeti munkaidő felét meghaladja – a munkáltatónak „ki kell pótolnia”: a munkaadó ugyanis vállalnia kell, hogy a támogatással együtt a munkabér összege eléri a munkavállaló korábbi alapbérét, illetve, hogy az egyéni fejlesztési időre munkabért fizet a munkaadónak.

3. Mit kell teljesítenie a munkaadónak?

A támogatás igényléséhez a munkaadónak a rendeletben meghatározott számos feltételnek meg kell felelnie, melyek közül a legfontosabbakat az alábbi táblázatban foglalunk össze:

Személyi feltételek

Tárgyi feltételek

legalább 6 hónapja működik

annak bemutatása, hogy a csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatás gazdasági indoka a veszélyhelyzettel közvetlen és szoros összefüggésben áll, a munkavállalók megtartása pedig nemzetgazdasági érdek

rendezett munkaügyi kapcsolatok igazolása

egyéni fejlesztési idő vállalása (ha a csökkentett munkaidő nem haladja meg az eredeti munkaidő felét, opcionális)

nem áll jogerősen elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerősen elrendelt csődeljárás vagy egyéb megszüntetési eljárás nincs folyamatban

az érintett munkavállaló(k) vonatkozásában nem részesül munkahely-teremtési stb. támogatásban

A munkaadónak továbbá vállalnia kell, hogy a támogatás időtartama alatt és az ezt követő egy hónapban a vele együtt kérelmet benyújtó dolgozó(k) munkaviszonyát fenntartja, ellenkező esetben a támogatás arányos részét köteles befizetni.

Emellett a munkaadó a támogatás ideje alatt az érintett munkavállaló(k) részére nem rendelhet el rendkívüli munkaidőben történő munkavégzést.

4. Milyen feltételek állnak fenn a munkavállaló oldalán?

Nemcsak a munkaadó, hanem a munkavállaló oldalán is szigorú feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy a támogatást igénybe lehessen venni. Ezeket az alábbi táblázat szemlélteti:

Személyi feltételek

Tárgyi feltételek

a munkaadóval legalább a veszélyhelyzet kihirdetésének napjától (2020. március 11.) munkaviszonyban áll és nem tölti felmondási idejét

a csökkentett munkaidőben történő munkavégzés vállalása

nem részesül részmunkaidőben történő foglalkoztatáshoz kapcsolódó egyéb támogatásban

újabb munkaviszony létrehozása nem lesz akadálya a teljes munkaidőhöz való visszatérésnek

az állami foglalkoztatási szerv visszakövetelt, támogatással összefüggő fizetési kötelezettsége nem áll fenn

az egyéni fejlesztési időben a munkaadó rendelkezésére áll

5. Ki, hol és mikortól igényelheti a támogatást?

A támogatást a munkaadónak és a munkavállalónak közösen kell kérnie, a kérelmet pedig – a szükséges mellékletekkel – a munkáltatónak kell elektronikusan benyújtania a foglalkoztatás helye szerint illetékes kormányhivatalhoz.

Az eredeti kormányrendelet alapján a kérelmet 2020. április 16-tól lehet benyújtani, viszont a könnyített feltételek tartalmazó rendelet csak 2020. április 29-én lép hatályba, tehát ilyen formában a támogatást csak ezt követően lehet igénybe venni.

A támogatás igényléséhez a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján közzétett formanyomtatványt kell használni, a támogatás igénylésével kapcsolatos nyomtatványok itt elérhetők: https://nfsz.munka.hu/Allaskeresoknek/Lapok/ak_tamogatasok.aspx

Fontos tudnivaló, hogy amennyiben a munkaadó több munkavállaló vonatkozásában nyújt be kérelmet, akkor azt egyszerre kell megtennie. Ráadásul, amennyiben a kérelmet a hatóság elutasítja, úgy ugyanazon munkavállaló vonatkozásában legfeljebb további egy alkalommal lehet kérelmet benyújtani. Érdemes ezért a munkaadóknak körültekintően eljárnia a támogatás igénylése során.