Blog

Blog » HOGYAN PERESKEDHETSZ A KORONAVÍRUS IDEJÉN?

HOGYAN PERESKEDHETSZ A KORONAVÍRUS IDEJÉN?

08 April 2020

A koronavírus járvány és az emiatt elrendelt veszélyhelyzet a polgári és gazdasági peres eljárásokat is érinti. Rövid cikkünkben összefoglaljuk, hogy milyen változásokkal kell számolni a folyamatban lévő és megindítani tervezett eljárásokban.

1. Be kell tartani a bírósági határidőket az ügyekben?

A magyar Kormány 2020. március 31. napján hozott rendeletével szabályozza, hogy a koronavírus járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt a polgári perekre vonatkozó szabályokat milyen eltérésekkel kell alkalmazni.

A legfontosabb szabály, hogy a veszélyhelyzet a folyamatban lévő vagy a rendelet hatálybalépést követően indított eljárásokban főszabály szerint nem érinti a határidőket. Ez azt jelenti, hogy a bíróság felhívásainak – a bíróság által meghatározott határidőben – továbbra is eleget kell tenni.

A rendelet a határidőkkel kapcsolatban ugyanakkor tartalmaz egy kedvezményt: ha a határidő 2020. március 14. és április 15. napja között jár le, úgy a határidő április 30. napjáig automatikusan meghosszabbodik.

2. Lehet pert indítani, beadványokat benyújtani?

Magyarországon a cégeknek és a jogi képviselővel eljáró ügyfeleknek már néhány éve elektronikus úton kell benyújtani a beadványaikat. A koronavírus miatti veszélyhelyzet ily módon nem akadályozza azt, hogy a felperes – elektronikusan – megindítsa a pert, vagy a már folyamatban lévő perben benyújtsa a kérelmeit.

A bíróságoknak pedig – ahogyan eddig is – meg kell vizsgálni a benyújtott iratokat, és meg kell tennie a szükséges intézkedéseket, például fel kell hívnia az ellenfelet a nyilatkozatai megtételére.

Az írásbeliség egyébként jelen helyzetben nagyobb hangsúlyt kap: például a bíróság nem tart perfelvételi tárgyalást, hanem írásban nyilatkoztatja a feleket.

3. Tart tárgyalásokat és hoz ítéletet a bíróság?

A jelen helyzetben – természetesen – a bíróság nem tart tárgyalást a bíróság épületében. Ugyanakkor ahol erre lehetőség van, a bíróság – elektronikus hírközlő hálózat útján – tart tárgyalást. Az, hogy ez a gyakorlatban hogyan fog történni, kérdéses.

Ha nincs lehetőség „elektronikus” úton tárgyalás tartására és írásban sem lehet beszerezni a szükséges nyilatkozatokat a per eldöntéséhez, akkor a per „leáll” és a határidők nem folynak tovább.

Ha viszont a bíróság abba a helyzetbe került, hogy el tudja dönteni a pert, akkor erre írásban figyelmezteti a feleket azzal, hogy tegyék meg a nyilatkozataikat. Ezt követően a bíróság az ítéletet tárgyaláson kívül hozza meg.

4. Hogyan folynak a jogorvoslati eljárások?

A veszélyhelyzet alatt a fellebbezési, felülvizsgálati eljárások is folytatódnak, ha az elsőfokú bíróság a veszélyhelyzet alatt hozott ítéletet, a fellebbezést – az általános szabályok szerint – be lehet nyújtani az alábbi eltéréssel.

A jogorvoslati eljárások során a felek alapesetben kérhetik, hogy a bíróság tartson tárgyalást. A veszélyhelyzet ideje alatt azonban erre nincs lehetőségük, illetve ha a felek ezt korábban kérték, a bíróság akkor sem tart tárgyalást.

Az olyan ügyekben, ahol a felek korábban kérték tárgyalás tartását, a felek közös kérelmére a bíróság „elektronikus” úton tárgyalást tart, ha pedig ennek feltételei nem állnak fenn, akkor – hasonlóan az elsőfokú eljáráshoz – a per „leáll” és a határidők nem folynak tovább.

5. És mi a helyzet az egyéb követelés-behajtási eljárásokkal?

A fél adott esetben nemcsak peres eljárásban érvényesítheti követelését, hanem fizetési meghagyásos eljárást indíthat vagy a felszámolási eljárást használhatja követelésének behajtására.

Ezekben az eljárásokban a személyes jelenlétnek egyébként is csekély jelentősége van, így a koronavírus miatti veszélyhelyzet ezeknek az eljárásoknak a megindítását vagy lefolytatását lényegében nem akadályozza.