JÁR-E KÁRTÉRÍTÉS BIZONYÍTÁS NÉLKÜL AZ ELBOCSÁJTOTT VEZETŐNEK? - A KÚRIA DÖNTÖTT

03 June 2020

A Munka Törvénykönyve szerint amennyiben a vezető jogellenesen szünteti meg munkaviszonyát, a munkáltató automatikusan 12 havi távolléti díjnak megfelelő kártérítésre jogosult, a tényleges kár bizonyítása nélkül. Vajon fordított esetben is alkalmazható ez a szabály? Cikkünkben ismertetjük Kúria friss döntését, mely választ ad a kérdésre.

1. Tényállás

Az ügyben a felperes („Felperes”) 2015 márciusától ügyvezetőként dolgozott az alperesnél („Alperes”), ahol a havi 500 ezer forintos alapbére mellett a munkaszerződésében a munkaviszonyára a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény („Mt.”) vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezéseit is kikötötték. Az Alperes a Felperes munkaviszonyát alig több mint egy év után, 2016 áprilisában indoklás nélkül megszüntette.

2. Felperes keresete

Az Mt. vezetőkre vonatkozó speciális rendelkezései alapján, ha a vezető állású munkavállaló szünteti meg jogellenesen a munkaviszonyát, akkor tizenkét havi távolléti díjnak (kb. 12 havi munkabér) megfelelő összeget köteles megfizetni a munkáltató részére.

A Felperes keresetében ezt a szabályt próbálta analógia útján kiterjesztően értelmezni a fordított esetre, ti. amikor a vezető állású munkavállaló munkaviszonyát szünteti meg a munkáltató jogellenesen.

Felperes az esélyegyenlőség elve alapján arra hivatkozott, hogy ha a vezetőnek 12 havi távolléti díjat kell megfizetnie, ha jogellenesen szünteti meg a munkaviszonyát, akkor az Alperes munkáltatónak is ugyanígy 12 havi távolléti díjat kell megfizetnie, ha jogellenesen megszünteti vezető állású munkavállalója munkaviszonyát.

A fenti érvelés alapján keresetében elsődlegesen tizenkét havi távolléti díj, azaz 6 000 000 forint megfizetését követelte az Alperestől, másodlagosan pedig az Mt. által biztosított 1 havi távolléti díjnak megfelelő kompenzációs átalányt.

Felperes ugyanakkor nem bocsájtotta rendelkezésre az adatokat arra vonatkozóan, hogy munkaviszonyának megszűnése után milyen munkakörben helyezkedett el és ott mennyit keresett.

3. Első- és másodfokú ítélet

Az első- és másodfokú bíróság elutasította a Felperes elsődleges keresetét, de a másodlagos keresetében követelt kompenzációs átalányt megítélte a Felperes számára.

A másodfokú bíróság ítéletében kifejtette, hogy nincs lehetőség a munkáltató jogellenes felmondásakor alkalmazni a vezető jogellenes felmondására vonatkozó rendelkezéseket a Felperes által hivatkozott joganalógia útján, mivel az Mt. mind a munkáltató felmondása esetére, mind a vezető felmondása esetére meghatároz szabályokat, így nincs olyan joghézag, amit analógia jogi útján pótolni kellene.

Az Alperes a másodlagos keresetet nem ellenezte, emiatt azt mind az első, mind a másodfokú bíróság megítélte.

4. Kúria döntése

A Kúria egyetértett az alsóbb fokú bíróságokkal abban, hogy az Mt. aszimmetrikusan szabályozza az igényelhető kártérítés szabályait, attól függően, hogy a vezető állású munkavállaló munkaviszonyát a munkavállaló, avagy a munkáltató szünteti meg jogellenesen.

Míg első esetben, a munkáltató  – a tényleges kár bizonyítása nélkül – 12 havi távolléti díjnak megfelelő kártérítésre jogosult, addig a  második esetben a vezető állású munkavállaló  - a többi munkavállalóhoz hasonlóan -  csak a felmondási időre járó távolléti díjára, mint kárátalányra jogosult  további bizonyítás nélkül.

Amennyiben a vezető munkavállaló ezt meghaladó kárt kíván érvényesíteni, akkor bizonyítania kell a kár mértékét mely körében adatot kell szolgáltatnia a felmondást követően elért térült jövedelméről. Ugyanakkor ez utóbbi esetben sem haladhatja meg a kártérítés mértéke a 12 havi távolléti díjnak megfelelő összeget.

A Kúria kifejtette, hogy az Mt. azért szabályozza aszimmetrikusan a fenti helyzetet, mert a vezető állású munkavállalónak kiemelkedő felelőssége van más munkavállalókhoz képest a munkáltatóval szemben.

A Kúria korábbi véleménye[1] alapján megjegyezte, hogy az esélyegyenlőség sérelméről azért sem lehet szól, mivel a vezető állású a munkavállaló választhat, hogy az általános szabályok alapján érvényesíti a kártérítési igényeit vagy kár bizonyítása nélkül kérheti a felmondási időre járó távolléti díjának összegét.

Az Mt. általános kártérítési szabályainál meghatározott 12 (tizenkettő) havi távolléti díj azonban csak egy felső korlát, ezért az is szükséges, hogy a munkavállaló bizonyítsa a tényleges kárát.

Emiatt jelen esetben nem lehet megállapítani a Felperest ért kárt, ugyanis a Felperes nem bocsátotta rendelkezésre a munkaviszonya megszüntetését követően megszerzett jövedelmének összegét, amely szükséges lett volna a tényleges kárának megállapításához.

5. A döntés értékelése

Az Mt. munkavállalókat védő általános megközelítése alól kivételt képez az a szabály, hogy a vezető jogellenes felmondása esetén a munkáltatónak nem kell bizonyítania a tényleges kárát, hanem automatikusan jogosult 12 havi távolléti díjra, mely quasi kötbérként funkcionál.

A fenti szabály indoka az, hogy egy munkáltatónak nehezebb bizonyítania a vezető távozása miatt őt ért kár pontos mértékét, hiszen a legtöbb kár ilyen esetben csak közvetetten és hosszútávon jelentkezik. Például bizonyos szerződések megkötése elmarad, a cég növekedése lelassul, a cég üzleti eredménye csökken, stb. Ezt a nehéz bizonyítást hívatott ellensúlyozni a kötbérként funkcionáló 12 havi kártérítés intézménye.

Ugyanakkor amennyiben a vezető munkaviszonyát szüntetik meg jogellenesen, egy vezető állású munkavállaló nincs lényegesen eltérő helyzetben az egyéb munkavállalókhoz képest. Így semmi indoka annak, hogy a kár tényleges bizonyítása nélkül quasi kötbérre váljon jogosulttá.

Fentiek miatt a Kúria helyesen döntött a fenti ügyben, amikor jogellenes felmondással kapcsolatos vagyoni következmények körében a vezető állású munkavállaló helyzetét nem a munkáltatóval, hanem az egyéb munkavállalókkal tekintette hasonlónak, mely nem indokolta a Felperes eltérő kezelését.