PERELHETŐ-E A KÜLFÖLDI VÉGRENDELETI ÖRÖKÖS BELFÖLDÖN SZERZŐDÉSES ALAPON? – A KÚRIA DÖNTÖTT

15 July 2020

Az Európai Unióban lakóhellyel, székhellyel rendelkező személyek a Brüsszel I Rendelet védelmének köszönhetően csak kivételesen perelhetők más tagállam bírósága előtt. Ilyen kivétel a fél által kötött szerződés teljesítésének helye. Vajon alkalmazható-e a fenti kivétel a fél törvényes jogutódjára is például örökösére? A Kúria egy friss döntésében a fenti kérdésre adott választ, melyet cikkünkben elemzünk.

1. Tények

Egy több éve Olaszországban lakó magánszemély („Örökhagyó”) 2006-ban települt vissza Magyarországra, ahol még ebben az évben súlyos műtéti beavatkozáson esett át. Az Örökhagyó – a fokozatosan romló egészségügyi állapota miatt – megkereste a Felperest („Felperes”), hogy a mindennapi ápolása és gondozása fejében kizárólagos végrendeleti örökösévé nevezi.

A Magyarországon lakó Felperes az ajánlatot elfogadta és e szóbeli megállapodásra tekintettel az Örökhagyót 2006. évtől egészen haláláig tartotta, gondozta és ápolta Magyarországon. Az Örökhagyó írásbeli magánvégrendelet hátra hagyásával hunyt el, melyben egész vagyonát a kizárólag olaszországi lakóhellyel rendelkező – alperesre hagyta. („Alperes”).

Felperes a magyar bíróságok előtt indított pert Alperessel, mint egyedüli örökössel szemben annak érdekében, hogy az Örökhagyó tartásával felmerült költségeit ún. hagyatéki hitelezői igényként érvényesítse.[1]

A Felperes a magyar bíróság joghatóságát elsődlegesen a Róma IV. rendeletre[2], másodlagosan az Átdolgozott Brüsszel I Rendelet[3] (továbbiakban: Brüsszel I Rendelet) különös joghatóságot szabályozó 7. cikk 1. pontjára alapította. Ez utóbbi rendelkezés alapján szerződéses igény iránti perre a vitatott kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság is joghatósággal rendelkezik.

Alperes vitatta a magyar bíróságok joghatóságát.

2. Elsőfokú döntés

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a Felperes követelése nem öröklési igény, mert a Felperes az Örökhagyó tartásával kapcsolatos költségeinek a megtérítését kéri a végrendeleti örököstől, emiatt a Róma IV. rendelet alkalmazása fel sem merül.

Az elsőfokú bíróság szerint a Brüsszel I Rendelet különös joghatósági szabályai sem alkalmazhatók, mivel azokat szűken kell értelmezni, így azok kizárólag a szerződésben részt vevő felek egymás közötti jogvitáiban lehet alkalmazni.

Az elsőfokú bíróság érvelése szerint, ha Felperes a perben esetleg tudná bizonyítani, hogy az Örökhagyóval tartási szerződést kötött, az egy olyan személyhez kötött szerződés, mely a jogosult halálával megszűnt, így a szerződéses jogviszonyban való jogutódlásnak nincs helye.

Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a Brüsszel I Rendelet a 7. cikk 1. pontja kizárólag egy szerződés kapcsán, a szerződő féllel vagy annak jogutódjával szemben alkalmazható, az adott esetben azonban az Alperes - hitelezői igénye alaposságának esetében - nem a szerződés alapján, hanem egy teljesen más, törvényes jogalapon lenne köteles helytállni a Felperes hagyatéki hitelezői igényéért.

Fentiek alapján az elsőfokú bíróság a pert a magyar bíróságok joghatósága hiányában megszüntette.

3. Másodfokú döntés

A Másodfokú Bíróság a Róma IV. rendelet alkalmazásának kizártságával kapcsolatosan osztotta az elsőfokú Bíróság álláspontját.

Szintén osztotta a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság azon álláspontját, hogy különös joghatósági szabályokat kizárólag a szerződésben részt vevő felek egymás közötti jogvitáiban lehet alkalmazni, illetőleg akkor, ha a felek közötti szerződéses jogviszonyban következik be jogutódlás.

Tekintettel azonban arra, hogy a Felperes és az Örökhagyó közötti személyhez kötődő jogviszonyban az Örökhagyó - jogosult - oldalán jogutódlásnak nincs helye, álláspontja szerint a Felperes nem hivatkozhat alappal arra, hogy a magyar bíróság joghatóságát megalapozza az, hogy a Felperes és az Örökhagyó közötti jogviszonyba az alperes - mint örökös - jogutódként belépett, mivel a szerződéses jogviszony az Örökhagyó halálával megszűnt.

Fentiek alapján a Másodfokú Bíróság helybenhagyta az elsőfokú eljárást megszüntető végzést.

A Másodfokú végzéssel szemben a Felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, kérve az első bíróság utasítását arra, hogy a peres eljárást folytassa le.

4. A Kúria döntése

A Kúria rögzítette, hogy a Brüsszel I Rendelet 4. cikk (1) bekezdésében rögzített általános joghatósági szabály az "actor sequitur forum rei" elvén alapul, azaz a generális szabály szerint az alperes a lakóhelye (székhelye) szerinti tagállam bírósága előtt perelhető.

A Kúria Brüsszel I Rendelet 7. cikk 1. pontjában foglalt különös joghatósági okkal kapcsolatosan kiemelte, hogy „szerződés” fogalmat a nemzeti jogtól függetlenül, önállóan kell elemezni, és az Európai Bíróság gyakorlata alapján szerződésen kell érteni minden olyan jogviszonyt, amely szerint az egyik fél szabad akaratelhatározása alapján kötelezettséget vállalt a másik féllel szemben.

A Kúria egyetértett a másodfokú bíróság álláspontjával, amely szerint az alimentációs kötelmekben jogutódlásnak nincs helye, mivel azok az örökhagyó - mint jogosult - halálával megszűnnek. Ugyanakkor e körben a Kúria által elfogadott jogirodalom azt is kiemeli, hogy a szerződéses kötelezettségvállaláson nemcsak a jogviszonyból fakadó elsődleges, hanem az ún. „másodlagos szolgáltatási kötelezettségeket” - például kártérítési vagy elszámolási igényeket - is érteni kell.[4]

A Kúria álláspontja szerint ebben az esetben tehát az ilyen jellegű jogviszonyok is a Brüsszel I Rendelet értelmében vett szerződés fogalma alá vonhatók. Ebből pedig az a jogi következtetés adódik, hogy a megszűnt szerződés alapján visszamaradó rendezetlen elszámolási viszonyokból eredő jogviták szintén a Rendelet 7. cikk 1. pont a) alpontjának hatálya alá tartoznak.

Kúria egyetértett az első- és a másodfokú bíróság álláspontjával, amely szerint a szerződéssel kapcsolatos ügyekre irányadó különös joghatósági szabályokat szűken, és kizárólag a szerződésben részt vevő felek egymás közötti jogvitájában lehet alkalmazni. Ugyanakkor e szigorú értelmezési szabály alól kivételként értékelendő, ha az eredeti szerződő fél személyében - akár önkéntes kötelezettségvállalás nélküli, így például öröklés folytán előállt - jogutódlás következett be

Ebből pedig az következik, hogy a jogelőd által kötött szerződésből eredő elszámolási viszonyba - amely a rendelet fogalmi rendszerében szintén a szerződéses viszonyok körébe tartozik - az örökös, mint egyetemes jogutód belépésének nincs akadálya.

Fentiek alapján a Kúria hatályon kívül helyezte az első- és másodfokú bíróság végzését és az elsőfokú bíróságot a per lefolytatására utasította. A Kúria döntése végén kiemelte, hogy álláspontja szerint az ügyben merült fel olyan bonyolult kérdés, mely az EU Bíróság előtti előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését indokolta volna.

5. Jogi elemzés – joghatóság jogutódlás esetén

Az Európai Bíróság a Brüsszel I Rendelet 7 (1) cikkében szereplő „szerződés” fogalmát a kezdetektől fogva az Uniós jog önálló fogalmaként értelmezte, mely a tagállami jogoktól független tartalommal bír.

Kiindulási pontként a fogalmat az EU bíróság negatív értelemben definiálta, hangsúlyozva, hogy a 7 (1) cikk nem vonatkozik azokra a helyzetekre, amikor nincs szó az egyik fél által a másik felé szabadon vállalt kötelezettségről.[5]

Ugyanakkor a kötelezettség „szabadon vállalt” jellege hiányzik olyan esetben, amikor a kötelezettséget a jog teremti meg.

Emiatt az EU Bíróság nem alkalmazta a 7 (1) cikket, olyan esetben, mikor azt harmadik személyek hívták fel egy alultőkésített társasággal szemben, vagy olyan törvényi kötelezettség vonatkozásában, hogy a társaságot megszerző személy köteles helytállni a társaság tartozásaiért, ha a tulajdonosváltást elmulasztotta bejelenteni, illetve közzétenni.[6]

Ugyanígy, a Refcomp ügyben hozott ítéletben az Európai Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy szerződéses eladási láncolat esetén a láncolat végpontján lévő vevőnek a gyártóval szemben fennálló követelése a rendelet alapján nem „szerződéses”, jóllehet a francia jog  - a többi tagállam jogához képest szokatlan módon -  kapcsolatukat szerződéses kapcsolatnak minősíti.[7]

Hasonlóan, a Frahuil ügyben, melyben egy olasz kezes a francia alperes adós helyett, annak tudta nélkül fizette ki a vámot az Olasz államnak, az Európai Bíróság azon az állásponton volt, hogy a kezes  csak akkor perelhet Olaszországban, mint a teljesítés helyén, ha az utóbbi felhatalmazta őt a kezesi szerződés megkötésére.[8]

6. A kivétel tág értelmezése

A fenti elveket a jelen ügyre alkalmazva arra következtetésre lehet jutni, hogy a Kúria fenti döntésének helyessége kétséges, az alábbiak miatt.

Nem vitatott tény, hogy a Felperes és az Örökhagyó közötti szerződést az utóbbi halála megszüntette. Erre figyelemmel a Felperes egy olyan jogot hívott fel az alperessel szemben, mely őt a magyar öröklési jog alapján illeti meg. E jog célja, hogy megakadályozza mások jogalap nélküli gazdagodását annak a kárára, aki személyes szolgáltatást nyújtott az örökhagyónak.

A követelést a Felperes hagyatéki hitelezőként támasztotta, annak jogalapja a nemzeti öröklési jog volt, így azt nem lehet „másodlagos szerződési igényként” minősíteni, hiszen soha nem volt a Felperes és az Alperes között szerződés.

Ráadásul, annak a személynek a jogi helyzete, aki az Örökhagyó egyoldalú jognyilatkozata révén válik örökössé eltér annak a helyzetétől, aki szabadon és tudottan vállal kötelezettséget.

Ami a Brüsszel I Rendelet értelmezését illeti, az Európai Bíróság számtalanszor kiemelte az előreláthatóság elvét.

Mivel a különös joghatósági szabályok kivételesek, tág értelmezésük a rendeletet olyan helyzetekre tehet alkalmazandóvá, melyeket sem annak megalkotói, sem azok a jogalanyok nem látnak előre, akikre szabályait végül alkalmazzák.

Emiatt  kivétel tág értelmezése helyett helyesebb lett volna, ha Kúriának az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali  eljárását kezdeményezi, hogy az ügyben a végső szót az utóbbi fórum mondja ki.