SZERZŐDÉSÁTRUHÁZÁS A FÖLDFORGALMI TÖRVÉNYBEN: AB - KÚRIA 1:1

02 September 2020

Újabb fordulatot vett a 2015-ben sajtóvisszhangot is kiváltó, a földbérleti díjak egyoldalú emelését lehetővé tevő törvénymódosítás körül kialakult jogértelmezési vita. A Kúria egy tavaszi döntésében ugyanis ─az Alkotmánybíróság korábbi döntését figyelmen kívül hagyva─ mellőzte a vita tárgyát képező rendelkezés alkalmazását egy jogkérdés eldöntésekor. Cikkünkben szó lesz a döntés jelentőségéről, továbbá a két „csúcs-bíróság” közötti ellentétről.

1. A vita tárgyát képező jogszabály

A szóban forgó szabályozást[1] a 2015-ös, nagyszabású állami földárverések[2] idején vezették be azzal a céllal, hogy az állami földek új tulajdonosai a piaci szintre emelhessék a régi bérlők által fizetett bérleti díjakat. A már fennálló bérleti szerződésekbe történő utólagos állami beavatkozás viszont ellentmond az egyik legalapvetőbb jogelvvel, a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmával[3].

Az ötlet jogi megvalósítása amiatt is problematikus volt, mivel a bérleti szerződések jelentős része nem is tartozott az egyoldalú módosítást bevezető szabályok (Fétv., Ptké.) hatálya alá[4]. A jogalkotó emiatt átvágta a gordiuszi csomót és az új Ptk. hatálybalépésével kapcsolatos törvénybe (Ptké.) bevezetett egy rendelkezést[5], mely értelmében a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződésátruházás esetén (ez történik a bérleti jogviszonnyal az ingatlanban bekövetkező tulajdonosváltáskor) a korábbi szerződés megszűnik és helyébe új szerződés lép (nováció).

A jogalkotási csavar segítségével az árverésen gazdát cserélő földeken fennálló bérleti szerződések a tulajdonosváltáskor kvázi megújulnak, így alkalmazhatóvá vált a nemrég beiktatott egyoldalú díjemelési lehetőség.

A nem megfelelően kidolgozott jogalkotói lépés egy azóta is húzódó szakmai vitát robbantott ki, az intézkedés bírálói szerint a Ptké-be illesztett novációs rendelkezés szemben áll a Ptk. rendszerével és a kapcsolódó bírói gyakorlattal, mivel ez utóbbi alapján a szerződésátruházás jogutódlást eredményez, azaz a kötelezettségek változatlanul fennmaradnak, a szerződés nem újul meg.

2. 2018: Kúria ─ Alkotmánybíróság 0-1

A jogszabályváltozás hatályba lépését követő évben több bíró is normakontroll eljárást[6] kezdeményezett az Alkotmánybíróságnál, kérve a szerintük alaptörvény-ellenes rendelkezések megsemmisítését. Egy 2017-es AB Határozatban[7] az Alkotmánybíróság 6 (hat) ilyen kezdeményezést egyesített, majd utasított el formai okokból, a probléma érdemi vizsgálata nélkül.

Ezt követően a Kúria is az Alkotmánybírósághoz fordult, miután egy ügyben a fenti problémába ütköztek, ti., hogy a szerződésátruházás kapcsán a Ptk. ellentétben áll a saját értelmező jogszabályával, a Ptké-vel (normakollízió). Mivel az egymásnak ellentmondó normák veszélyeztetik a jog kiszámíthatóságát, így a jogbiztonság alkotmányos követelményét[8], a normakollízió feloldása érdekében a Kúria kérte a Ptké. szóban forgó, novációt tartalmazó rendelkezése megsemmisítését annak alaptörvény-ellenessége miatt.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria norma megsemmisítésével kapcsolatban előterjesztett kezdeményezését[9]. Az indokolásban érdemben megvédte a rendelkezést, álláspontja szerint a jogalkotó egy speciális szabályt illesztett Ptké-be a jogszabály általi szerződésátruházással kapcsolatban, s mint speciális szabály, nem áll ellentétben a Ptk. a szerződésátruházásra általánosságban vonatkozó szabályaival, melyek egyébként explicite nem is zárják ki a novációt.

Az Alkotmánybíróság mindenesetre felhívta az Országgyűlést, hogy teremtsen összhangot a jogszabályok között (ez a mai napig nem valósult meg).

3. 2020: Kúria ─ Alkotmánybíróság 1-1

A fenti előzmények tükrében váratlan fordulat, hogy a Kúria 2020 tavaszán hozott ítéletében[10] a Ptké. vitatott rendelkezését figyelmen kívül hagyva azt állapította meg, hogy egy termőföld árverésekor az ingatlan vonatkozásában fennálló bérleti szerződés a jogszabály általi szerződésátruházás során nem újult meg, így arra továbbra is az 1993-ban történt megkötésekor hatályos szabályok vonatkoznak.

Az indokolásában a Kúria kifejtette, miszerint a Ptké. a Ptk. hatálybalépését segítő norma, így funkciójánál fogva nem veheti át a Ptk. szerepét és nem „írhatja felül” a Ptk. tételes szabályait. A Kúria a két jogszabály közti ellentétet tehát jogértelmezési elvek segítségével oldotta fel, mely végül a Ptké. tételes szabálya mellőzéséhez vezetett.

A döntés jelentősége kiemelkedő, hiszen annak értelmében a 2013-as Új Földtörvény[11] előtti Régi Földtörvény[12] hatálya alá tartozó földbérletek az ingatlannal kapcsolatos tulajdonosváltás esetén nem kerülnek automatikusan az egyoldalú díjmódosítást lehetővé tevő szabályok (Ptké., Fétv.) hatálya alá, tehát az egyoldalú bérleti díj módosításnak számos esetben nincs vagy nem volt jogalapja.

A döntés annál is inkább újabb lendületet adhat a norma körül zajló vitának, mivel a „korlátozott precedensrendszer”[13] idei bevezetésével a Kúria fenti döntése immár kötelező erővel bír, attól a magyar bíróságok nem térhetnek el. Emiatt elképzelhető, hogy számos pert fognak indítani a fenti precedenssel „felvértezve” az egyoldalú díjmódosítások ellen.

4. Kúria – Alkotmánybíróság: a végeredmény?

Jogosan merül fel a kérdés, hogyan hozhatott a bírósági hierarchia csúcsán álló két szerv, a Kúria és az Alkotmánybíróság egymással ellentétes döntést, valamint, hogy szembe fordulhat-e a Kúria egy jogszabály tételes rendelkezésével, végül, hogy milyen fejlemények várhatók az ügyben.

Kezdésként vizsgáljuk meg, hogy szembefordulhat-e a Kúria egy jogszabály, jelen esetben a Ptké. tételes rendelkezésével. A kérdés megválaszolása korántsem egyszerű: az Alaptörvény egyrészt lehetőséget ad a bíráknak arra, hogy a jogszabályok értelmezésekor a jogszabály szövegén kívül további értelmezési módszereket is figyelembe vegyenek (jogalkotó szándéka, rendszertan, a jogszabály értelmezési alapelvei, józan ész, stb…).[14]

Az Alaptörvény ugyanakkor azt is kimondja, hogy a jogszabályok mindenkire kötelezők[15], tehát a Ptké. rendelkezéseit a Kúria nem mellőzheti és nem írhatja felül[16], továbbá az Alaptörvény értelmében a Kúria nem veheti át a jogalkotó szerepét.

Ebből következik, hogy habár a tételes jogszabályoktól való eltérésre van „technikai” lehetőség, az minden esetben magában hordozza a döntés alaptörvény-ellenességének kockázatát.

Ezek után vizsgáljuk meg az Alkotmánybíróság és a Kúria viszonyát. Az alkotmánybíróságról szóló törvény alapján az Alkotmánybíróság határozatai mindenkire, így a Kúriára nézve is kötelezőek[17]. Mivel az ismertetett ügyben az AB korábban már jogszerűnek találta a Ptké. vitatott rendelkezését, a Kúria ezzel ellentétes álláspontja sértheti az AB határozat kötelező erejét, mely az azt megállapító jogszabályi rendelkezés megsértését jelentené.

Mint már feljebb ismertettük, a jogszabályok félretétele magában hordozza az alaptörvény-ellenesség kockázatát. Az Alaptörvény-ellenesnek vélt bírói döntéssel szemben az érintettek alkotmányjogi panasszal fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz[18], mely az alaptörvény-ellenes döntést hatályon kívül helyezi.

A cikkben vizsgált értelmezési vita további sorsa tehát jelenleg azon múlik, hogy az arra jogosultak az Alkotmánybírósághoz fordulnak-e a Kúria döntésével kapcsolatban. Amennyiben igen, a „meccs” folytatódik. Habár az Alkotmánybíróság döntése sejthető, az ügy további érdekes fordulatokat tartogathat mind az agráriumban tevékenykedők, mind a jog iránt érdeklődők számára.