AZ IDŐ PÉNZ! – ÚJ CIKKSOROZAT A MUNKAIDŐRŐL

2022 Április 14

A Smartlegal blogon már korábban is előfordult, hogy egy összetett munkajogi témakört egy cikksorozaton keresztül mutattunk be. A munkáltatói felmondásról szóló sorozatunk után most a munkajog másik sarokkövét vizsgáljuk meg részletesen, mely kapcsán szintén számos tévhit kering a köztudatban, melynek adott esetben súlyos anyagi következményei lehetnek a munkáltató oldalán. Ez a munka-és pihenőidő, mely témakört változatosságára és összetettségére tekintettel több részes cikksorozatunkban elemzünk, hogy az olvasó átfogó képet kapjon.

1. Mely kérdéseket fogjuk körbejárni?

Ahhoz, hogy a munkaidő összetett rendszerét megérthessük, elsőként az alapfogalmakat kell tisztázni, melyekre ráépülnek a további ismeretek. Első cikkünkben tehát arról lesz szó, hogy mit jelent a munkaidő, mi számít annak és mi nem.

Ezt követően második cikkünkben megvizsgáljuk, hogy az Mt. alapján mennyit lehet jogszerűen dolgozni, majd tisztázzuk, hogy a munkavállaló számára előírt időmennyiséget hogyan lehet jogszerűen beosztani, tekintettel arra, hogy az általánostól eltérő beosztási módszerek (pl.: kötetlen munkarend, munkaidőkeret, ún. rugalmas munkarend) kapcsán rendkívül sok félreértést tapasztalni.

Cikksorozatunk zárásaként a „túlóra”, azaz a rendkívüli munkaidő intézményét vizsgáljuk meg, amely talán a legtöbb nézeteltérést okozza a munkáltató és a munkavállaló között, egy munkajogi per pedig súlyos anyagi következménnyel járhat a munkáltató számára.

A vizsgálatot tehát annak tisztázásával kezdjük, hogy mi számít munkaidőnek és mi nem. Bár a kérdés alapvetően egyszerűnek tűnhet, látni fogjuk, hogy számos olyan időtartam van, aminek a munkajogi megítélése közel sem olyan egyszerű.

2. Mi számít munkaidőnek?

a. A munkavégzésre előírt tartam

A Munka Törvénykönyve[1] („Mt.”) értelmében a munkaidő fogalma nem az effektív munkavégzéssel töltött időt takarja, hanem egy előre meghatározott időtartam, mely során a munkavállalónak a munkáltató rendelkezésére kell állnia. Amennyiben ennek eleget tesz, tevékenységétől függetlenül díjazásra jogosult.[2]

b. Előkészítő vagy befejező tevékenység

A munkaidőbe beletartozik az ún. „előkészítő és befejező tevékenység”, mely során a munkavállaló nem „termel”, azonban azt a munkaköréhez kapcsolódóan szükséges elvégezni. Ilyen például nyitvatartási idő után a bolt felsöprése és a kassza lezárása, melyet sok munkáltató „elfelejt” a munkaidő részeként elszámolni.

A jogszerűen eljáró munkáltató azonban köteles oly módon megszervezni a munkát, hogy a munkavállaló ezen kötelezettségének a munkaideje alatt eleget tudjon tenni.

c. Állásidő

Előfordulhat, hogy a munkavégzés a munkáltató működésében felmerült okból szünetel és a munkáltató nem tud eleget tenni a foglalkoztatási kötelezettségének, pl. a gyárban alapanyag vagy megrendelés hiánya miatt le kell állítani a termelést.

Ilyen esetben állásidőről beszélünk, amely szintén munkaidőnek minősül és bár a munkavállaló nem tud munkát végezni továbbra is díjazásra jogosult, feltéve, hogy a működés szünetelésére nem elháríthatatlan külső körülmény miatt (pl. árvíz, stb.) kerül sor.

3. Mi nem számít munkaidőnek

Az alábbiakban megvizsgáljuk azokat az időtartamokat, amelyek nem minősülnek munkaidőnek. Látni fogjuk, hogy több esetről rendelkezik a jog, mint gondolnánk és az egyes esetek között fontos különbségek lehetnek, például a munka díjazásának szempontjából.

a. Munkaközi szünet

A munkaközi szünet (pl. az ebédidő) nem része a munkaidőnek, azután díjazás sem jár. Az Mt. tételesen meghatározza annak minimális tartamát, valamint a kiadásának a feltételeit is, alapszabály, hogy hat óra munkavégzés felett minimum 20 perc szüntet kell biztosítani, 9 órát meghaladó munkavégzés esetén pedig további 25 perc jár.

Azonban a fentiektől eltérően a készenléti jellegű munkakör esetében – amikor a munkavégzés jellege miatt lehetőség van hosszabb munkaidő állandó jellegű meghatározására – a munkaközi szünet munkaidőnek fog minősül.

Fontos megjegyezni, hogy ismert olyan jogirodalmi álláspont, mely szerint az ilyen munkakör esetében is szükséges egy olyan időtartamot biztosítani a munkavállalónak, amikor el tudja végezni azokat a tevékenységeket, amikre a munkaközi szünet szolgálna, például az étkezés vagy a tisztálkodás.

b. Az utazás tartama

Nem tekinthető munkaidőnek a lakó- vagy tartózkodási helyről a munkavégzés helyére történő oda-vissza utazás sem, azonban, ha a munkavállaló a munkát már megkezdte, a munkavégzés helyén, az egyes telephelyek között vagy más okból történő utazással töltött idő természetesen munkaidőnek fog minősülni.

A fenti szabály csak akkor alkalmazható, ha a munkavállaló szokásos munkavégzési helye egyébként megállapítható. Az Európai Unió Bírósága ugyanis kifejtette, hogy azon munkakörök esetén, ahol a munkavégzés szokásos helye nem állapítható meg (pl.: utazó ügynök, kivonuló szerelő), az utazás a munkaidő részét képezi.[3]

c. Mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Az Mt. számos olyan esetet meghatároz, amikor a munkavállaló mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól, pl.: véradás, kötelező orvosi vizsgálat, szoptatás, bíróság vagy más hatóság előtti kötelező megjelenés, tanulmányok folytatása, stb…. Ezen időszakok nem minősülnek munkaidőnek, hiszen a munkavállaló ilyenkor általában nem is tartózkodik a munkahelyen.

Fontos, hogy az Mt. alapján a munkavállaló a mentesülés bizonyos eseteiben távolléti díjra jogosult, bizonyos esetekben azonban nem, így a munkáltatónak figyelmet kell fordítania az Mt. részletszabályaira[4].

4. Összegzés

A fentiekből látható, hogy annak a megítélése, hogy egy adott tevékenység munkaidőnek minősül-e vagy sem közel sem olyan egyszerű.

A munkaidő egy előre meghatározott időtartam, mely nem minden esetben a tényleges munkavégzés idejét takarja. Munkaidőnek minősül az állásidő, valamint az előkészítő és befejező tevékenység is.

Nem tekinthető azonban munkaidőnek a munkaközi szünet, valamint az utazással töltött idő, továbbá az az időtartam sem, amelyre a munkavállaló mentesül a munkavégzés alól.

Következő cikkünkben megvizsgáljuk, hogy mennyit dolgozhatunk jogszerűen, illetve körbejárjuk a munkaidő beosztás szabályait.