MEDDIG TERJED A MUNKAVÁLLALÓ KÁRENYHÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGE JOGELLENES FELMONDÁS ESETÉN?

2022 Március 17

Mint azt sokan tudják, abban az esetben, ha a munkáltató jogellenesen szűnteti meg a munkavállaló munkaviszonyát az ezzel összefüggésben okozott kárt meg kell térítenie. Azonban a megfizetendő összeget csökkenti az az összeg, amit a munkavállaló megkeresett vagy az adott helyzetben elvárhatóan megkereshetett volna. A Kúria legutóbbi döntésében azt vizsgálta, hogy meddig terjed a munkavállaló fentiekkel kapcsolatos kárenyhítési kötelezettsége.

1. Tényállás és a felek kérelmei

A felperes, mint munkavállaló háromműszakos munkarendben végzett munkát alperesnél, aki a munkavállaló munkaviszonyát felmondással szüntette meg.

A felmondás közlését megelőzően felperes élettársa a GYED-et követően ismét munkába állt, tekintettel arra, hogy közös gyermeküket bölcsődébe iratták.

A munkáltatói felmondás közlését követően a felperes álláskeresőként regisztrált az illetékes munkaügyi központnál, de 4 hónap elteltével törölték a rendszerből, mivel együttműködési kötelezettségének nem tett eleget.

A felmondás közlését követően a felperes az álláskeresés során több munkalehetőséget utasított vissza vagy azért, mert több műszakban és időnként hétvégén kellett volna dolgoznia, vagy a munkaidő kezdete miatt nem volt számára megfelelő.

Minden esetben bölcsődés korú gyermekének bölcsődébe vitelére hivatkozott, mely feladat állítása szerint élettársa munkába állása következtében hárult rá, illetve hivatkozott korábbi kapcsolatából származó gyermekeivel való kapcsolattartásának ellehetetlenülésére a hétvégi munkavégzés kapcsán.

Felperes a munkaviszony jogellenes megszüntetésére hivatkozva kérte – több, mint 2 millió forint összegben - az elmaradt munkabér, valamint cafatéira megfizetését, miután a törvényszék rész-közbenső ítéletében megállapította a munkaviszony jogellenes megszüntetését.

Alperes a kereset elutasítását kérte arra tekintettel, hogy véleménye szerint a felperes nem tett eleget kárenyhítési kötelezettségének és hangsúlyozta, hogy a munkavállaló élethelyzete a felmondást követően nem változott meg - hiszen élettársa a munkavégzést korábban megkezdte -, így arra sikerrel nem hivatkozhat.

2. Az első-és másodfokú bíróság döntése

Az elsőfokú bíróság ítéletében nem tartotta megalapozottnak a Felperes keresetében megjelölt összeget és a kártérítés mértékét csökkentette azzal az összeggel, amit a perrel érintett időszakban az egyik pályázott munkakörben az alperes megkereshetett volna, elutasítva a kereseti kérelem kb. 90%-át.

Az elsőfokú bíróság hivatkozott arra, hogy a felperes élethelyzetében történt változás nem állt összefüggésben a munkaviszony megszüntetésével, hiszen a gyermek bölcsődébe vitelét már azt megelőzően is meg kellett oldani felperesnek és élettársának.

Továbbá több olyan munkalehetőséget utasított vissza, pusztán a nem megfelelő munkaidőbeosztásra hivatkozással, amelyek korábbi munkaviszonyával azonos munkakörben és azonos munkarendben való foglalkoztatást tettek volna lehetővé.

A másodfokú bíróság egytértett az elsőfokon eljárt bírósággal, az ítéletét helybenhagyta és kiemelte, hogy nem tekinthető aktív álláskeresésnek és így nem minősül a kárenyhítési kötelezettség teljesítésének az a tény, hogy a felperes a munkaügyi központban regisztrált álláskereső volt, különösen arra tekintettel, hogy néhány hónap után neki felróható okból törölték is a nyilvántartásból.

A felperes a felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy a bíróságok a kárenyhítési kötelezettségét úgy tekintették, mintha az korlátlan lenne, holott a bírói gyakorlat alapján figyelemmel kell lenni arra, hogy véleménye szerint az el nem fogadott munkakörök nem feleltek meg a képzettségének, végzettségének vagy szakmai elvárásainak.

Hangsúlyozta, hogy nem volt elvárható olyan munkakör elfogadása, amely miatt nem tudta volna gyermekét a bölcsődébe vinni, valamint, hogy az alperes nem tudta bizonyítani, hogy felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének.

3. A Kúria döntése[1]

A Kúria a bizonyítási teher kapcsán rögzítette, a munkáltató, mint károkozó kötelezettsége, annak bizonyítása, hogy a károsult, jelen esetben a felperesi munkavállaló nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének. Ilyen esetben a munkáltatónak pontosan meg kell jelölni az ezt alátámasztó tényeket, körülményeket.[2]

Az alperes azonban fenti kötelezettségének eleget tett és a Kúria egyetértett az alsóbb színtű bíróságokkal abban, hogy a kárenyhítés körében pusztán a munkaügyi központba való felperesi regisztráció nem tekinthető elegendőnek, különös tekintettel arra, hogy felperest a rendszerből 4 hónap múlva együttműködési kötelezettségének hiánya miatt törölték.

Egyetértett azzal az állásponttal is a Kúria, hogy a munkaviszony fennmaradása esetén a gyermek bölcsődébe vitelét ugyanúgy meg kellett volna oldani, hiszen korábban is háromműszakban dolgozott felperes, így sikerrel erre sem hivatkozhat.

A Kúria a fentiekre tekintettel hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet, hiszen arra a következtetésre jutott, hogy a felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének.

4. Összegzés

A fentiek alapján fontos kiemelni, hogy amennyiben a munkáltató a munkavállaló kárenyhítési kötelezettségének megszegésére kíván hivatkozni, annak érdekében, hogy a kártérítés mértéke csökkenthető lehessen, azt neki kell bizonyítania, méghozzá a tények pontos megjelölésével.

Amennyiben a munkáltató ezt sikerrel bizonyítja, a bírói gyakorlat azt mutatja, hogy bár nem korlátlan a kárenyhítési kötelezettsége a munkavállalónak, a bíróság szigorúan vizsgálja ezen kötelezettség teljesülését.

Ilyen esetben aktív álláskeresés várható el a munkavállalótól és abban az esetben, ha a képzettségének és korábbi munkakörének nagyrészt megfelelő munkalehetőséget megalapozott indok nélkül utasítja el, úgy tekinthető, hogy a munkavállaló a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.