ÚTON A PRECEDENSJOG FELÉ? – REFORMTÖRVÉNY A BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSOKBAN

2020 Május 06

Az utóbbi hónapokban a sajtót uralják a koronavírussal kapcsolatos hírek, így kevesebb figyelem fordult egy 2020. április 1. napjától hatályba lépő törvényre, mely alapjaiban reformálja meg a bíró alkotta jog szerepét a magyar jogrendszerben. Miért került sor erre a jogtörténeti szempontból mérföldkőnek számító lépésre? Mennyiben jelenti ez az angolszász „precedens rendszer” importját és milyen hatásai lesznek? Cikkünkben ezekre a kérdésekre adunk választ.

1. Bevezetés

A kontinentális és angolszász jogrendszereknek a bíró alkotta jogról alkotott gyökeresen eltérő felfogását jól szemlélteti két idézet. Egyrészről a római jogból származó „praetor ius facere potest, ius dicere non potest” elv, mely szerint a bíró jogot alkalmazhat, de jogot nem alkothat, másrészről az amerikai jogi realizmus egyik nagy alakja, Oliver Wendell Holmes találó megfogalmazása, mely szerint „a jog nem más, mint bizonytalan jóslat arra vonatkozóan, hogy a bíróságok mit fognak dönteni”.[1]

A magyar Országgyűlés által 2019 decemberében elfogadott, 2020. április 1. napjától hatályos törvény[2] a római-germán jogcsaládba sorolt magyar jogrendszer fejlődésében mindenképpen mérföldkő, mivel elmozdulást jelent a kontinentális jogrendszerek fenti alapelvétől, mely szerint a jogot a törvényhozás alkotja.

2. A „bírói jog” a magyar jogrendszerben

A bírói alkotta jog a magyar jogrendszerben eddig formálisan nem volt jelen, hiszen az Alaptörvény a felsőbírósági döntéseket nem említette a jogforrások között,[3] jóllehet a bíróságok előszeretettel hivatkoztak a Legfelsőbb Bíróság („Kúria”) döntéseire ítéletük indokolásában.

Ugyanakkor az Alaptörvény nem a jogalkotást, hanem a jogalkalmazás egységének biztosítását tekintette a Kúria egyik fő funkciójának, és ennek érdekében az alábbi eszközöket biztosította a felsőbíróság részére:

1. Jogegységi határozatok elfogadása, melyek a bíróságokra kötelezők;
2. a társadalom széles körét érintő, vagy a közérdek szempontjából kiemelkedő döntéseket elvi jelentőségű határozatként való közzététele (ún. EBH, EBD), melyektől az alsóbb fokú bíróságok nem térhettek el;
3. Joggyakorlat elemző csoportok felállítása, melyek elemzik a jogerős döntéseket és nem kötelező jellegű összefoglalókat publikálnak, mely alapján jogegységi eljárás kezdeményezhető, vagy a törvényhozónál jogszabályalkotás indítványozható;
4. Kollégiumi véleményt kibocsátása, melyben az adott ügyszakba (pl. polgári, büntető, stb.) beosztott bírók értelmezik a jogszabályokat, szintén nem kötelező jelleggel.

Azon túlmenően, hogy a Kúria a Bírósági Határozatok Gyűjteményében törvény alapján köteles volt

közzétenni jogerős érdemi döntéseit,  a jogegységesítés érdekében „saját hatáskörben” külön törvényi felhatalmazás nélkül egyéb állásfoglalásokat is közzétett, melyek szintén „nem kötelező” iránymutatásnak minősültek.

Így például 2017-től kezdődően a polgári-gazdasági jog területén különösen jelentős ún. CKOT állásfoglalásokat, melynek célja a 2018. évben hatályba lépő új Polgári Eljárásjogi Kódex rendelkezéseinek értelmezésére volt.[4]

3. Elvi és gyakorlati problémák

Fentiek alapján a bírói jogalkotás a gyakorlatban jelen volt, afféle „másodlagos” jogként, mely tartalommal töltötte meg az általános jellegű jogszabályi rendelkezéseket, s kitöltötte a  joghézagokat.

Az is jól látható, hogy a Kúria jogegységesítő eszközei között több nem egyedi peres ügyben született bírói döntés, hanem inkább adminisztratív jellegű, absztrakt iránymutatás, mely nehezen egyeztethető össze a klasszikus bírói funkcióval (pl. Kollégiumi Vélemény, CKOT).

A fenti gyakorlatot, mely szerint a felsőbíróságok „kvázi jogalkotóként” elvi jellegű általános iránymutatásokat tesznek közzé a Velencei Bizottság más országok kapcsán már gyakran bírálta, és a jogalkalmazás egységének biztosítását inkább az egyedi ügyekben hozott bírói döntések útján javasolta.[5]

Ezen felül 2012-től a Kúria egyedi ügyekben közzétett határozatai sem bírtak azonos kötelező erővel: míg az elvi döntés (EBD), illetve elvi határozat (EBH) – melyek kiválasztására a bírósági vezetők adminisztratív jogkörben voltak jogosultak – az kötelező volt, addig az egyéb közétett bírósági döntésektől (pl. BH, stb.) el lehetett térni.  Mindez némi jogbizonytalanságot okozott a gyakorlatban.

4. A reform főbb újításai

A 2020. április 1. napjától hatályos reform alapgondolata, hogy a Kúria a jogalkalmazás egységesítésére biztosítását ne adminisztratív jellegű tevékenység útján, hanem a klasszikus bírói ítélkezés keretében lássa el, közzétett eseti döntései pedig azonos súlyúak legyenek.

Ennek érdekében

1. a Kúria nem lesz jogosult „saját hatáskörben” átalános jellegű állásfoglalásokat, iránymutatásokat kibocsájtani, kizárólag a törvényben meghatározott eszközöket használhatja a jogalkalmazás egységesítésre;
2. a Kúria kötelező elvi és nem kötelező egyéb döntései közötti, adminisztratív úton gyakorolt különbségtétel megszűnik;
3. ún. „korlátozott precedensrendszer” kerül bevezetésre, mely alapján a Kúria valamennyi közzétett döntése kötelező lesz az alsóbb fokú bíróságokra;
4. egy új típusú jogorvoslat az ún. jogegységi panasz kerül bevezetésre.

Az alábbiakban a két utóbbi újításra térünk ki részletesen.

5. A „korlátozott precedens rendszer”

A jogalkotó által bevezetett „korlátozott precedensrendszer” lényege, hogy főszabályként az alsóbb bíróságok kötelesek a Kúria közzétett eseti döntésében adott jogértelmezést követni, azonban kivételesen eltérhetnek attól. Az utóbbi esetben azonban a bíróságnak az eltérés okait az ítélet indokolásában meg kell jelölniük.

A Kúria által közzétett eseti döntések tehát továbbra sem lesznek teljes mértékben „jogforrások”, hiszen a bírók attól egyedi mérlegelés alapján eltérhetnek, azonban szerepük a korábbihoz képest lényegesen felerősödik, hiszen egy alsóbb fokú bíróság csak rendkívül indokolt esetben fogja kockáztatni a Kúria korábbi döntésétől az eltérést.

Erre feltehetően akkor fog sor kerülni, ha az alsóbb fokú bíróság előtti ügy tényállása lényeges kérdésekben eltér a Kúria korábbi döntése alapjául szolgáló ügytől, vagy a Kúria korábbi döntése a társadalmi- gazdasági viszonyok változása miatt már nem fenntartható.

6. A Jogegységi Panasz

Az eddigi jogorvoslati rendszer szerint a jogerős másodfokú ítélet a Kúria előtt felülvizsgálati kérelemmel volt támadható, a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott ítélete ellen pedig csak egy jogorvoslati eszköz volt, az alkotmányjogi panasz, mellyel az Alkotmánybíróságnál lehetett kérni az Alaptörvényt sértő ítélet felülvizsgálatát.

A törvényalkotó most egy új jogorvoslatot vezet be, melyet igénybe lehet venni

• egyrészről abban az esetben, amikor az alsóbb fokú bíróságok eltértek a Kúria közzétett eseti döntésétől, azonban a Kúria a felülvizsgálati eljárás engedélyezése, vagy lefolytatása során ezt nem így ítélte meg;
• másrészről akkor, amikor az alsóbb fokú bíróságok ugyan nem tértek el a korábbi kúriai joggyakorlattól, a Kúria viszont jogkérdésben eltért korábbi közzétett döntésétől, méghozzá anélkül, hogy jogegységi eljárást kezdeményezett volna.

A jogegységi panaszt a Kúria egy külön tanácsa az ún. jogegységi tanács bírálja el, melynek tagjai a Kúria elnöke és az általa választott kúriai bírók.

Amennyiben a jogegységi panaszeljárás sikeres, úgy az abban hozott ítélet azonos hatályú a Kúria jogegységi eljárásban hozott határozatával és Magyar Közlönyben közzétételre kerül, tehát a perben érintett feleken túl az ítélet köti az azonos jogkérdést elbíráló bíróságokat.

7. A reform értékelése

A reform tehát a korábbinál egy tisztább, átláthatóbb jogi helyzetet kívánt teremteni, a jogbiztonság erősítése érdekében, így céljával nehéz vitába szállni.

A reform kritikusai viszont elvi éllel mutatnak rá arra, hogy nincs garancia arra, hogy egy idegen jogrendszerből származó jogintézmény, mint a precedens jog importálása pozitív hatásokat fejt ki egy olyan országban, melynek jogi kultúrája évszázadok óta eltérő fejlődés útján jár.[6]

Ami a reform által előidézett helyzet gyakorlati nehézségeit illeti, érdemes végiggondolni, hogy a Kúriának közel 40.000 db közzétett eseti döntése van. Ezek 2020. április 1-től mind, azonos jogi súllyal főszabályként kötelezővé válnak.

Első ránézésre ez nagy lehetőségnek tűnik a jogi képviselők számára, hogy megtalálják az ügyfelük ügyét alátámasztó legkedvezőbb Kúriai ítéleteket. A gyakorló jogász azonban hamarosan a bőség zavarába kerülhet, mivel ez a hatalmas jogi adatbázis jelenleg még nincs megfelelően rendszerezve, így rövid távon inkább nehezíteni a fogja a pereskedést és elhúzza az eljárásokat.

Ami pedig az új rendkívüli jogorvoslatot, a jogegységi panasz eljárást illeti, azon felül, hogy abban a Kúria elnöke igen széles jogkört kapott, mivel ő jogosult kiválasztani az ügyben ítélkező bírókat, nem nehéz megjósolni, hogy ez az „extra” jogorvoslat szintén a peres eljárások elhúzódását fogja eredményezni.

Végül nagy kérdés, hogy vajon mennyire hatékonyan tudja egy szervezet önmagát „ellenőrizni”, hiszen a jogegységi panaszeljárásban Kúriai bírók vizsgálják majd felül Kúriai kollégáik döntését.

Összefoglalva, a 2020. április 1. napjától hatályos reform céljai aligha vitathatók, azonban az Ördög mindig a részletekben rejlik, s ez alapján kétséges, hogy a bevezetett újítások mennyire lesznek alkalmasak a jogbiztonság erősítésére.