25 Április 2022

A nemzetközi vitarendezés sajátos jelensége a választottbírósági és joghatósági megállapodás ütközése egy szerződésen belül, illetve több, egymással szorosabb vagy lazább kapcsolatban álló szerződésben. Kioltják-e ilyenkor egymást az ellentmondó fórumválasztó megállapodások? Ha nem, akkor mindkét fórumválasztó megállapodás egyszerre érvényesül, vagy valamelyik elsőbbséget élvez a másikkal szemben? A szerződésértelmezés általános elvei mellett vannak-e olyan paradigmák, melyek befolyásolják a választottbírósági és joghatósági megállapodás közötti kollízió feloldását?

1. Bevezetés

A nemzetközi gazdasági élet szereplőit választottbírósági, illetve joghatósági megállapodás megkötésére több elhatározás is sarkallhatja: valamely állam bíráskodási hatalma alóli kiszerződés, bizonyos államok joghatóságának az elkerülése, vagy éppen az, hogy a jövőbeli jogvitát egy bizonyos állam bíróságai bírálják el. Mégis, mindkét fenti – tágabb értelemben vett – fórumválasztó megállapodás megkötésének „legkisebb közös többszöröse” az alapértelmezett joghatósági szabályok elkerülése és a vitarendezés előreláthatóságának biztosítása egy meghatározott fórum előtt. Fórumválasztás hiányában ugyanis bizonytalan, hogy az esetleges jogvita elbírálására az egymással versengő nemzeti jogrendszerek közül melyiknek lesz joghatósága, és a vitarendezés során hozott ítélet mennyiben hajható végre egy másik országban. A fórumválasztás tehát hasznos és költséghatékony megoldás, ugyanakkor manapság a nemzetközi gyakorlatban egyre gyakrabban előforduló jelenség, hogy a felek nem pusztán egy, hanem több fórumválasztással is élnek, és a felek szerződése(i) egyszerre tartalmaz(nak) választottbírósági és joghatósági megállapodást. A jelenség mögött több ok is húzódik. Az egyik, hogy az életviszonyok differenciálódásával, és a jogszabályok mennyiségének folyamatos növekedésével párhuzamosan a kereskedelmi szerződések terjedelme is egyre nő, így – a gyakorlatban a szövegezés késői időpontjára találóan utalva csak „midnight clause” illetve „sunset clause” néven emlegetett – fórumválasztó megállapodások akár szándékosan, akár tévedésből egy szerződésen belül „duplázódnak”.  Az is előfordul, hogy a felek huzamosabb időn keresztül állnak egymással kapcsolatban, és egy korábban megkötött szerződésben szereplő fórumválasztással ütközik egy későbbi szerződés joghatósági, vagy választottbírósági megállapodása. Manapság pedig egyre jellemzőbb, hogy a gazdasági szereplők sokszor nem pusztán egy szerződést kötnek, hanem komplex szerződés rendszereket, illetve szerződés együtteseket hoznak létre, melyekben több szerződés is tartalmaz fórumválasztó megállapodást.

2. Problémafelvetés

A fenti esetekben a fórumválasztás alapvető céljának – az előreláthatóság követelményének – a teljesülése kétségessé válik, hiszen jogvita esetén nem egyértelmű, hogy az egymással konfliktusba kerülő fórumválasztó megállapodás közül melyik az alkalmazandó. A kérdést elsősorban a klasszikus jog-, illetve szerződés értelmezési elvek döntik el, melyek alkalmazására mindig az adott ügy egyedi sajátosságai alapján kerülhet sor. Azonban felmerül a kérdés, hogy az in concreto jogalkalmazás mellett lehet-e általános paradigmákat azonosítani, melyek a kétfajta fórumválasztás ütközése esetén érvényesülnek? Kioltják-e egymást az ellentétes fórumválasztó megállapodások? Amennyiben nem semlegesítik egymást, van-e a valamelyiknek elsőbbsége másikkal szemben? Érvényesülhet a két fórumválasztó megállapodás egyszerre, növelve a párhuzamos eljárások esélyét és kockáztatva a nemzetközi vitarendezés töredezettségét?

A fenti kérdések megválaszolása érdekében e tanulmány keretében egy rövid osztályozás után megvizsgáljuk, hogy az irányadó nemzetközi jogforrások mennyiben rendezik a fórumválasztó megállapodások közötti ütközéseket. Ezt követően figyelmünket a nemzeti joggyakorlatra fordítva azt elemezzük, hogy miként ítélik meg az egymással versengő fórumválasztó megállapodásokat a bíróságok az angolszász és a kontinentális jogcsalád egy-egy vezető jogrendszerében, Angliában, illetve Franciaországban. Végül összegezzük a két jogrendszer megközelítésének közös és eltérő pontjait és az aktuális tendenciákat.

3. A kollíziók főbb típusainak áttekintése

A fórumválasztó megállapodások közötti kollíziók első csoportosítási lehetősége a homogén és heterogén kollíziók szerinti felosztás. Míg homogén kollízió esetén két azonos típusú fórumválasztás közötti összeütközésről van szó – így például erről van szó két egymásnak ellentmondó joghatósági megállapodás, vagy választottbírósági megállapodás esetében, –, addig heterogén kollízió esetén legalább két különböző típusú fórumválasztó megállapodás – tehát egy választottbírósági és egy joghatósági megállapodás – ütközik egymással. Ebből következően míg a fórumválasztó megállapodások közötti homogén kollízió két azonos típusú fórum között vonhatja maga után a hatásköri összeütközést, addig heterogén kollízió esetén eltérő típusú fórumok közötti hatásköri összeütközés következhet be.[1]

A fórumválasztó megállapodások ütközései aszerint is csoportosíthatók, hogy azok kizárólagos vagy nem kizárólagos joghatósági, illetve választottbírósági megállapodások között merülnek fel. Míg a kizárólagos megállapodások kizárják a vitarendezés lehetőségét nem szerződött fórumok előtt addig az utóbbiak lehetővé teszik az egyéb fórum előtti eljárást.

A fórumválasztó megállapodások közötti kollíziók közötti következő csoportosítás a belföldi és nemzetközi kollíziók közötti különbségtétel. Így például egy olyan kollízió, mely egy adott „A” ország bíróságainak joghatóságát kikötő joghatósági megállapodás és egy választottbírósági megállapodás között merül fel, mely utóbbi alapján a választottbíráskodás helye szintén „A” országban van, tisztán belföldi kollíziónak minősül. Ezzel szemben nemzetközi a kollízió két joghatósági megállapodás között, melyek közül az egyik alapján „A” ország bíróságai, a másik alapján „B” ország bíróságai rendelkeznek joghatósággal a jogvita elbírálására. Ugyanez a helyzet, amennyiben egy „A” ország bíróságainak joghatóságát kikötő joghatósági megállapodás és egy olyan választottbírósági megállapodás ütközik, mely utóbbi alapján a választottbíráskodás helye „B” országban van.

Jelen tanulmányban a kizárólagos fórumválasztó megállapodások közötti heterogén kollíziók feloldásának módszereit elemezzük belföldi, illetve nemzetközi kontextusban.

4. Jogi keretek

4.1 Nemzetközi jogforrások

Az alábbiakban a heterogén kollíziók vonatkozásában alkalmazandó nemzetközi szabályozást tekintjük át, mely kapcsán az 1958. évi New York-i Egyezményt[2]  („New York-i Egyezmény”), az 1961. évi Genfi Egyezményt[3] („Európai Egyezmény”), valamint az az UNCITRAL Modelltörvényt[4] („Modelltörvény”) kell megemlíteni.

A fenti nemzetközi jogforrásokat vizsgálva elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy azok alapvetően nem az egymással versengő fórumválasztó megállapodások közötti kollíziókat oldják fel, hanem párhuzamosan indult választottbírósági és rendes bírósági eljárások ütközése esetére tartalmaznak koordinációs szabályozást. Mivel azonban a párhuzamos eljárásokra sokszor amiatt kerül sor, mert a felek egyike választottbírósági megállapodás alapján indít választottbírósági eljárást, míg a másik fél joghatósági megállapodást alapján perel a rendes bíróság előtt, ilyen esetekben óhatatlanul felmerül a két fórumválasztó megállapodás közötti kollízió feloldásának kérdése.

A New York-i Egyezmény II. Cikk (3) bekezdése a versengő joghatósági és választottbírósági megállapodás alapján indult eljárások közötti kollíziót a választottbírósági eljárás javára oldja fel, amikor rögzíti az állami bíróságok azon kötelezettségét, hogy amennyiben a felek között választottbírósági megállapodás van, úgy – a választottbírósági megállapodás semmissége, hatálytalansága, vagy betarthatatlansága kivételével – az állami bíróság előtt megkezdett pereskedést utasítsák választottbírói útra.[5] A fenti szabályozási elvet követve az Európai Egyezmény VI. Cikk (3) bekezdése szintén a választottbírósági eljárás javára oldja fel a heterogén kollíziót, amennyiben a peres eljárást a választottbírósági eljárás megindulását követően kezdeményezték ugyanannak az ügynek eldöntése végett, vagy a választottbírósági szerződés nemlétezésének, semmisségének vagy érvénytelenné válásának megállapítása céljából, feltéve, hogy felfüggesztés ellen nem szól valamilyen alapos ok. Végül, a fenti egyezményekkel összhangban a UNCITRAL Modelltörvény 8. cikk (1) bekezdése szintén akként rendelkezik, hogy a bíróság, amely előtt a választottbírósági szerződés tárgyát képező ügyben pert indítottak, a feleket választottbírósági útra utasítja, ha azt az egyik fél legkésőbb a jogvitára vonatkozó első érdemi nyilatkozata benyújtásakor kérte, kivéve, ha úgy ítéli meg, hogy a választottbírósági szerződés érvénytelen, hatálytalan vagy betarthatatlan.

Míg a választottbíráskodásra irányadó idézett jogforrások az egymással versengő joghatósági és választottbírósági megállapodások alapján indult párhuzamos eljárásokat a választottbíráskodás javára oldják fel, addig a joghatósági megállapodásokat szabályozó főbb nemzetközi jogforrások – így az átdolgozott Brüsszel I Rendelet („Brüsszel I Rendelet”)[6], a Luganói Egyezmény[7] és a Hágai Joghatósági Egyezmény[8] – tárgykörükből kifejezetten kivonják a választottbíráskodást, így értelemszerűen nem tartalmaznak szabályozást a választottbírósági és joghatósági megállapodás alapján indult párhuzamos eljárások közötti konfliktus feloldására.[9]

4.2 A nemzeti jog szerepe

Megállapítható, hogy a vizsgált nemzetközi jogforrások a versengő fórumválasztó megállapodások közötti kollíziók feloldását csak részben és közvetetten szabályozzák, és a fórumválasztó megállapodások anyagi jogi érvényességének kérdését, választottbírósági megállapodás esetén pedig emellett a hatályosság, betarthatóság kérdését a nemzeti jogra hagyják.[10] Az utóbbi kérdésekre adott válaszok azonban értelemszerűen visszahatnak a fórumválasztó megállapodás alapján indult párhuzamos eljárás elsőbbségének kérdésére is.

Ezt meghaladóan a nemzeti jog szabályozza azt helyzetet, amikor a felek nem párhuzamos eljárást indítanak, hanem a felek egyike – jellemzően az alperes – az eljárás során pusztán az eljáró fórum hatáskörének hiányára hivatkozik az ügyben felmerülő egymással versengő fórumválasztó megállapodások valamelyikének érvénytelenségét állítva, melyre sor kerülhet i) az adott eljárás alatt, hatásköri kifogás formájában, választottbírósági eljárás esetén pedig ii) a választottbírósági ítélet elleni érvénytelenítési perben, érvénytelenítési okként,[11] illetve iii) a választottbírósági ítélet végrehajtása során is, mint az elismerés vagy végrehajtás megtagadásának okaként.[12]

A kétfajta fórumválasztó megállapodás kollíziója esetén kiemelt jelentősége van a felek között létrejött fórumválasztó megállapodások és az azokat hordozó szerződés(ek) értelmezésének, melyre szintén a nemzeti jogban érvényesülő elvek alapján kerül sor. Ugyanakkor a klasszikus jog-, illetve szerződés értelmezési elveket – így például a lex posterior derogat priori, vagy a lex specialis legi generali elvét – gyakran felülírják az adott nemzeti jogrendszerben érvényesülő további elvek, illetve paradigmák. Emiatt témánk szempontjából a nemzeti jog, illetve joggyakorlat kulcsszerepet játszik, így a tanulmány következő részében figyelmünket ez utóbbira fordítjuk, elemezve Anglia és Franciaország joggyakorlatát.

5. Az angol megközelítés

Az angol jogtudományban hagyományos álláspont a választottbírósági megállapodás elsődlegessége a joghatósági megállapodással szemben. Bizonyos szerzők a választottbírósági megállapodás érvényesülését „józan megoldásként” (commonsense solution) jellemzik,[13] mások szintén azon bírói döntések helyessége mellett érvelnek, melyek a két fórumválasztás ütközése esetén a választottbírósági megállapodás elsődlegességét állapítják meg.[14] Az angol megközelítésben a választottbírósági megállapodás „nagyobb súlya” annak is köszönhető, hogy a forum non conveniens doktrína alapján az angol bíróságok joghatóság kérdésében fenntartanak maguknak egy mérlegelési jogkört – mely szerint az ügy összes körülménye alapján dönthetnek a joghatóság gyakorlásáról, vagy annak elutasításáról – mely elv még joghatósági megállapodás léte esetén is érvényesül.[15] Ugyanakkor választottbírósági megállapodások esetén ilyen mérlegelési jogkör nincs, így a forum non conveniens doktrína érvényesülése a joghatósági megállapodás vonatkozásában a contrario a választottbírósági megállapodás felsőbbrendűségét támasztja alá.[16] A fenti uralkodó állásponttal szemben van olyan szerző, aki szerint a választottbíráskodást előtérbe helyező  pro-arbitration szemlélet az utóbbi években túl messzire ment és már a felek szerződéses szabadságát veszélyezteti.[17]

Az angol joggyakorlatot vizsgálva kiindulási pontként meg kell jegyezni, hogy korábban széleskörű egyetértés volt abban, hogy racionális üzletemberek a vitarendezést nem kívánják párhuzamosan több fórum előtt folytatni, így az angol bírói gyakorlat az „egy megálló” vélelmét állított fel (one stop presumption). A vélelem szerint a felek megállapodása egy adott fórum előtti vitarendezésre szól, melyet a House of Lords 2007. évben a Fiona Trust ügyben hozott ítéletével megerősített.[18]  Az alábbiakban röviden bemutatjuk a heterogén kollíziók feloldására az angol ítélkezési gyakorlatban leginkább elterjedt módszereket.[19]

5.1 Egy szerződés – több fórumválasztás

A jogalkalmazó számára értelemszerűen a legnehezebb feloldani a fórumválasztó megállapodások közötti kollíziót abban az esetben, amikor a felek között mindössze egy szerződéses dokumentum van, mely egyszerre tartalmaz választottbírósági és joghatósági megállapodást.

5.1.1. Szubszidiaritás – Abszorpció

Az angol joggyakorlatban az egyik megoldás ilyen esetben az, hogy a kollíziót a választottbírósági megállapodás javára oldják fel a joghatósági megállapodással szemben. Erre példa a 2011. évben eldöntött Sulamerica ügy[20], ahol a világ egyik legnagyobb vízi létesítménye, a brazíliai Jirau vízierőmű építése kapcsán brazil felek között egy biztosítási szerződés alapján robbant ki jogvita melynek releváns pontjai az alábbiak szerint rendelkeztek:

„7. Jog és joghatóság. A jelen Kötvényre kizárólag a brazil jog az irányadó. Bármely vitára, mely a Kötvény alapján, vagy azzal kapcsolatban merül fel, a brazil bíróságok rendelkeznek kizárólagos joghatósággal. (…)

12. Választottbíráskodás. Amennyiben a Biztosított és a Biztosító(k) nem tudnak megállapodni mediáció útján a fizetendő összegben, a jogvita választottbíráskodásra kell utalni az ARIAS Választottbírósági Szabályzat szerint.”[21]

A biztosítók helytállási kötelezettségük hiányának megállapítása érdekben negatív megállapítási keresetet indítottak Londonban a biztosítási és viszontbiztosítási jogvitákra specializálódott ARIAS választottbíróság előtt, egyúttal pertiltó meghagyás (anti-suit injunction) kibocsájtását kezdeményezték a biztosítottak ellen az angol bíróság előtt, egy brazil rendes bírósági ítélet megelőzése érdekében. A biztosítási kötvény 7. és 12. pontja kapcsán az angol bíróság leszögezte, hogy a szerződést egészében kell értelmezni, hogy minden rendelkezése hatályosulhasson, így egy rendelkezés alkalmazása csak akkor vethető el, amennyiben az nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen vagy ellentmondó (manifestly inconsistent or repugnant) a szerződés többi részével, és a bíróság csak az összeegyeztetés sikertelensége esetén alkalmazza azt az elvet, hogy az egyedileg megállapodott feltételek előzik az általános szerződési feltételeket.[22] A bíróság emlékeztetett, hogy racionális üzleti szereplőket feltételezve a felek feltehető akarata az volt, hogy a jogviszonyukból származó vitákat azonos fórum döntse el, emiatt ellenkező kikötés hiányában azt kell vélelmezni, hogy a felek jogvitáikat egy vitarendezési fórum elé utalták. Ezt követően a bíróság elvetette azt a lehetőséget, hogy mindkét fórumválasztó megállapodás érvényesülését engedve a felek párhuzamos eljárásokban versenyt fussanak az ítéletért (potential for a race to judgment), és megállapította, hogy amennyiben a kizárólagos joghatósági megállapodásnak teljes teret enged, akkor a választottbírósági megállapodás teljesen kizárásra kerülne. Emiatt a bíróság arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a választottbírósági megállapodásnak kell érvényesülnie, mert „nincs más lehetőség a két fórumválasztó megállapodás összeegyeztetésére” (no other way of reconciling the two), megjegyezve, hogy ez a megközelítés nem fosztja meg a szerződés 7. pontját minden hatásától, mivel az arbitrabilitás, a választottbírósági megállapodás kikényszerítése, vagy az ítélet végrehajtása kérdésében a brazil bíróságok joghatósága releváns marad.[23] Az elsőfokú ítéletet a Court of Appeal 2012. évben helybenhagyta.[24] Jóllehet Sulamerica ügyben hozott ítélet elvi szinten említi a joghatósági megállapodás szubszidiárius jelleggel érvényesülő hatásait, azok valójában nem számottevőek, így gyakorlatilag arról van szó, hogy a választottbírósági megállapodás elnyelte a joghatósági megállapodást.

5.1.2. Kombináció

Az angol joggyakorlat sajátos módszere az egymással versengő joghatósági és választottbírósági megállapodások közötti kollízió feloldására a kombinációs módszer, mely az egymással ellentétes szerződéses rendelkezéseket megpróbálják harmonizálva értelmezni, így az egymással versengő fórumválasztó megállapodásokat gyakorlatilag „házasítja” egymással. A megközelítés az angol gyakorlatban a Paul Smith ügyben[25] kristályosodott ki, amelyben az ügynek nevet adó sportruha márka tervezői, és a velük az egész amerikai kontinensre, mint kizárólagos területre szerződő gyártó és disztribútor közötti szerződés 13-14. pontja az alábbiak szerint rendelkezett.

„13 Viták rendezése. A felek közötti bármely vita, vagy nézeteltérés felmerülése esetén (…) a vitát, vagy nézeteltérést a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Választottbírósági és Egyeztetési Szabályzata alapján kell eldönteni, egy vagy több választottbíró által (…)

14. A jelen Megállapodást (…) az angol jog szerint kell értelmezni. Anglia bíróságai rendelkeznek felette kizárólagos joghatósággal, melynek a felek ezennel magukat alávetik.”[26]

Amikor a licenszdíj fizetésre kötelezett gyártó-disztribútor fizetési kötelezettségét nem teljesítette, a tervezők felmondták a szerződést, mire a gyártó disztribútor az Nemzetközi Kereskedelmi Kamaránál választottbírósági eljárást indított. A tervezők ezzel párhuzamosan a felmondás jogosságának megállapítása érdekében az angol bíróság előtt indítottak pert, hivatkozva a választottbírósági megállapodás érvénytelenségére, mivel álláspontjuk szerint a szerződés két fenti rendelkezése reménytelenül összeegyeztethetetlen. Az ügyben eljáró Steyn bíró véleménye szerint a tervezők álláspontja egy drasztikus és nemkívánatos eredményre vezetne (drastic and unattractive result), mely a nemzetközi kereskedelmi szerződés megállapodott vitarendezési mechanizmusát teljes kudarcra ítélné. Emiatt az angol bíró – megjegyezve, hogy nincs ütközés a szerződés két fenti pontja között – a 13. pontot egy önálló választottbírósági megállapodásnak értelmezte, míg a 14. pontot akként, hogy az a választottbírósági eljárásra irányadó jogot jelöli ki, mely utóbbi többek között olyan kérdéseke szabályoz, mint az ideiglenes intézkedések kérdése, a rendes bíróság választottbírsági eljárást támogató egyéb hatásköreit, stb. A fenti döntéssel az angol bíróság a joghatósági megállapodást gyakorlatilag egy jogválasztó megállapodássá transzformálta, mely az eljárásra fejti ki hatását.

A fenti döntéshez hasonló ítélet született néhány évvel később, 1994-ben a The Nerano ügyben is, ahol egy hajóraklevél első oldalán a felek az angol jogot választották és az angol bíróságok kizárólagos joghatóságát kötötték ki vitáikra, míg a hajóraklevél hátlapján – a hajó tulajdonosa és bérlője közötti szerződésre (charterparty) való hivatkozással – választottbírósági vitarendezésben egyeztek meg.[27] Az ügyben eljáró Clarke bíró kollégájához hasonlóan hangsúlyozta, hogy a fórumválasztó megállapodások között van ugyan „némi átfedés” (some overlap), de nincs konfliktus, és a jogvitát választottbírói útra kell utalni, azzal, hogy a hajóraklevél első oldalán található hivatkozás az angol bíróságokra a választottbírósági eljárás jogára vonatkozó jogválasztásként értelmezendő, mely alapján az angol bíróságok fenntartják ellenőrzésüket a választottbíráskodás felett. [28]

A Paul Smith ügyben hozott döntés angol joggyakorlatba való mély beágyazottságát mutatja, hogy az angol bíróságok sokszor olyan esetben is kombinációs módszert alkalmazták, mikor lett volna más lehetőség is az egymással versengő fórumválasztó megállapodások ütközésének feloldására. Így a 2006. évben eldöntött Axa Re v Ace Global Holdings ügyben[29] a viszontbiztosítási szerződésben a felek angol jogot és az angol bíróságok kizárólagos joghatóságát kötötték ki, emellett az adott üzletágban szokásos szerződési feltételeket is beemelték szerződésükbe, mely utóbbiak alapján jogviták esetén londoni választottbíráskodásra kell sor kerüljön az angol jog alapján, mely a szerződésre irányadó jog.[30] Az ügyben eljáró Gloster bíró véleménye szerint a két fórumválasztó megállapodás nem állt egymással ellentétben, és a Paul Smith ügyben alkalmazott megoldás alapján együttesen értelmezve a megállapodásokat az ügy egyedi körülményeire figyelemmel arra jutott, hogy a felek közötti érdemi vitákat az általános szerződési feltételekben kikötött választottbírósági megállapodás alapján kell rendezni, míg – a szerződésben foglalt joghatósági megállapodásra figyelemmel - a választottbírósági eljárás joga az angol jog. A döntést érő kritika kiemeli, hogy a választottbíráskodás helye alapján egyébként is angol jog lett volna az eljárásra irányadó jog, emiatt a joghatósági megállapodás transzformációja eljárásjogi jogválasztássá nem csak kiüresíti a rendes bírósági fórumválasztást, de teljesen értelmetlen, illetve felesleges.[31]

5.2. Több szerződés – több fórumválasztás

A fentiektől eltérő helyzet, amikor a felek úgy kötnek több fórumválasztó megállapodást, hogy ezeket nem egy, hanem több szerződés hordozza, melyek akár egy időben, akár egymás után kerülnek megkötésre. E csoporton belül az első esetkör, amikor a több szerződés között felállítható valamilyen egyértelmű hierarchikus kapcsolat szerkezeti, kronológiai, vagy egyéb értelemben. Ilyen esetben a klasszikus jogértelmezési elvek – így a lex specialis derogat legi generali, illetve a lex posterior derogat priori, vagy a keretszerződés alkalmazása az az alapján létrejött egyedi jogviszonyokra – kézenfekvő megoldást nyújtanak az ütközés feloldására. [32] A másik esetkör az, amikor a több szerződés között nem lehet egyértelműen alá- fölérendeltségi viszonyt felállítani, így a fórumválasztó megállapodások közötti kollízió feloldása további analízist igényel.

5.2.1. Klasszikus jogértelmezési elvek

A Naviera Amazonica Peruana ügyben[33] a felek egyedi szerződése londoni választottbíráskodást jelölt ki vitarendezésre, míg az általános szerződési feltételek a limai bíróságok kizárólagos joghatóságát kikötötte ki. Az elsőfokú bíróság a kollíziót a szerződés értelmezésével a Paul Smith ügyből ismert kombinációs megoldással úgy kívánta feloldani, hogy hogy a feleknek Peruban kell az angol választottbírósági eljárásjog alapján választottbírósági eljárást lefolytatniuk. A másodfokon eljáró Court of Appeal azonban rámutatott, hogy a felek választottbírósági klauzulát tartalmazó egyedi szerződésének első cikke kifejezetten úgy rendelkezett, hogy a joghatósági megállapodásnak helyt adó általános szerződési feltételeket előzi.

A választottbírósági megállapodás elsőbbsége a joghatósági megállapodás felett azonban nem abszolút, így előfordul, hogy az angol bíróságok az ügy egyedi tényállása alapján in concreto a joghatósági megállapodásnak adtak elsőbbséget. Ilyen esetre példa az 1991-es Indian Oil Corp v. Vignol Inc ügyben[34] hozott döntés, ahol a felek adásvételi szerződése angol jogválasztást tartalmazott és az angol bíróságok kizárólagos joghatóságát kötötte ki, míg a szerződés részét képező általános szerződési feltételek az indiai jogot jelölték meg irányadó jogként, jogvitákra pedig indiai választottbíráskodást írtak elő. A bíróság döntése alapján a felek által egyedileg megtárgyalt adásvételi szerződésben kikötött joghatósági megállapodás megelőzi az általános szerződési feltételekben kikötött külföldi választottbíráskodást.

Hasonló eset merült fel a Neo Investments Inc. v. Cargill International ügyben[35] ahol a felek nemzetközi adásvételi szerződésének rendelkezése szerint a jogviszonyra az angol jog volt az irányadó és a vitákra egy nem kizárólagos joghatósági klauzulát kötöttek ki a felek. Ugyanakkor amikor a felperes az angol bíróságok előtt perelt, az alperes arra hivatkozott, hogy az általános szerződési feltételek rendelkezései szerint az adásvételi szerződésre az algériai jog volt az irányadó és a jogvitákat választottbíráskodás útján, Genfben kellene rendezni. Az angol bíróság a felperes érvelését elfogadva megállapította, hogy az általános szerződési feltételek nem váltak a felek szerződésének részévé, így az azokban szerepló választottbírósági megállapodás sem volt alkalmazható a felek között.

Az előzőleg említett két eset közös jellemzője, hogy egyrészről i) a választottbírósági megállapodások kikötésére általános szerződési feltételekben került sor, ii) másrészről a választottbírósági megállapodás a hazai bíróságok joghatóságával szemben kötött ki külföldi választottbíráskodást, mely utóbbi klauzula a bírók szerint vagy nem jött létre, vagy az egyedi szerződésben kikötött joghatósági megállapodás azt megelőzte, így végeredményként az angol rendes bíróságok jártak el az ügyekben. Ez a fajta „hazafelé törekvés” a nemzetközi magánjog területén igen gyakori jelenség, és erre tekintettel az, hogy az adott ügyekben eljáró bírók a lex specialis derogat legi generali elv alkalmazásával a joghatósági megállapodások elsőbbségét mondták ki, inkább a választottbírósági megállapodás elsődlegességét, mint főszabályt erősítő kivételként értékelendő.

5.2.2. Analitikus módszer

Az angol gyakorlatban megjelenő további módszer a versengő fórumválasztó megállapodások közötti konfliktus feloldására a jelen tanulmányban analitikusnak módszernek nevezett megközelítés, melynek lényege, hogy a fórumválasztó megállapodásokat „hordozó szerződések” egymáshoz való viszonyán túl elemzi a „hordozó szerződések” és a jogvitában érvényesített követelések kapcsolatát is. Az utóbbi években elsősorban a banki és biztosítási szektorból több olyan ügy került az angol bíróságok elé, melyekben a felek – adott esetben hosszabb időn keresztül – komplex szerződési rendszereket, illetve szerződés együtteseket hoztak létre, úgy, hogy az azok részét képező egyes szerződések külön-külön tartalmaztak joghatósági, illetve választottbírósági megállapodásokat. Az ilyen helyzet a Fiona Trust ügyben korábban kialakult one stop presumption alkalmazhatóságát kérdésessé tette. Az analitikus módszer érvényesülésére jó példa a Trust Risk Group ügy[36], ahol egy joghatósági megállapodás és egy választottbírósági klauzula kollíziója kapcsán kellett dönteni. Az ügyben egy olasz biztosítási bróker, a TRG és egy amerikai biztosító, az ATEL először 2020. júliusában egy üzleti feltételeket tartalmazó megállapodás kötött, mely angol jogválasztást és az angol bíróságok kizárólagos joghatóságát kötötte ki, majd a felek fél évvel később 2011. januárban egy keretszerződést is kötöttek egymással, mely olasz jogválasztást és milánói választottbírósági klauzulát tartalmazott. Az üzleti feltételeket tartalmazó megállapodás a keretszerződéshez került csatolásra. Míg az első megállapodás alapján az ATEL jutalék fizetését vállalta a TRG-nek az általa közvetített ún. orvosi műhiba (MEdMal) biztosításokra, addig a keretszerződés alapján a felek az olasz orvosi műhiba biztosítási piac fejlesztését tűzték ki célul és a TRG vállalt díjfizetést az ATEL által az olasz piacra nyújtott kizárólagosságért. A felek között a jutalék elszámolása kapcsán alakult ki jogvita, az ATEL az angol bíróságok előtt indított eljárást, mire a TRG a választottbírósági megállapodásra hivatkozva vitatta azok joghatóságát. A TRG álláspontja szerint a korábbi szerződés a későbbi keretszerződés alá lett rendelve, így a felek jogviszonyára a keretszerződés az irányadó, míg az ATEL szerint két független szerződésről volt szó. A Court of Appeal az utóbbi állásponttal egyetértve a kiemelte, hogy a két megállapodás alapján folyó üzlet elkülöníthető volt egymástól, s mivel a felek közötti jogvita tárgya a jutalék elszámolása volt, melyet az első szerződés szabályozott, a keresetre az angol bíróságok kizárólagos joghatósággal rendelkeztek. A Court of Appeal megjegyezte, hogy a TRG álláspontjának elfogadása a felek jogviszonyában egy radikális változást eredményezne, mely alapján a jutalék elszámolást szabályozó első szerződésre az eredeti angol jog helyett az „alárendelés” folytán az olasz jog lenne az irányadó, melyre a felek, mint racionális üzletemberek szándéka feltehetően nem terjedt ki.

A fenti döntés jól tükrözik az angol bíróságok megközelítését, amikor a fórumválasztó megállapodások közötti kollíziók komplex szerződéses jogviszonyokban merülnek fel. A Court of Appeal a fórumválasztó kollíziók feloldásának elveit az alábbiakban foglalja össze: i) a fórumválasztó megállapodások értelmezésénél alapelv azok tág, cél szerinti értelmezése, kereskedelmi megközelítéssel; ii) az egyik szerződésben lévő megállapodás feltehetően nem terjed ki olyan vitákra, melyek inkább úgy tűnnek, hogy egy másik kapcsolódó szerződés alapján merülnek fel; iii) azon  megállapodásokat, melyek egymást követő szerződésekben vannak, a tranzakció egészének fényében kell értelmezni, figyelembe véve a szerződések rendszerét; iv) józan üzletemberek nem valószínű, hogy hasonló követeléseket összeegyeztethetetlen fórumválasztó megállapodásoknak kívántak volna alávetni; v) emiatt kiindulási pont, hogy a versengő megállapodások kizárólag a saját tárgykörükre irányadók és nincsenek köztük átfedések, feltéve ha ezt a nyelvezet és a körülmények megengedik; vi) mindazonáltal amennyiben a nyelvezet és a körülmények alapján a jogvita több megállapodás alá is tartozhat, akkor bármelyik megállapodás alkalmazható, mintsem, hogy az egyik kizárná a másikat. A Court of Appeal ezt meghaladóan hangsúlyozta, hogy amennyiben komplex kereskedelmi tranzakciókról van szó, mely számos egymáshoz kapcsolód szerződést tartalmaz, melyek mindegyike vitarendezési klauzulát is hordoz, nincs olyan vélelem, mely alapján az egyik fórumválasztó megállapodás felölelne olyan jogvitákat, melyek egy másik szerződés alapján merülnének fel, még akkor sem, ha mindez a jogvitarendezés töredezettségét eredményezheti.[37] Fentiek gyakorlatilag az ún. súlypont elmélet („centre of gravity”) és a kereseti kérelemhez való közelség elvének („closer to the claim”) érvényesülését jelentik az egymással versengő klauzulák közötti konfliktus feloldásánál.

6. Francia megközelítés

A francia jogtudományban hagyományosan uralkodó álláspont a választottbíróság megállapodás elsőbbsége (principe de priorité), továbbá elsődlegessége (principe de primauté) a joghatósági megállapodással szemben, melyet többen a kétfajta klauzula eltérő természetére vezetnek vissza, hangsúlyozva a választottbírósági megállapodás „invesztitúra szerződés” (contrat d’investiture) jellegét, mely az egész választottbíráskodási vitarendezést létrehozza, s így logikusan vezet a választottbírósági megállapodás rendszertani elsőbbségéhez a joghatósági megállapodással szemben.[38] Ahogy a párizsi Cour d’Appel a Distribution Chardonnet v. Fiat Auto France ügyben hozott 1991. évi  döntése kiemeli, „a felek akaratkifejezése szempontjából a választottbírósági megállapodás jelentősége nagyobb, mint az illetékességi kikötésé, mivel az a választottbírókra döntési hatalmat ruház, kizárva az állami bíróságok beavatkozását, míg az illetékességi kikötés csak kijelöli azt a bíróságot, mely területi hatáskörrel rendelkezi az ügy eldöntésére.[39] Ami tehát az elsődlegességet (principe de primauté) illeti, a hagyományos francia felfogást akként lehetne összegezni, hogy kétség esetén a választottbírósági megállapodás érvényesül a joghatósági megállapodással szemben, mely legfeljebb szubszidiárius szerepet tölthet be a választottbírósági megállapodás mellett arra az esetre, ha a választottbíróság nem tudna eljárni. Ami az elsőbbséget (principe de priorité) illeti, a francia megközelítés sajátossága, hogy különös hangsúlyt fektet arra a kérdésre, hogy ki jogosult először dönteni a hatáskör kérdésében, amennyiben hatásköri összeütközés merül fel az állami bíróság és a választottbíróság között. Ezt a problémakört a Kompetenz-Kompetenz elv rendezi, mely alapján a választottbíróság nem csak a felek közötti jogvita elbírálására rendelkezik hatáskörrel, hanem arra is, hogy a saját hatásköréről döntsön, méghozzá kronológiai értelemben először. Így amennyiben már van egy folyamatban lévő választottbírósági eljárás, akkor az állami bíróság köteles megállapítania hatásköre hiányát. Amennyiben még nincs párhuzamos választottbírósági eljárás, főszabályként az állami bíró akkor is köteles megállapítani hatáskörének hiányát, kivéve amennyiben a választottbírósági megállapodás nyilvánvalóan érvénytelen (manifestement nulle), vagy nyilvánvalóan nem alkalmazható (manifestement inapplicable).[40] A francia felfogás tehát a Kompetenz-Kompetenz elv negatív oldalának erős jellegét vallja. Az alábbiakban – hasonlóan az angol megközelítéshez – a francia joggyakorlatot is aszerint elemezzük, hogy a fórumválasztó megállapodások egy vagy több szerződéses dokumentumban ütköznek egymással.

6.1. Egy szerződés – több fórumválasztás

6.1.1. Abszorpció időlegesen

A választottbírósági megállapodás elsődlegességére egy korai példa Cour de cassation egy 70-es évek elején hozott döntése, ahol az alábbi vitarendező megállapodás kapcsán kellett döntenie:

„kifejezett megállapodás alapján minden jogvita választottbírósági eljárásnak van alávetve a seine-i kereskedelmi bíróság előtt.”[41]

A fenti klauzula akár patologikusnak is tűnhetne, hiszen választottbírósági eljárást ír elő, melyet egy rendes bíróság előtt kellene lefolytatni, azonban a Cour de cassation álláspontja szerint az alsóbb fokú bíróság szabadon értelmezhette a fenti „pontatlan” klauzulát nem hatásköri, hanem választottbírósági megállapodásként.

A Vinexpo ügyben[42] egy cég társasági szerződése szintén egyszerre tartalmazott egy választottbírósági megállapodást és egy rendes bírósági hatásköri megállapodást. Amikor a tagok között jogvita merült fel, az egyik tag kizárási pert indított a rendes bíróság előtt, továbbá választottbírósági eljárást is kezdeményezett, azonban szándékosan késleltette azt, mert nem jelölt választottbírót. A másik tag a választottbíró kijelölés érdekében a rendes bírósághoz fordult, mely az egymással összeegyeztethetetlen fórumválasztások miatt nem tett eleget a kérésnek. A Cour de cassation azonban megállapította, hogy a nyilvánvalóan érvénytelen, vagy nem alkalmazható választottbírósági megállapodás esetét kivéve az állami bíró nem utasíthatja vissza a bírókijelölést ilyen esetben, és az elsőbbség elve alapján a választottbíróság jogosult dönteni saját hatásköréről.

A választottbírósági megállapodás érvényesülésére további példa az Ekato Ruhr ügyben[43] hozott döntés. Itt a német Ekato Ruhr, mint eladó és az Ajinomoto társaság, mint vevő között jött létre szállítási szerződés ipari termékek tárgyában. Míg az eladó általános eladási feltételei választottbírósági megállapodást tartalmaztak, addig a vevő általános vételi feltételei a német bíróságok joghatóságát kötötték ki. Amikor egy balesetet követően a vevő jogutódaiként eljáró biztosítók a francia rendes bíróságok előtt indítottak pert az Ekato Ruhr ellen, az utóbbi hatásköri kifogásként hivatkozott mind a választottbírósági, mind a joghatósági megállapodásra. A Cour de cassation a két egymással ütköző fórumválasztó megállapodás közül a választottbírósági megállapodás létét fogadta el, kiemelve, hogy az általános szerződési feltételeket az Ajinomoto tudomására hozták, így hallgatásával elfogadta azokat, tekintet nélkül arra, hogy azok angol nyelven és alig láthatóan voltak megszövegezve a megrendelési lap első oldalán. Ugyanakkor a francia legfelsőbb bírói fórum nem foglalt állást a vevő általános vételi feltételeibe foglalt, a német állami bíróságok joghatóságát kikötő klauzuláról.

A fent említett ügyekben egy szerződéses dokumentum esetén a francia bíróságok a Kompetenz-Kompetenz elv alkalmazásával rendre arra a következtetésre jutottak, hogy a választottbírósági megállapodás – legalább időlegesen – elnyeli a joghatósági megállapodást. Az más kérdés, hogy a francia bíróságok kontrollja fennmarad, és azt a választottbírósági ítélet elleni érvénytelenítési perben, vagy az ítélet végrehajtás elismerés, vagy megtagadás körében még gyakorolhatják.

6.1.2. Szubszidiaritás - Abszorpció

Az egymással egy szerződéses dokumentumban versengő fórumválasztó megállapodások közötti ütközés feloldásának másik módszere szubszidiaritás elvének alkalmazása, mely alapján a választottbírósági megállapodás érvényesül, de a joghatósági megállapodásnak legalább elvi szinten bizonyos joghatásai fennmaradnak. Ez a megoldás merült fel például az 1997-es Brigif ügyben[44], ahol a Brigif cég franchise szerződést kötött két másik társasággal, választottbírósági kikötéssel, míg egy harmadik céggel egy eszközátruházás megállapodást kötött, mely utóbbi szerződés egy választottbírósági megállapodást és egy rendes bírósági hatásköri megállapodást is tartalmazott. Amikor a Brigif a fenti szerződések érvénytelenítése és kártérítés iránt a fenti cégek ellen a párizsi kereskedelmi bíróság előtt indított eljárást, azok a választottbírósági megállapodásra hivatkoztak, és az elsőfokú bíróság hatáskörének hiányát állapította meg, mely döntést a másodfokú bíróság helybenhagyott. A Cour de cassation ugyan elvi éllel megjegyezte, hogy az eszközátruházási megállapodásban szereplő, egymással összeegyeztethetetlen klauzulák kölcsönösen érvénytelenítik egymást (s’annullent réciproquement), így ezek közül egyiknek – az adott ügyben a választottbírósági megállapodásnak – az alkalmazásával a másodfokú bíróság jogszabályt sértett, mégis végül arra az álláspontra helyezkedett, hogy a másodfokú fórum a felek akaratának szuverén értékelésével jutott arra a következtetésre, hogy megszüntette a peres eljárást, mivel a választottbírósági megállapodáshoz képest a joghatósági megállapodás csak szubszidiárius szerepet tölt be. Az angol gyakorlathoz hasonlóan itt is megfigyelhető a szubszidiaritás elvének megemlítése, de az ügyben valójában a választottbírósági megállapodás érvényesült, elnyelve a joghatósági megállapodást.

6.2. Több szerződés – több fórumválasztás

6.2.1. Klasszikus jogértelmezési elvek

A francia gyakorlatban szintén megfigyelhető a klasszikus jogértelmezési elvek alkalmazása olyan szerződések esetén, melyek között kronológiai, vagy egyéb kapcsolat van. A francia megközelítés szerint a Kompetenz-Kompetenz elv negatív oldala olyan erős, hogy sok esetben felülírja a klasszikus szerződés értelmezési elveket, mint például lex posterior derogat prior elvet. Ennek megfelelően a Cour de cassation több olyan ügyben is a választottbírósági megállapodás – időleges – elsőbbségét mondta ki, melyben a felek először választottbírósági megállapodást kötöttek, majd ezt követően került sor joghatósági megállapodás megkötésére.

A 2014. évi Kodak ügyben[45], a Kodak jogelődje és a Canon France közötti disztribúciós szerződés választottbírósági klauzulát tartalmazott, azonban a Canon által 2009-2012 között különböző termékértékesítések után kibocsájtott, és a Kodak által ellenvetés nélkül kifizetett termék számlák a párizsi bíróságok joghatóságát kötötték ki. Amikor a Canon France a felek közötti kereskedelmi kapcsolatok azonnali megszakítása miatt a párizsi bíróságok előtt indított pert, a Kodak a választottbírósági megállapodásra hivatkozva kérte a per megszüntetését. Az ügy érdekessége, hogy két évtizeddel korábban hasonló tényállás mellett az Európai Unió Bírósága az MSG ügyben[46] a Brüsszeli Egyezményt 17. cikkét értelmezve arra jutott, hogy a joghatósági megállapodás a felek között érvényesen létrejön, amennyiben az egyik fél a másik által küldött – joghatósági megállapodást tartalmazó számlákat – ellenvetés nélkül, folyamatosan kifizeti, amennyiben ez a nemzetközi kereskedelem adott szektorában érvényesülő gyakorlat és erről a másik fél tudott, vagy tudnia kellett volna. A Kodak ügyben a joghatósági megállapodásra már a Brüsszel I Rendelet volt irányadó, melynek irányadó 25. cikke a Brüsszeli Egyezmény 17. cikkével érdemben azonos szabályt tartalmazott. A Kodak ügyben a kérdés tehát az volt, hogy a disztribúciós szerződésben lévő választottbírósági megállapodást a felek hatályon kívül helyezték-e joghatósági megállapodás megkötésével. Az első- és másodfokon eljáró francia bíróságok azon az állásponton voltak, hogy a számlák ellenvetés nélküli kifizetésével a felek kinyilvánították azon szándékukat, hogy jogvitájukra a joghatósági megállapodás az irányadó. Azonban a Cour de cassation álláspontja szerint a fenti indokok nem megfelelőek ahhoz, hogy a választottbírósági megállapodás nyilvánvalóan nem alkalmazhatónak lehessen minősíteni, és a másodfokú bíróság nem is állapította meg, hogy a felek a választottbírósági megállapodást a joghatósági megállapodással helyettesítették volna, emiatt a Kompetenz-Kompetenz elv alapján elsősorban a választottbírókra tartozik a fenti kollízió feloldása. Az ítéletet kommentáló szakirodalom kiemeli, hogy a Cour de cassation az ügyet azon az alapon is eldönthette volna, hogy a kereseti kérelem a disztribúciós szerződésen alapult, így a rendes bírósági joghatóság fennállása kérdéses volt, mégis a Cour de cassation nem kezdett „kalandozásba” annak érdekében, hogy a kereset és a felperes által hivatkozott joghatósági megállapodás viszonyát jobban elemezze, hanem inkább a jól bevett Kompetenz-Kompetenz doktrínát alkalmazta, mely hatásköri vita esetén főszabályként a  választottbíróknak adja meg a lehetőséget, hogy elsőként döntsenek hatáskörükről. [47]

Fentiekhez hasonlóan a Saverdun ügyben, ahol a felek 1986-os földgáz adásvételi szerződés választottbírósági megállapodást tartalmazott, majd 2014-ben a felek között kapcsolódási szerződés jött lére, melyben joghatósági klauzula volt, a Cour de cassation hangsúlyozta, hogy másodfokú bíróság megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy a felek akarata arra irányult, hogy az első szerződést a másodikkal helyettesítsék, mikor azt állapította meg, hogy a második szerződés vagy az első megszüntetésének, vagy korábbi szerződés módosításának minősül. A klauzulák közötti kollíziót így elsődlegesen a választottbírók jogosultak feloldani.

A fentebb már idézett Distribution Chardonnet v. Fiat Auto France ügyben a felek között, 1974. évben választottbírósági megállapodást tartalmazó keretszerződés jött létre, majd ezt követően 1976-ban a felek két tartós bérleti szerződést kötöttek, utóbbiakban a párizsi bíróság kizárólagos illetékességét kikötve. A Cour d’Appel a szerződések viszonyát elemezve arra jutott, hogy jóllehet a tartós bérleti szerződések később kerültek megkötésre, azok a keretszerződés végrehajtásának minősültek és nem rendelkeztek novációs hatással a keretszerződés vitarendezésről szóló rendelkezése vonatkozásában.

A fenti ügyekhez képest az Alcan Rubber Chemical ügyben[48] hozott döntés inkább szabályt erősítő kivételnek tűnik. Itt a felek kaucsuk szállításra kötöttek öt előszerződést Indonéziából a USA-ba és Mexikóba különböző kikötőkbe, és az előszerződések kifejezetten rögzítették, hogy helyükbe a fuvarázási szerződések fognak lépni. Míg az előszerződésekben szingapúri választottbíráskodás került kikötésre, addig a fuvarozási szerződések már a francia fuvarozó székhelye szerinti ország bíróságainak joghatóságát kötötték ki. A Cour de cassation a lex posterior derogat priori elv alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy a választottbírósági megállapodás helyébe a felek új akaratának kifejeződéseként a joghatósági megállapodás lépett, így az előző nyilvánvalóan nem alkalmazandó a felek jogvitájára. Mindez megerősíti, hogy a választottbírósági és joghatósági megállapodás közötti kollízió csak abban az esetben kerül az utóbbi javára feloldásra, amennyiben kétségtelenül megállapítható, hogy a felek akarata a választottbírósági megállapodás hatályon kívül helyezésére irányul.

Ami a lex specialis derogat generali elvét illeti, ennek sajátos alkalmazására jó példa a ’90-es évek elején a híres Dalico ügyben[49] hozott ítélet, ahol a Cour de cassation szintén a választottbírósági megállapodás „javára” döntött. Az ügyben egy líbiai önkormányzati megrendelő, és a Dalico dán cég közötti vállalkozási szerződés 32. cikke a líbiai jogot és a líbiai bíróságok joghatóságát kötötte ki, de egyben tender dokumentumokra is utalt, melyek között az egyik – a felek által egyébként alá nem írt – melléklet a szerződés 32. cikkét is módosította, előírva a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara előtti választottbíráskodást, Párizsban. A líbiai jog alapján az alá nem írt választottbírósági megállapodás érvénytelennek minősült, de a választottbírósági ítélet érvénytelenítési perében a Cour de cassation egyrészről hangsúlyozta, hogy a választottbírósági megállapodás létezését a felek közös akarata alapján kell megítélni, anélkül, hogy arra bármilyen állami jogot kellene alkalmazni, másrészről kiemelte, hogy a fenti melléklet célja a vállalkozási szerződés 32. cikkében lévő eredeti joghatósági klauzula helyettesítése volt egy választottbírósági megállapodással, és e dokumentum integrációja a szerződéses dokumentumokba alátámasztja a felek azon akaratát, hogy jogvitájukat választottbíráskodásnak vessék alá. A Dalico ügyben a francia legfelsőbb bíróság tehát a fórumválasztó megállapodások közötti összeütközést annak ellenére a választottbírósági megállapodás javára oldott fel, hogy azt a felek – a joghatósági megállapodással szemben – alá sem írták. Mégis az eset összes körülménye alapján a francia legfelsőbb bíróság a felek akaratát helyezte előtérbe, mely alapján a választottbírósági megállapodás érvényesült.

6.2.2. Analitikus megközelítés

Az utóbbi időben a francia gyakorlatban megfigyelhető egy új megközelítés, mely – hasonlóan az angol gyakorlatnál említett módszerhez – a fórumválasztó megállapodásokat hordozó szerződések egymáshoz való viszonyán túl a jogvitában érvényesített követelésre is koncentrál.

E megközelítésre az első példa Recape ügy[50] volt, ahol a Recape több beszerzési szerződést is kötött egy társasággal, melyek választottbírósági megállapodást tartalmaztak. A beszerzési szerződésekből eredő követelések biztosítására a felek zálogszerződést is kötöttek, mely utóbbi a Caen-i kereskedelmi bíróság illetékességét kötötte ki jogviták esetére. Amikor a Recape a zálogszerződésre alapított igényeit az állami bíróság előtt érvényesítette, az hatáskörének hiányát állapította meg a választottbírósági klauzulára való hivatkozással. Azonban a Cour de cassation – a másodfokú bíróság döntését fenntartva – arra az álláspontra helyezkedett, hogy a beszerzési és zálogszerződéseknek eltérő céljai voltak (contrats qui n’ont pas le même objet), a felek a szerződések között az ellentétes fórumválasztásokkal is különbséget akartak tenni, így a beszerzési szerződésben szereplő választottbírósági megállapodást nem lehetett kiterjeszteni a zálogszerződésből fakadó vitákra. Ennek megfelelően az ügyben a Caen-i kereskedelmi bíróság volt jogosult és köteles eljárni.

A 2017-es Lavalin ügyben[51] egy nemzetközi cégcsoport három tagvállalata – a Lavalin, a Lavalin Europe és a Lavalin International – kötött 2005. évben marketing és koordinációs szerződést az építőiparban tevékenykedő CMO társasággal Franciaország egész területére, mely szerződés egy joghatósági megállapodást tartalmazott a francia Créteil városában lévő kereskedelmi bíróság javára. Ezt követően 2011-2012. években a CMO a Lavalin International társaságot bízta meg egy marokkói ingatlanfejlesztéssel kapcsolatos technikai feladatokkal, mely vonatkozásában a felek között öt szerződés jött létre, melyek mindegyike választottbírósági megállapodást tartalmazott. A felek között jogvita alakult ki és a CMO a Lavalin csoport mindhárom tagját a párizsi kereskedelmi bíróság előtt perelte a kereskedelmi kapcsolatok durva megszakítása miatt, mely az alperesek hatásköri és illetékességi kifogásai ellenére érdemben tárgyalta az ügyet, mivel a kereskedelmi törvénykönyv rendelkezése szerint az ilyen ügyekre kizárólagos hatáskörrel és illetékességgel rendelkezett.[52] A Cour de cassation a kereseti kérelmet és a szerződéseket elemezve arra jutott, hogy a 2005. évi szerződés nem minősült keretszerződésnek, és a 2011-2012 évi szerződések abból egyéb módon sem voltak származtathatók, emiatt – figyelemmel az eltérő szerződő felekre, a szerződések eltérő céljára, a szerződések teljesítési helyének földrajzi elkülönülésére, és a Lavalin International cég pénzügyi önállóságára – a másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a kereskedelmi kapcsolatok durva megszakítása csak a 2011-12. évi szerződésekben részes felek viszonyára vonatkozott, e felek között azonban érvényes választottbírósági szerződés jött létre, mely alapján először a választottbírók jogosultak dönteni a hatáskör kérdésében. Ami viszont a joghatósági kikötést illeti, a francia legfelsőbb bíróság megállapította, hogy az a kereskedelmi törvénykönyv hatásköri szabálya miatt nem foghat helyt, így a másodfokú döntést – mely a választottbírósági megállapodásban nem részes feleket a créteil-i bíróság elé utalta – e részében megsemmisítette. E döntésből a bírói hatáskörök közötti hierarchia is kirajzolódik, mely alapján a választottbírósági megállapodással a kereskedelmi törvénykönyv hatásköri szabályától el lehet térni, így a kereskedelmi kapcsolatok azonnali megszakításával kapcsolatos jogvitát a rendes bírósági hatáskör alól választottbírósági hatáskörbe lehet helyezni, azonban arra nincs mód, hogy a felek az ilyen jogvitát más rendes bíróság hatáskörébe utalják. Mindez indirekt módon megerősíti a választottbírósági szerződés elsődleges pozícióját a joghatósági megállapodással szemben.

A fenti ügyek közös jellemzője, hogy a szerződés együtteseket alkotó szerződések közötti hierarchiát nem lehetett egyértelműen megállapítani, így elemezni kellett a fórumválasztó megállapodást hordozó szerződés és a jogvitában érvényesített követelés viszonyát is a kollízió feloldása érdekében. Szintén közös jellemző, hogy a Cour de cassation elfogadta a két ellentétes fórumválasztás egyidejű érvényességét, amennyiben a szerződéseknek eltérő gazdasági céljaik vannak, hiszen amennyiben ezek a célok eltérnek egymástól, akkor logikus, hogy a felek a fenti eltérést a fórumválasztással is kifejezésre akarták juttatni. Az analitikus módszer alapján az a kérdés is tisztázódni látszik, hogy milyen esetekben van lehetőség a választottbírósági megállapodás tárgyi hatályának (rationae materiae) kiterjesztésére olyan szerződés-együttesek (ensemble contractuel) körében, ahol a több egymáshoz kapcsolódó szerződés közül csak az egyik szerződés tartalmaz választottbírósági megállapodást. A fenti döntés alapján a jogtudományban kialakuló álláspont szerint a másik szerződésben lévő joghatósági megállapodás a választottbírósági megállapodás rationae materiae kiterjesztésének egyértelműen gátat szab.[53]

6.2.3. Neutralizáció

A francia gyakorlatban kivételesen arra is van példa, hogy az egymással versengő fórumválasztó megállapodások kioltják, semlegesítik egymást és ily módon az általános joghatósági szabályok érvényesülnek. A Cour de cassation az alsóbb bíróságok által alkalmazott neutralizáció elfogadására nagyon ritkán mutat hajlandóságot, mivel álláspontja szerint a kétfajta fórumválasztás legalább arra enged következtetni, hogy a felek el kívántak térni az általános joghatósági szabályok alkalmazásától.[54] Jóllehet a Brigif ügyben már elvi síkon megjelent a neutralizáció elmélete, annak konkrét alkalmazására 1999. évben a Robotron ügyben[55] került sor. Itt a felek közötti keretszerződés jogvita esetére a bécsi kereskedelmi bíróságot kötötte ki, míg a felek közötti adásvételi szerződések a Bécsi Kereskedelmi Kamara választottbíróságának hatáskörére utaltak. Amikor a német Robotron társaság a párizsi székhelyű MABE ellen a párizsi kereskedelmi bíróság előtt indított peres eljárást a Brüsszeli Egyezmény 2. cikkének főszabálya alapján (actor sequitur forum rei) az elsőfokú bíróság hatásköre hiányát állapította meg a választottbírósági kikötés miatt.[56] A Cour de cassation kereskedelmi kamarája azonban – fenntartva a másodfokú döntést – arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egymásnak ellentmondó vitarendező klauzulákat a felek nem fogadták el, így azok nem jöttek létre, és erre tekintettel az alperes székhelyére figyelemmel a Brüsszeli Egyezmény joghatósági szabályai megalapozták a párizsi kereskedelmi bíróság joghatóságát.

7. Összegzés

A fenti elemzés alapján megállapítható versengő választottbírósági és joghatósági megállapodások közötti kollízió feloldásában az angol és francia joggyakorlat párhuzamos úton jár. Mindkét jogrendszer a választottbírósági megállapodás elsődlegességének a paradigmáját vallja, mely Franciaországban még a választottbírói hatáskörről való döntés kronológiai elsőbbségére is kiterjed. A felek választottbírósági megállapodásának nagy fokú tisztelete egyébként mindkét jogrendszerben logikusan vonja maga után a választottbírósági ítélet állami bíróság általi felülvizsgálatának szűk lehetőségét, mely az angol joggyakorlatban a „policy of limited review of awards” elveként,[57] a francia joggyakorlatban a pedig révision au fond tilalmaként ismert.[58]

Ugyanígy a fórumválasztó megoldások közötti kollíziókra adott válaszok is hasonlóak a két vizsgált jogrendszerben.

Amennyiben a kollízió egy szerződésben lévő több fórumválasztó megállapodás kapcsán merül fel, az alapvető kérdés az, hogy ezek semlegesítik-e egymást, melynek következtében a vitarendezésre az általános joghatósági szabályok lennének az irányadók. Ennek elkerülése érdekében mindkét jogrendszer bíróságai a szubszidiaritás elvével válaszolnak, mely alapján a választottbírósági megállapodás elsődlegessége mellett a joghatósági megállapodásban fennmaradnak bizonyos hatásai. Azonban gyakorlatilag inkább abszorpcióról beszélhetünk, mely alapján az előző quasi elnyeli az utóbbit.

 Emellett mindkét jogrendszer szolgál egyedi megoldásokkal is, mely az angol megközelítésben a kombinációs módszer, a francia gyakorlatban pedig a neutralizáció. Jóllehet a kétfajta fórumválasztás „házasító” kombinációs módszer- mely a joghatósági megállapodást eljárási jogválasztássá transzformálja – elméleti szempontból nehezen támogatható, mégis a felek szerződéses szabadságát jobban tiszteletben tartja, mint a neutralizáció, mely az egymással ellentétes fórumválasztó megállapodásokat úgy semlegesíti, hogy azoktól megvon minden joghatást. E módszer elvi szinten a francia gyakorlatban ugyan felmerül, gyakorlati alkalmazására a legfelsőbb bírói fórum részéről egy esetben került sor, melyben a bíróság az a külföldi fórumok javára szóló ellentmondó megállapodásokat semlegesítette úgy, hogy az ügyben a végül a francia állami bíróságok járhattak el.

Ami a több szerződéses dokumentumban szereplő több fórumválasztás ütközéseket illeti, olyan esetekben, amikor a szerződések között egyértelmű hierarchikus kapcsolat megállapítható, mindkét jogrendszer értelemszerűen alkalmazza a klasszikus jog-, illetve szerződés értelmezési elveket. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy ezen elvek inkább a választottbírósági megállapodás elsődlegességét, illetve elsőbbségét valló paradigma alátámasztására szolgálnak, és a joghatósági megállapodás javára való döntések jellemzően a  „hazafelé törekvés” jegyében születtek.

Olyan komplex szerződés együttesek kapcsán felmerült kollíziók feloldásánál, ahol a szerződések közötti hierarchia nem egyértelmű, az utóbbi években mindkét jogrendszerben hasonló megközelítés jelent meg, mely jelen tanulmányban az analitikus módszer megnevezést kapta. E módszer a fórumválasztó megállapodást hordozó szerződések egymáshoz való viszonya mellett a „hordozó szerződések” és a jogvitában érvényesített követelés viszonyára koncentrál, és végül nem a fórumválasztó megállapodásokat, hanem a közöttük lévő kollíziót semlegesíti azzal, hogy a jogvita tárgyát valamelyik hordozó szerződésre vezeti vissza.

Végül mindkét jogrendszerben megfigyelhető tendencia, hogy komplex szerződés együttesek esetén a választottbírósági megállapodás rationae materiae kiterjesztésének gátat szab egy másik szerződésben szereplő joghatósági megállapodás. Jóllehet, a tárgyi kiterjesztés hiánya a nemzetközi vitarendezésben párhuzamos eljárások kockázatával járhat, úgy tűnik, hogy a fórumválasztó megállapodások ütközésénél a vitarendezés töredezettségét megelőzni kívánó eljárásjogi szemlélettel szemben jelenleg inkább a felek szerződési akaratát előtérbe helyező szemlélet érvényesül.