17 December 2021

Annak ellenére, hogy a gazdálkodó szervezetek közötti nemzetközi vitarendezésben az utóbbi években gyakori jelenség az aszimmetrikus joghatósági és választottbírósági klauzulák használata, a bírói gyakorlatban gyakran bizonytalanság övezi ezen nem hagyományos fórumválasztó megállapodásokat. Mivel a jelenkori magyar bírói gyakorlat válaszút előtt áll az aszimmetrikus fórumválasztó megállapodásokkal kapcsolatban, a tanulmány egy rövid elméleti alapvetést követően három nagyobb külföldi jogrendszer bírói gyakorlata és a II. világháború előtti magyar jogfejlődés példáján keresztül felállítja az aszimmetrikus fórumválasztások jogi megítélésének három elméleti modelljét, és segítséget nyújt a helyes úton való elinduláshoz.

1. Problémafelvetés

A globalizációnak és az egyre komplexebbé váló gazdasági tranzakcióknak köszönhetően a nemzetközi vitarendezés területén az elmúlt években megfigyelhető jelenség az aszimmetrikus fórumválasztó megállapodások nemzetközi elterjedése. Annak ellenére, hogy a gyakorlat részéről valós igény van az olyan joghatósági, illetve választottbírósági megállapodásokra, melyek a felek egyike számára több jogot, nagyobb szabadságot nyújtanak a tekintetben, hogy megválassza a vitarendezés típusát, illetve helyét, a bíróságok részéről sokszor ösztönös ellenérzés övezi ezen „nem hagyományos” fórumválasztásokat, melyek több évszázados reflexeknek, illetve anyagi-, és eljárásjogi jogintézményeknek látszanak ellentmondani. A kortárs magyar bírói gyakorlatban eddig egy közelmúltban közzétett eseti döntés erejéig találkozhattunk aszimmetrikus fórumválasztással.[1] Jóllehet az adott esetet a Kúria végül egy másik jogintézmény alapján döntötte el, azonban az ügyben ítélkező három bírói fórum egymásnak ellentmondó következtetései rávilágítanak arra, hogy az aszimmetrikus fórumválasztások jelenkori hazai jogi megítélése korántsem kiforrott. Ugyanakkor a nemzetközi trendek alapján a közeljövőben várható, hogy aszimmetrikus joghatósági, illetve választottírósági megállapodások érvényességével, jogi hatásaival kapcsolatos kérdések fognak felmerülni a hazai jogalkalmazásban. Jogalkalmazásunk így válaszút előtt áll az aszimmetrikus fórumválasztó megállapodások jogi megítélése kapcsán. Válaszút előtt pedig célszerű megfontolni az irányt, mivel egy rossz kezdő lépés nehezen visszafordítható, vagy akár irreverzibilis következményekkel is járhat. Ilyen esetben érdemes támpontokat keresni és egyrészről megvizsgálni, hogy vannak-e hasznosítható történeti előzmények hazai jogfejlődésünkben, másrészről külföldi példákat elemezni, hogy tanuljunk másoktól, vagy az általuk már elkövetett hibákból, és elkerüljük a tévutakat.

2. Bevezetés

Az aszimmetrikus fórumválasztások elméleti kérdéseivel, illetve a nemzetközi bírói gyakorlattal két másik tanulmányban foglalkozunk részletesebben.[2] Ugyanakkor a témakör által felvetett jogi problémák tisztán látása érdekében feltétlenül szükséges a jelen tanulmány elején egy rövid elméleti alapvetés keretében tisztázni a fórumválasztás fogalmát, típusait, majd ezen belül definiálni az aszimmetrikus fórumválasztó megállapodásokat, illetve kitérni az utóbbiak gyakorlati használatának alapvető okaira, és a bennük rejlő alapproblémákra. Ezt követően célszerű egy pillanatfelvételt készíteni az aszimmetrikus fórumválasztó megállapodások jelenlegi megítéléséről három olyan nagyobb jogrendszerben, ahol a bíróságok az elmúlt években visszatérően találkoztak ilyen típusú joghatósági, illetve választottbírósági klauzulákkal, s röviden ismertetni a bírói gyakorlat jelenkori tendenciáit ezen országokban. Fényképezőgépünk lencséjét ezt követően a múltra fordítva visszanyúlunk a hazai jogtörténeti előzményekhez, behatóan elemezve az 1945 előtti magyar jogfejlődést, különös hangsúlyt fektetve a bírói gyakorlat organikus fejlődésére, mely párhuzamba állítható a három idézett külföldi példával. A tanulmány ezt követő részében elemezzük a Kúria közelmúltbéli döntését, a záró részben pedig a történeti és külföldi példák szintéziseként megkíséreljük felállítani az aszimmetrikus fórumválasztó megállapodások jogi megítélésének három lehetséges elméleti modelljét, és megpróbálunk támpontot nyújtani a válaszúton a helyes irányba történő elinduláshoz.

3. Alapvetés

Az alábbiakban egy rövid terminológiai tisztázást követően ismertetjük a fórumválasztó megállapodások fogalmát, főbb típusait, és kitérünk arra, hogy manapság milyen fő okok húzódnak meg használatuk mögött.

3.1. Terminológia

Jelenleg nem beszélhetünk egységes terminológiáról az aszimmetrikus fórumválasztó megállapodások kapcsán a szakirodalomban. Ami fórumválasztó megállapodást fogalmát illeti, annak egy szűkebb és tágabb értelmezésre is lehetséges.  Szűk értelemben a fórumválasztás csak a rendes bírósági rendszerben értelmezendő - joghatósági, hatásköri, illetékességi - megállapodásokat jelöli.[3] Tág értelemben azonban a fórumválasztás magában foglalja a rendes bíróságok mellett a választottbírósági vitarendezést is.[4] Jelen tanulmányban a fórumválasztást a második, tágabb terjedelemben használjuk, akként, hogy az felöleli mindkét fent említett jogvita rendezési mechanizmusban történő megállapodást. A terminológiai probléma folytatódik, ha tovább vizsgáljuk a fórumválasztó megállapodásokat, immáron a feleket illeti jogok és kötelezettségek alapján. Míg „hagyományos” fórumválasztó megállapodás megkötése esetén a felek jogai és kötelezettségei szimmetrikusak, kölcsönösek, egyenlőek, azokat a „nem hagyományos” fórumválasztó megállapodásokat, melyekben a fenti kölcsönösség nem maradéktalanul teljesül a nemzetközi szakirodalomban és gyakorlatban a legváltozatosabb jelzőkkel illetik. Így az irodalomban és a gyakorlatban a teljesség igénye nélkül az alábbi jelzők fordulnak elő: aszimmetrikus, egyoldalú, opciós, hibrid, komplex, alternatív, megengedő megállapodások.[5] A jelen tanulmányban a fórumválasztó megállapodások osztályozásánál bontjuk ki a később hivatkozott típusok lényegi tulajdonságát, azzal hogy véleményünk szerint az aszimmetrikus jelző az, mely leginkább jellemzi azokat a „nem hagyományos” fórumválasztó megállapodásokat, melyek kapcsán a felek jogok és kötelezettségei eltérőek, s emiatt a legtöbb elméleti és gyakorlati problémát okozzák. Végül megjegyezzük, hogy a jelen tanulmány az üzletszerű gazdasági tevékenységet végző felek közötti „B2B” kapcsolatokra fókuszál, így nem képezik tárgyát az ún. „gyengébb felekkel” – jellemzően munkavállaló, fogyasztó, biztosított – kötött fórumválasztó megállapodások. Fórumválasztó megállapodás terminológia alatt jelen tanulmányban így a „kereskedők” közötti vitarendezési megállapodásokat értjük.

3.2. A fórumválasztó megállapodás fogalma

A tág értelemben vett vitarendezési megállapodásokon belül egy jól elkülöníthető csoportot alkotnak azok a megállapodások, melyek alapján a felek jogvitájukat egy harmadik fél (fórum) bevonásával kívánják megoldani. A fórumválasztás több síkon értelmezhető. A fórumválasztás egyrészről felfogható az állami „rendes” bíróságok és magánbíróságok két dimenziója közötti választásként is, amikor a felek arról döntenek, hogy „kiszerződnek” az állam bírói hatalma alól és vitájukat választottbírósági útra utalják. Ez esetben maguk a felek jogvitájukat az általuk meghatározott eljárásrend szerint megalakuló „magánbíróság” elé viszik, quasi maguk hozzák létre a fórumot. A fórumválasztás ugyanakkor felfogható az állami bírósági rendszeren belül, az ügyek elosztásának különböző szintjein, a joghatóság, hatáskör, és illetékesség vonatkozásában. Ez esetben a felek az állami bírósági rendszerben már létező fórumok között választanak. A fórumválasztás így vagy választottbírósági megállapodás (compromissum, clausula compromissoria), vagy joghatósági megállapodás (prorogatio fori) megkötésével valósul meg. Fentiek alapján a fórumválasztó megállapodást a felek olyan megállapodásaként jellemezhetjük, mely által a felek vállalják, hogy meghatározott jogvitájukat egy általuk megjelölt harmadik fél (fórum) elé utalják, mely a felekre kötelező, végrehajtható döntést hoz.

3.3. Fórumválasztó megállapodások főbb típusai

A szakirodalomban széleskörben elfogadott, egységes osztályozásról, illetve terminológiáról nem beszélhetünk, így jelen tanulmány keretében a gyakorlatban leginkább előforduló alábbi típusok szerint osztályozzuk a fórumválasztó megállapodásokat:

1. Homogén és heterogén vagy „hibrid”
2. Kizárólagos és nem kizárólagos
3. Opciós
4. Aszimmetrikus

3.3.1. Homogén és heterogén vagy „hibrid”

A fórumválasztó klauzulák osztályozhatók aszerint, hogy egyfajta, vagy többfajta vitarendezési módot írnak elő. Így egy olyan joghatósági klauzula, mely kizárólag „rendes” állami bíróságok joghatóságát köti ki, vagy egy klasszikus választottbírósági megállapodás az ún. homogén csoportba sorolható. Ezzel szemben a gyakorlatban előfordulnak olyan klauzulák, melyek több – egymást kizáró – vitarendezési módot kombinálnak. Így például léteznek olyan fórumválasztó megállapodások, melyben a felek alapvetően rendes bírósági vitarendezést kötnek ki, de emellett a felek meghatározott eljárás szerint kezdeményezhetnek választottbíráskodást is. Természetesen ennek fordítottja is elképzelhető, amikor a felek választottbíráskodásban állapodnak meg, de emellett valamelyikük, vagy mindkettő rendes bírósághoz is fordulhat. Az ilyen többfajta vitarendezési módot kombináló fórumválasztó megállapodásokat a gyakorlatban heterogén vagy hibrid jelzővel illeti.

3.3.2. Kizárólagos és nem kizárólagos

A kizárólagos és nem kizárólagos osztályozás a joghatósági megállapodások kapcsán a normativitás szintjén is megjelenik a Brüsszel I Rendeletben[6], valamint a Hágai Joghatósági Egyezményben.[7] Kizárólagos joghatósági megállapodás esetén a felek egy ország bíróságának, illetve bíróságainak joghatóságát kötik ki, és ezzel együtt minden más ország fórumának joghatósága kifejezett, vagy hallgatólagos kizárásra kerül. Nem kizárólagos megállapodás esetén a felek úgy kötik ki bizonyos állam(ok) bíróságainak joghatóságát, hogy ezzel párhuzamosan más állam bíróságának joghatósága nem kerül kizárásra. A kizárólagos és nem kizárólagos klauzulák közötti különbséget a megállapodások pozitív, illetve negatív hatásaival lehet megragadni. Míg a kizárólagos joghatósági megállapodásnak főszabályként pozitív hatása (prorogáció) és negatív hatása (derogáció) is van, mivel egyrészről „joghatósággal ruházza fel” a kikötött bíróságot (forum prorogatum), és „megvonja a joghatóságot” minden más bíróságtól (forum derogatum), addig a nem kizárólagos joghatósági megállapodásnak csak pozitív hatása van, de nem rendelkezik negatív hatással, hiszen nem zárja ki, hogy a felek, vagy valamelyik fél eltérő bíróság előtt indítson pert.

3.3.3. Opciós

Az opciós megállapodások lényege abban ragadható meg, hogy az opcióval nem rendelkező fél csak egy meghatározott fórum előtt indíthat vitarendezést, míg az opcióval rendelkező másik fél ez utóbbi fórumon kívül jogosult a jogvitát saját döntése alapján egy vagy több másik fórum elé vinni. Ami az opciós és a nem kizárólagos megállapodások elhatárolását illeti, fontos megjegyezni, hogy mind a nem kizárólagos megállapodás, mind az opciós megállapodás lehetővé teszi a felek által választott fórumtól eltérő fórum előtti vitarendezést. Annyi különbséget azonban lehet közöttük tenni, hogy egy nem kizárólagos fórumválasztó megállapodás ezt hallgatólagosan teszi, addig az opció kifejezetten ruházza fel valamelyik, vagy mindkét felet ezzel a joggal, mint egyfajta „eljárásjogi hatalmassággal”. Ezen túlmenően érdemes megjegyezni, hogy a heterogén, vagy hibrid megállapodások szükségszerűen opciós megállapodások is, mivel vagy a választottbíráskodás a választható opció az alapértelmezett rendes bírósági vitarendezéshez képest, vagy fordítva.

3.3.4. Aszimmetrikus

Az aszimmetrikus jelző azon fórumválasztó megállapodásokat jellemi, melyek valamelyik fél számára több jogot, nagyobb szabadságot engednek. A fentiekben tárgyalt megállapodások mindegyike kapcsán elképzelhető, hogy ilyen aszimmetria megvalósul. Emiatt jelen tanulmányban e gyűjtőfogalmat használjuk azokra a fórumválasztó megállapodásokra, melyek alapján a felek által vállalt kötelezettségek nem kölcsönösek, illetve egyenlőek. Az aszimmetrikus fórumválasztások lehetnek viszonylag egyszerűek vagy igen komplexek is. Így például egy olyan vitarendező megállapodás, mely az egyik fél számára lehetővé teszi, hogy két bíróság előtt indítson eljárást, míg a másik felet arra kötelezi, hogy kizárólag egy bíróság előtt indítson pert, viszonylag egyszerűnek minősül. Ugyanakkor egy aszimmetrikus fórumválasztó megállapodás sokszor komplex és egyszerre többfajta fórumválasztó megállapodást foglal magában.

3.4. Az aszimmetrikus fórumválasztás okai és alapproblémái

Az aszimmetrikus fórumválasztásra általában nem öncélúan, hanem azért kerül sor, mert a felek közötti tranzakció komplexitása és több országot érintő jellege miatt különböző típusú jogviták kialakulása prognosztizálható. Ezen jogviták közül van olyan, melyet választottbírósági úton a legcélszerűbb rendezni, ugyanakkor ezen vitarendezési mód bizonyos típusú jogviták esetén vagy nem célszerű, vagy nem is igénybevehető mechanizmus, így a felek nyitva kívánják hagyni a rendes bíróság előtti jogvitarendezés lehetőségét is. Vegyünk például egy banki finanszírozást, ahol a bank egy több országban leányvállalattal rendelkező anyavállalattal köt bankhitelszerződést, mely alapján folyósított kölcsön biztosítékául különböző országok nyilvántartásaiba a leányvállalatok nevére bejegyzett ingatlanok és egyéb lajstromozott ingók, szolgálnak. A bankhitelszerződésből számtalan típusú jogvita állhat elő a felek között: egy pusztán elszámolási jellegű jogvitára, mely a bank és az anyavállalat, mint főadós problémája, kiváló fórum lehet a választottbíráskodás, ahol a pénz- és tőkepiaci szaktudással rendelkező választottbírák jelentik a garanciát a gyors és szakszerű vitarendezésre. De mi a helyzet akkor, ha például a leányvállalatok a biztosítékokat időközben elidegenítik és olyan személyeket is perbe kellene vonni, akik nem részesei a választottbírósági megállapodásnak? Ellenük nyilván a rendes bírósági út a célravezető, sőt sokszor az egyedül lehetséges jogi megoldás, amennyiben a hitelező egy olyan határozatot szeretne a vitarendezési folyamat végén, mely a biztosíték fekvése helye szerinti országban végrehajtható. A fenti példa jól mutatja, hogy manapság a globalizáció és gazdasági tranzakciók egyre komplexebbé válása miatt a hagyományos fórumválasztó megállapodások klasszikus formájukban mind kevésbé tudják szolgálni a piaci szereplők érdekeit. Így törvényszerű, hogy a piaci szereplők olyan új formákat keresnek, melyek a megváltozott helyzetben is biztosítják számukra a hatékony vitarendezést.

Ugyanakkor az aszimmetrikus fórumválasztásokkal kapcsolatban két alapvető elméleti probléma merül fel. Elsődlegesen az aszimmetrikus fórumválasztások némi önellentmondást rejtenek magukban. Elvileg a felek a fórumválasztással az államok egymással versengő nemzetközi joghatóságaiból eredő bizonytalanságot akarják kiküszöbölni akként, hogy vitájukat egy meghatározott fórum elé utalják. Ugyanakkor aszimmetrikus fórumválasztás esetén az egyik fél mégis jogosult további fórum(ok) elé is vinni a jogvitát, így ez a cél csak az egyik fél vonatkozásában teljesül maradéktalanul, míg a kedvezményezett fél részére egyáltalán nem, vagy csak részlegesen, akként, hogy a fórumválasztó megállapodás bizonyos mértékben szűkíti az általa igénybe vehető fórumokat. E jellemzőből következik a második problémakör. Az aszimmetrikus fórumválasztás, melynek fő jellemzője az, hogy feleket a szerződés alapján megillető jogok és kötelezettségek nem egyenlőek, olyan több évszázados jogintézményeknek és alapelveknek látszik ellentmondani, mint a szinallagmatikus szerződések az anyagi jog területén, vagy a fegyveregyenlőség elve, tisztességes eljáráshoz való jog, stb. az eljárásjog területén. A fenti elméleti problémák pedig a gyakorlatban azt eredményezik, hogy a bíróságok az aszimmetrikus fórumválasztó megállapodásokat nem, vagy csak részben kényszerítik ki, ami egyrészt sérti a felek magánautonómiáját, másrészről jogbizonytalansághoz vezet. Fentiekre tekintettel, mielőtt rátérnénk a magyar jog elemzésére, egy rövid nemzetközi kitekintést teszünk az aszimmetrikus fórumválasztó klauzulák nemzetközi megítélése kapcsán.

3.5. Nemzetközi kitekintés

Az aszimmetrikus fórumválasztó megállapodások jelenkori nemzetközi bírói gyakorlatával egy másik tanulmányban foglalkozunk részletesen, azonban a főbb irányokra ezen írás keretében is célszerű kitérnünk egy pillanatkép erejéig, mivel értékes tanulságul szolgálhatnak. Így az alábbiakban vázlatosan bemutatjuk két kontinentális és egy angolszász jogrendszer bírói gyakorlatának fejlődését és jelenlegi állását.

3.5.1. Franciaország

A kontinentális jogrendszerek közül az elmúlt években Franciaországban több esetben merült fel az aszimmetrikus joghatósági klauzulák problémája. Annak ellenére, hogy a francia bírói gyakorlat a 70-es évektől fogva pozitívan viszonyult az aszimmetrikus fórumválasztásokhoz,[8] a Francia Legfelsőbb Bíróság polgári kamarájának 2012. évben a Rotschild ügyben hozott döntése negatív irányú paradigmaváltást okozott. A Rotschild ügyben hozott döntéssel a legfelsőbb francia bírói fórum a Brüsszel I Rendeletet a francia szerződési jog egy sajátos jogintézményén – az ún. potesztatív jellegű szerződési feltételen – keresztül értelmezve érvénytelennek tekintett egy aszimmetrikus joghatósági klauzulát, mivel az az egyik félnek lehetővé tette, hogy a másik felet annak lakóhelyén, vagy bármely más bíróság előtt perbe fogja.[9] Három évvel később az eBizcuss ügyben a Francia Legfelsőbb Bíróság finomított a megközelítésén, és a Brüsszel I Rendelet által megkövetelt előreláthatóság és jogbiztonság elvével összeegyeztethetőnek tekintett egy olyan aszimmetrikus joghatósági klauzulát, mely az egyik félnek lehetővé tette, hogy a másik felet a székhelyén kívül bármely más olyan helyen perelje, ahol károsodást szenved.[10] Ezáltal az eBizcuss ügyben a francia legfelsőbb bírói fórum polgári kamarája gyakorlatilag egy „utólagos bírói előreláthatósági tesztet”. Azonban ugyanezen fórum gazdasági kamarája 2017. évben a Diemme ügyben hozott döntéssel mégis kikényszeríthetőnek ítélt egy olyan joghatósági megállapodást, mely lényegében a Rotschild ügyben hozott döntésben szereplő klauzulával volt megegyező, és a felek szerződési akaratát hangsúlyozta.[11] Ezt követően több egymásnak ellentmondó ítélet is született, így jelenleg a francia bíróságok által az aszimmetrikus klauzulákkal szemben megkövetelt előreláthatóság éppen  a bírói gyakorlatot nem jellemzi.[12]

3.5.2. Oroszország

Az elmúlt évtizedben Oroszországban a választottbírósági és rendes bírósági vitarendezést kombináló hibrid fórumválasztó megállapodások kerültek nagyobb számban a bíróságok elé, ahol a kezdeti pozitív hozzáállás egy erős negatív megközelítésbe csapott át. A 2011-es Red Burn Capital ügyben  a felek hibrid fórumválasztó megállapodása alapján a hitelt nyújtó nem orosz fél a választottbíró jelölését megelőzően kérhette, hogy a vitát a rendes bíróságok bírálják el, mely klauzula érvényességét az Orosz Legfelsőbb Bíróság fenntartotta.[13] Azonban rá egy évre a Russian Telephone Company ügyben, ahol a vitarendező klauzula a nem orosz fél számára fenntartotta a lehetőséget, hogy bármely joghatósággal bíró bíróság előtt behajthassa követeléseit, az Orosz Legfelsőbb Bíróság a korábbival szöges eltérő álláspontra helyezkedve kimondta, hogy a klauzula sértette a felek közötti fegyveregyenlőség, és a tisztességes eljáráshoz való jog alapelveit.[14] Azon túl, hogy a döntés az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogát kontextusból kiragadva tévesen hívta fel, még felek fórumválasztó megállapodásába is beavatkozott, kimondva, hogy ilyen esetben a sérelmet szenvedő fél jogosult arra, hogy a joghatósággal rendelkező rendes bíróságtól kérjen jogvédelmet. A két egymásnak teljesen ellentmondó orosz ítéletet zavaros alsóbb fokú bírósági gyakorlat követte, mely végül oda vezetett, hogy az Orosz Legfelsőbb Bíróság 2018. decemberében jogegységesítési céllal egy – formális jogi kötőerővel nem rendelkező – digesztát adott ki, mely a hibrid opciós fórumválasztó megállapodásokkal kapcsolatban leszögezi, hogy (i) érvényesek azok a vitarendező klauzulák, melyek mindkét fél számára lehetővé teszik a rendes bírósági és választottbírósági út közötti választást; ii) ugyanakkor érvénytelenek azon vitarendező klauzulák, melyek alapján a választás csak az egyik felet illeti meg, mely esetben úgy kell tekinteni, hogy az opcióval nem rendelkező fél is jogosult választani.[15] A digeszta sikere még kérdéses, azonban abból egyértelműen kiolvasható, hogy az Orosz Legfelsőbb Bíróság számára nem okoz problémát a felek szerződéses jogviszonyába való markáns beavatkozás.

3.5.3. Egyesült Királyság

A jogbiztonságot és előreláthatóságot előnyben részesítő gyakorló jogász számára a fenti elrettentő kontinentális példákat követően – melyek inkább idézik a barkácsolás, mint a tudatos jogalkalmazói építkezés képét – üdítő élmény az angolszász jog bölcsőjének számító Egyesült Királyság bírói gyakorlatát tanulmányozni. Angliában gyakorlatilag a francia jogfejlődés zajlott le csak ellentétes előjellel, mivel a bíróságok a 60-as években tapasztalható kezdeti elutasító álláspontot felülvizsgálva elkezdtek egyre szélesebb teret engedni a felek magánautonómiájának a fórumválasztó megállapodások területén. A 90-es évek derekán a Continental Bank ügyben, ahol a fórumválasztó klauzula a francia Rotschild ügyben szereplővel volt gyakorlatilag azonos, az angol bíróságok a Brüsszeli Egyezményt alkalmazva mondták ki az aszimmetrikus joghatósági megállapodás érvényességét.[16] Ezt követte a hibrid aszimmetrikus fórumválasztó megállapodások érvényességének kimondása az angol jog alapján az NB Three Shipping[17] ügyben, ahol az egyik fél a rendes bírósági vitarendezés mellett volt jogosult választottbíráskodást kezdeményezni, majd a Law Debenture v. Elektrim ügyben, ahol épp fordítva, az egyik fél a választottbírósági út kikötése ellenére volt jogosult rendes bíróság előtt perelni.[18] Végül említést érdemel a Mauritius Commercial Bank ügy[19], ahol szintén a Rotschild ügyben szereplővel gyakorlatilag megegyező aszimmetrikus joghatósági klauzulát támadtak többek között az Emberi Jogok Európai Egyezménynek 6. cikkébe ütközés miatt, mivel az alperesek szerint az sértette a tisztességes eljáráshoz való jogot. Az aszimmetrikus klauzula érvényességét fenntartó Poplewell bíró az ítélet „obiter dicta” részében találóan jegyezte meg, hogy az EJEE 6. cikke szerinti tisztességes eljáráshoz való jog fogalmilag egy adott bírósági eljáráson belül értelmezhető, de nem biztosít egyenlő jogot a feleknek az eljáró bíróság megválasztására.

4. Magyar joggyakorlat 1945 előtt

Magyarországon a II. világháborút követő társadalmi-gazdasági berendezkedés a rendszerváltásig megszakította a magánjogi jogfejlődés kontinuitását, és a szocialista polgári jog beszűkült vagyoni forgalmi viszonyai között az aszimmetrikus fórumválasztás kérdése nem volt valós probléma. Ugyanakkor az 1945 előtti időszak alapvetően kapitalista gazdasági viszonyai a gyakorlatban már életre hívták a nem hagyományos fórumválasztó megállapodásokat, így az aszimmetrikus fórumválasztás problémája a hazai jogfejlődésben már legalább a XIX. század végétől jelen volt. A korszak részletesebb vizsgálata előtt azonban elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a századforduló joggyakorlata által használt terminológiában sokszor még a korabeli jogászoknak sem volt könnyű eligazodni. Így tételes jogunkban az „ügyelosztási triász” – azaz a joghatóság, hatáskör, és illetékesség – fogalma a Plósz féle Pp. hatálybalépéséig nem kristályosodott ki,[20] és a bírói gyakorlat ezeket a kifejezéseket sokszor nem következetesen használta. Sőt, a joghatóság fogalmának normatív használata még a Plósz-féle Pp. hatálybalépése után sem volt következetes, melyre Balla 1931-ben megjelent értekezésében világított rá élesen, akinek ma is érvényes megállapítása szerint „.. az elmélet hiányát a gyakorlat sínyli meg …”.[21] Emellett, a bíróságok megnevezése is volt némi következetlenség, mivel a bírói gyakorlat a törvény által felállított tőzsdebíróságokat sokszor választott bíróságnak is nevezte, annak ellenére, hogy ezek valójában az állami bírósági rendszeren belüli különbíróságok voltak, melyek eljárása csak hasonlított a valódi – magánjogi – választottbírósági eljárásra. Fentiek ellenére a korszak bírói gyakorlata és jogtudománya értékes és tanulságos példákkal szolgál az aszimmetrikus fórumválasztásról való jogi gondolkodásra: míg a nem hagyományos fórumválasztások az állami bírósági rendszeren belüli hatásköri és illetékességi kikötések területén elsősorban a bírói gyakorlatot tették próbára, addig ugyanez a problémakör a választottbírósági megállapodások kapcsán inkább elméleti szinten foglalkoztatta a kor szakíróit.

4.1. Aszimmetria a hatásköri és illetékességi kikötések területén

Szemben mai polgári eljárásjogunkkal, mely csak az illetékességi kikötés intézményét ismeri, a Plósz-féle Pp. alkalmazta mind a hatásköri, mind az illetékességi kikötést. Míg a tételes jog és az uralkodó jogirodalmi felfogás alapján a hatásköri kikötéshez kétoldalú szerződés volt szükséges, addig az illetékességi kikötésre lehetőség volt egyoldalú jogügylet alapján, az egyik fél (alperes) alávetésével is.[22] Magyary ezt a fajta – az alperes alávetésén alapuló – illetékességet találóan „jogügyleti illetékességnek” nevezte.

4.1.1. Jogügyleti illetékesség, mint főszabályként aszimmetrikus fórumválasztás

A jogügyleti illetékesség tételes jogi alapja a Plósz-féle Pp. 45. §-a volt, mely vagyonjogi ügyekben, kizárólagos illetékesség hiányában, meghatározott jogviszonyból eredő vitákra írásban - vagy a már folyamatban lévő perben tett nyilatkozattal – lehetővé tette belföldi bírósági illetékességének kikötését. Az illetékességi alávetéssel kapcsolatban a törvény annak nem kizárólagosságát vélelmezte.[23] A jogügyleti illetékességnek Magyary a fentiek alapján két fajtáját különböztette meg, az egyik egyoldalú, az alperes alávetésével valósult meg, míg a másik kétoldalú, amihez a felek közötti szerződés megkötése volt szükséges. Így míg az alperes egyoldalú alávetésének csak pozitív hatása volt, és felperes jogosult volt más bíróságnál pert indítani, ahhoz, hogy pozitív és negatív hatással is járó kizárólagos illetékesség keletkezzen kétoldalú, szerződéses alávetés kellett, mely már valóban kizárta a más bíróságok előtt pereskedést.[24] Amennyiben a fentiek alapján lényeges nemzetközi elemet magában hordozó jogviszonyban belföldi bíróság kizárólagos illetékességének kikötésére sor került, az közvetett módon joghatósági kikötést is jelentett. A joghatósági kikötés ilyen módon azonban csak „hazafelé” irányulhatott azaz magyar bíróságok joghatóságának kikötésére volt, külföldiekére nem.[25] Balla fel is hívta a figyelmet a helyzet felemás voltára, rámutatva egyrészről a választottbírósági megállapodásra, mely külföldi választottbíróság esetén is érvényes volt, másrészről a külföldi jog választására, mely szintén lehetséges volt, és megfogalmazta az alábbi költői kérdést: miért ne állhatna meg a külföldi bíróság joghatóságának az alávetés?[26] Közel egy évszázad múlva megválaszolva a kérdést a Plósz-féle Pp. által engedélyezett „egyirányú” joghatósági kikötés logikus következménye annak, hogy az illetékesség a jogrendszeren belül azonos hatáskörrel rendelkező hatóságok (bíróságok) közötti területalapú ügyelosztás, így mindaddig, amíg a tételes jogban attól nem különült el a joghatóság fogalma, az illetékesség dimenziójában nyilvánvalóan nem lehetett lehetőség külföldi bíróság kikötésére. A Plósz-fél Pp. rendszeréből azonban egyértelmű, hogy az illetékességi kikötés főszabályként aszimmetrikus fórumválasztás volt, mind formai, mind tartalmi értelemben, hiszen létrejöttéhez elég volt az egyik fél egyoldalú jognyilatkozata, és teljes (pozitív és negatív) jogi hatást is csak ezen fél vonatkozásában gyakorolt, míg a másik fél irányában csak részleges (pozitív) jogi hatásról volt szó, mely nem zárta ki, hogy ez utóbbi fél választása szerint más bírósághoz forduljon.

4.1.2. Tőzsdebírósági kikötések – bizonytalanság a századfordulón

A hatásköri kikötésnek az 1945 előtti jogunkban két fő esetköre volt: i) az egyik mikor a felek a törvényszék hatáskörébe tartozó ügyben az alsóbb fokú járásbíróság hatáskörét köthették ki, ii) a másik amikor a rendes bíróságok hatáskörébe tartozó ügyekben a tőzsdebíróság, mint különbíróság hatáskörét lehetett kikötni.[27] Az 1868. évben eltörölt, majd – feltehetően a gyakorlat szülte igények kielégítése céljából –  két év múlva már vissza is állított tőzsdebíróság hatásköre a tőzsdén kötött kereskedelmi ügyletből eredő jogvitára kikötés nélkül is fennállt. Emellett a tőzsdebíróság hatáskörét „kifejezett írásbeli alávetéssel” lehetett kikötni négy ügycsoportra: i) a kereskedők közötti kereskedelmi ügyletekből ii) a mai kifejezéssel élve „társasági jogviszonyból” eredő, iii) a kereskedő és nem kereskedő közötti bizonyos ügyletekből, valamint iv) a közraktár ügyletekből eredő jogvitákra. A XIX. század végén még némi bizonytalanság volt abban tekintetben, hogy tőzsdebírósági fórumválasztás csak pozitív, vagy negatív joghatással is bír-e[28], de egy bő évtizeddel később egységessé vált a gyakorlat abban, hogy a kétoldalú tőzsdebírósági kikötés kizárólagos hatáskört eredményez, melyre tekintettel az adott jogvitában nincs helye rendes bírósági pernek.[29] Ezzel párhuzamosan jellemző volt, hogy a gazdasági szereplők „tesztelik” a tőzsdebíróság hatásköri kikötés korlátait, olyan vagylagos, eshetőleges kikötésekkel, mely alapján a felek, vagy valamelyik fél választása alapján a rendes bíróság mellett a tőzsdebírósághoz is fordulhat. A tőzsdebíróság kétoldalú vagylagos kikötésével kapcsolatban a századforduló első éveiben kikristályosodott az a bírói gyakorlat, hogy az ilyen kikötésnek kellően határozottnak és minden kétséget kizáróan világosnak kell lennie. Ugyanakkor azok a fórumválasztó megállapodások, melyek alapján a felek bármelyike jogosult választani a rendes bíróság vagy tőzsdebíróság között a Királyi Curia szerint ez utóbbi követelménynek nem tettek eleget, mivel (…) az ellentétnek a polgári bíróság előtt fellépése esetleg mindenkor beállhat (…).[30]

Ami a tőzsdebíróság egyoldalú, vagylagos kikötését illeti – tehát azon aszimmetrikus fórumválasztásokat, amikor a felek egyike választhatott, hogy mely bíróság előtt indítja meg az eljárást –, már nem volt ilyen egyértelmű a helyzet. A haladó szellemű Budapesti Táblabíróság több eseti döntésével is állást foglalt az aszimmetrikus fórumválasztások érvényessége, illetve kikényszeríthetősége mellett. Egyik esetben, ahol az eladó felperest illette meg a választás, hogy a budapesti tőzsdebírósághoz, vagy más, a perrendtartás szerint kikötés hiányában illetékes bírósághoz fordulhasson, a Budapesti Táblabíróság határozatának indokolásában külön hangsúlyozta is, hogy  „(…) nincs oly szabály, mely szerint a tőzsdebiróság illetékességének kikötése csak akkor volna hatályos, ha a felek az illetékesség megválasztása tekintetében egymásnak egyenlő jogot biztosítanak (…)”.[31] A Királyi Curia azonban a konzervatív jogértelmezés oldalán állt, és az ilyen egyoldalúan vagylagos, aszimmetrikus kikötéseket – a szimmetrikus vagylagos kikötésekhez hasonlóan – elvi jelleggel szintén nem kellően határozottnak, így nem tulajdonított jogi hatást nekik, anélkül, hogy érdemben állást foglalt volna a Budapesti Táblabíróság által felvetett fenti, meggyőző érvelés helyessége felől.[32] Ugyanakkor az egyik ítéletben, melyben a Királyi Curia egy gyakorlatilag aszimmetrikus vagylagos kikötést nem vagylagos kikötésnek értelmezett, s így lényegében engedte annak kikényszerítését, már érezhető volt, hogy a fenti konzervatív megközelítés nem teljesen tartható.[33]

4.1.3. „De facto” aszimmetrikus tőzsdebírósági kikötések lehetővé tétele

Ahhoz, hogy a Királyi Curia végül elismerje az aszimmetrikus tőzsdebírósági fórumválasztás gyakorlati lehetőségét és kimunkálja annak joghatásait, szükség volt egy 1891. évből származó Királyi Curiai teljes ülési határozatra, valamint a korszak gyakorló jogászainak leleményességére is. A Királyi Curia 1891. évi 53. sz. Teljes Ülési Határozata („53. sz. TÜH”) ugyanis már foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy milyen hatása van az egyoldalú alperesi tőzsdebírósági hatásköri „alávetésnek”.[34] A Királyi Curia álláspontja szerint amennyiben a jogalkotó a tőzsdebíróság, mint kivételes bíróság „illetékességét” mindkét fél kifejezett alávetésétől akarta volna függővé tenni, akkor erre a szóhasználatával utalt volna, így a „mindkét fél” vagy „kölcsönös” szavak használatával, de erről a tételes jogban nem volt szó. A Királyi Curia az 53. sz. TÜH meghozatalával – figyelemmel arra, hogy a törvény nem rendelkezett arról, hogy mindkét fél ugyanazon időben vesse alá magát a kivételes bíróságnak –, érvényes tőzsdebírósági hatásköri kikötésnek ismerte el azt, amikor felperes a pert az egyoldalú alperesi tőzsdebírósági alávetés alapján ez utóbbi fórum előtt indítja meg. Jogtörténeti érdekesség, hogy a Kúria fenti döntésével érdemben teljes azonoson állásponton volt Plósz, aki a törvény betű szerinti értelmezésével szemben analógiával és rendszertani értelmezéssel jutott néhány nappal a fenti döntés előtt ugyanarra a végkövetkeztetésre az egyik korabeli tudományos lap hasábjain.[35]

A gyakorló jogászok – látva a bíróságok részéről az aszimmetrikus fórumválasztó megállapodásokkal kapcsolatos hezitálást a századforduló első évtizedében – a következő évtizedben az 53. sz. TÜH elveihez „nyúltak” vissza, és kétoldalú vagylagos fórumválasztó megállapodások helyett ügyfeleiknek azt „technikát” javasolták, hogy csak az egyik fél írja alá a tőzsdebírósági hatásköri kikötést, melyet a másik fél saját döntése alapján vagy felhasználhat, pert indítva ezen különbíróság előtt, vagy nem használ fel, mely utóbbi esetben a rendes bíróságok előtt perelhet. Fentiek alapján, ha elvi síkon nem is került kimondásra az aszimmetrikus fórumválasztás megengedettsége a tőzsdebírósággal kapcsolatban, az „de facto” mégis működött a gyakorlatban, mivel a hiányzó jogi alapokat a felek az 53. sz. TÜH keretei között tényekkel tölthették ki, melyet a bírói gyakorlat elfogadott, így a felek gyakorlatilag azonos végeredményre jutottak. Ugyanakkor az elvi alapok tisztázásának hiányából számos nem egyértelmű helyzet adódott, ahol a Királyi Curia-nak több eseti döntésével kellett mutatni a helyes irányt. Így egy ügyben, mikor a felperes a csak általa aláírt tőzsdebírósági kikötés ellenére a rendes bíróság előtt kezdeményezett peres eljárást, a Királyi Curia rámutatott, hogy az alperes nem hivatkozhat pergátló kifogásként a tőzsdebírósági kikötésre, hiszen azt ő maga nem írta alá, így az 53. sz. TÜH szerinti eset nem forog fenn.[36] Egy másik ügyben, amikor az alperes ugyan aláírta a tőzsdebírósági kikötést, de a felperes választása szerint mégis a rendes bíróság előtt indított pert ellene, a Királyi Curia hangsúlyozta, hogy az alperesi pergátló kifogás szintén nem alapos, hiszen abból, hogy felperes az ügyet nem a tőzsdebíróság előtt indította meg, éppen az következik, hogy magát nem vetette alá ezen kivételes bíróságnak, így az egyoldalú alperesi alávetésnek ebben az esetben nem volt joghatása.[37] Egy további ügyben a Királyi Curia kiemelte, hogy a tőzsdebírósági alávetést egyedül aláíró fél csak a rendes bíróság előtt indíthat pert a másik féllel szemben, jóllehet az egyoldalú alávetés megalapozná vele szemben a tőzsdebíróság előtti perindítást.[38]

Az 53. sz. TÜH és az azt követő bírói gyakorlat valójában organikus úton kifejlesztette a mai értelemben vett hibrid, opciós aszimmetrikus fórumválasztást a tőzsdebíróság vonatkozásában, hiszen megengedte, hogy az egyik fél által aláírt tőzsdebírósági alávetés birtokában a másik fél egyoldalúan, később döntsön arról, hogy a rendes bíróság, vagy a különbíróság előtt indít eljárást. Ezáltal az ilyen megállapodás csak az egyik – ti. az alávetést aláíró – fél vonatkozásában gyakorolt pozitív és negatív hatást, míg a másik – kedvezményezett – fél vonatkozásában csak pozitív joghatása volt. Így a Királyi Curia, ha elvi éllel habozott is állást foglalni az aszimmetrikus fórumválasztások felől, gyakorlatilag hallgatólagosan egy eljárásjogi hatalmasság létét ismerte el, mely alapján a felek egyike egy alakító joggal rendelkezett, mellyel tetszése szerint csatornázhatta a felek jogvitáját az általa megfelelőbbnek ítélt fórum elé.

4.2. Választottbírósági megállapodások

Szemben a tőzsdebírósági kikötés gazdag bírói gyakorlatával, a választottbírósági megállapodások területén a korszakból nem áll rendelkezésre közzétett eseti döntés aszimmetrikus fórumválasztással kapcsolatban. Ennek ellenére a kor választottbíráskodással foglalkozó két legjelentősebb hazai szakíróját foglalkoztatta e kérdéskör. Fabinyi – előre bocsátva, hogy tisztában van álláspontja vitatott voltával – úgy érvelt, hogy a felek a választottbíráskodással a rendes bírósági utat kizárják, a választottbíróság az állami bíróság helyébe lép, emiatt érvénytelennek tartotta az olyan aszimmetrikus megállapodást, mely az egyik fél választására bízza, hogy állami bíróság, vagy választottbíróság elé vigye az ügyet.[39] Az általában igen alapos nemzetközi összehasonlító munkát végző és dogmatikai szempontból letisztult álláspontot képviselő szerző érvelése ekörben nem tűnik túl meggyőzőnek. Fabinyi fenti érvelése figyelmen kívül hagyja a logika argumentum a maiore ad minus elvét, mely alapján a többen a kevesebb benne van, így az állami bírósági út teljes kizárása magába foglalja annak részleges kizárását is, mely megvalósulhat akként, hogy csak az egyik fél számára kerül kizárásra az állami bírósághoz való fordulás. Újlaki érdemben azonos álláspontot foglal el Fabinyivel, érvelése szerint azon megállapodás, hogy az egyik fél akaratától függjön, hogy az állami- vagy választottbíróság döntsön „(…) nálunk mint jóerkölcsbe ütköző szerződés aligha tekinthető érvényesnek, minthogy ez rendszerint a gazdaságilag gyengébb fél alárendelt helyzetének kihasználásával kapcsolatos.”, másrészt azt hangsúlyozza, hogy egy ilyen megállapodás sértené felek egyenlőségének elvét.[40] A fenti érvelés szintén kevéssé meggyőző, hiszen Újlaki az aszimmetrikus fórumválasztást kiragadja a kontextusból, és vélelmezi az egyik fél gyengébb helyzetét. Ezzel Újlaki figyelmen kívül hagyja, hogy fórumválasztásra a gazdasági életben jellemzően valamilyen alapügyletből fakadó viták vonatkozásában kerül sor, és a fórumválasztó megállapodás – főszerződéstől való elválaszhatóságára tekintet nélkül – egy alapügylethez kapcsolódik. Így a fórumválasztás kérdése egy nagyobb alkufolyamat egyik pontján jelenik meg, ahol adott esetben az egyik fél enged, valamilyen más előnyért cserébe. Erre figyelemmel az egyik fél „gyengébb” pozíciójának vélelmezésére épülő, a jóerkölcsbe ütközést középpontba állító érvelés az aszimmetrikus fórumválasztást túlzottan leegyszerűsíti. A felek egyenlőségének elvével kapcsolatban pedig érdemes felidézni a Budapest Táblabíróság fent idézett határozatát, melyben e bírói fórum már Újlaki előtt két évtizeddel arra a következtetésre jutott, hogy ezen elvnek a fórumválasztás kontextusában valójában nincs normatív alapja.

4.3. Az 1945 előtti jog értékelése

A fenti visszatekintés alapján megállapítható, hogy az második világháborút megelőző korszakban hazánkban az aszimmetrikus fórumválasztás élő jogintézmény volt, mind az illetékességi megállapodások, mind a rendes és kivételes tőzsdebíróságok közötti hatásköri megállapodások területén. Jóllehet a tőzsdebírósági aszimmetrikus kikötések kapcsán a Királyi Curia habozott elvi éllel elfogadni a Budapesti Táblabíróság haladó álláspontját, a gyakorlatban mégis kikényszerítette az ilyen aszimmetrikus kikötéseket, amennyiben azok az 53.sz. TÜH rendelkezéseinek megfeleltek. A Királyi Curia ezáltal hallgatólagosan elismerte egy eljárásjogi hatalmasság létét. A transzparencia hiánya azonban láthatóan sok bizonytalanságot okozott a bírói döntésekben, melyeket eseti jelleggel kellett aztán kiigazítani, annak érdekében, hogy az egymást követő döntésekből összeálljon a korszak aszimmetrikus tőzsdebírósági kikötésekre vonatkozó jogi doktrínája. A választottbíráskodás területén pedig a jogtudomány képviselői által megfogalmazott távolságtartás inkább a jogi reflexek ösztönös működésének volt betudható, azonban a szerzők által felhozott ellenérvek vagy alapvető logikai hiba miatt, vagy a problémakör túlzott leegyszerűsítő szemlélete miatt a mai kor jogásza számára kevéssé tűnnek meggyőzőek.

5. A mai hazai jogi környezet és joggyakorlat

5.1. Fórumválasztó megállapodások mai hazai szabályozása

A hatályos jogi szabályozás vázlatos ismertetése előtt rövid említést érdemel, hogy az 1952. évi polgári perrendtartás („rPp.”) a hatásköri kikötést nem ismerte, azonban az illetékességi kikötést érdemben a Plósz-féle Pp.-vel azonos módon szabályozta. Így az illetékességi alávetés az ezredfordulóig főszabályként aszimmetrikus volt: az alávetés egyoldalú jognyilatkozat volt, mely csak az egyik fél vonatkozásában gyakorolt pozitív és negatív hatást, míg a másik félre csak pozitív hatással bírt, így szabadon perelhetett más bíróság előtt, jólehet a gyakorlatban a kölcsönös alávetések voltak jellemzőek.[41] A joghatósági és illetékességi megállapodások jelenkori rezsimje gyakorlatilag az ezredforduló derekán alakult ki, amikor a jogalkotó a napirenden lévő európai integrációra figyelemmel már az EU csatlakozást megelőzően lényegében a „brüsszeli-luganói rezsimmel” kompatibilis szabályozást fogadott el.[42] Az új szabályok 2000. május 1. napjától léptek hatályba a régi Nemzetközi Magánjogi Kódexben („Nmjtvr.”) és a régi Polgári Perrendtartásban („rPp.”), utóbbiban a joghatósági megállapodás új szabályaival kellett harmonizálni az illetékességi alávetésre vonatkozó szabályokat.[43] A korábbi rendszerhez képest fontos módosulás, hogy az Nmjtvr.-ben EU-konform módon került szabályozásra a joghatósági megállapodás (kikötés) fogalma, akként, hogy e megállapodás alatt csak rendes bírósági fórumválasztás értendő.[44] A rPp. illetékességi szabályait tekintve két koncepcionális változás történt, egyrészről az illetékességi kikötések formai szempontból módosultak, mivel egyoldalúból kétoldalú jogügyletté váltak, másrészről a Plósz-féle Pp. óta fennálló törvényi vélelem előjele megfordult akként, hogy a törvény az illetékességi kikötés kizárólagosságának vélelmét állította fel. A 2018. január 1. napján hatályba lépett új Nemzetközi Magánjogi Kódex és új Polgári Perrendtartás a fenti szabályrendszeren lényegesen nem változtatott.[45] A választottbírósági megállapodások terén hazánk a régi Vbt. elfogadásával 1994-ben úttörőként először a világon ültette át az UNCITRAL Modelltörvényt nem csak a nemzetközi, hanem a tisztán belföldi választottbíráskodásra, majd a Modelltörvény 2006-os revízióját a jogalkotó az új választottbírósági törvény elfogadásával ültette át jogunkba.[46] Jelenleg a bírói gyakorlatban az aszimmetrikus fórumválasztás területén választottbíráskodási érintettségű ügy nem ismert, viszont rendelkezésre áll egy 2019. évi kúriai döntés, melyben egy joghatósági megállapodás minősítésének és eljárásjogi hatásainak kérdései merülnek fel. Az alábbiakban röviden ez utóbbit elemezzük.

5.2. A Kúria 2019. évi döntése

A Bírósági Határozatok folyóiratban alatt a közelmúltban közzétett ügyben[47] az alperes, mint megbízó, valamint a felperesek, mint bizalmi vagyonkezelők és megbízottak Vaduzban, 2010. január 29-én megbízási szerződést kötöttek, melynek vitarendező klauzulája rögzítette, hogy a szerződésre "[...] a liechtensteini jog az irányadó és a felek a vaduzi székhelyű bíróság eljárásában állapodnak meg. A megbízottak azonban jogosultak a szerződés teljesítését a megbízó lakóhelyén követelni." Mivel az Alperes elmulasztotta megfizetni a megbízási díjat, a Felperes fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezett ellene Magyarországon, mely perré alakult. Felperes keresetében kifejtette a magyar bíróság joghatóságának fennállására vonatkozó jogi álláspontját, az Alperes viszont a keresetlevelet mindössze néhány nappal az első bírósági tárgyalási nap előtt kapta meg, emiatt a tárgyaláson nem jelent meg, de írásbeli kérelmet terjesztett elő, melyben elsődlegesen kérte a tárgyalás távollétében történő megtartását és a kereset elutasítását, viszont joghatósági kifogást ekkor még nem, csak a per későbbi szakaszában terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság alperest a kereset szerint marasztalta, azonban a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a pert megszüntette, mivel álláspontja szerint az Nmjtvr. 62/F. § (1)-(2) bekezdései alapján a felek közötti megbízási szerződés joghatósági kikötést tartalmazott, amelyben a vaduzi székhelyű, azaz meghatározott liechtensteini bíróság joghatóságát kötötték ki, mely - a felek eltérő megállapodása hiányában - kizárólagos joghatósággal rendelkezett. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a megbízó lakóhelyének feltüntetése nem jelentette az annak megfelelő székhelyű bíróság joghatóságának kikötését, és a "teljesítés követelése" rendelkezés nem azonosítható magával a perlekedéssel. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a magyar bíróság joghatósága perbebocsátkozás alapján sem volt megállapítható, mivel az alperes az illetékességgel nem rendelkező elsőfokú bírósághoz intézett beadványában ugyan nyilatkozott arról, hogy amennyiben a bíróság a tárgyalás halasztása iránt - a tárgyalási időköz hiánya miatt - előterjesztett kérelmét nem teljesíti, úgy kéri a kereset elutasítását, de ez a nyilatkozat nem minősíthető a joghatóságot megalapozó érdemi perbebocsátkozásnak. A felülvizsgálati eljárásban eljáró Kúria álláspontja azonban eltérő volt, és a jogi végzettségű – ügyvéd foglalkozású – alperesnek az első tárgyalást megelőzően tett nyilatkozatát perbebocsátkozásnak tekintve arra az álláspontra helyezkedett, hogy az a joghatóságot megalapozta, így további joghatósági okok vizsgálata második lépcsőben szükségtelen volt. [48]

5.3. A döntés értékelése

Jóllehet a fenti ügyet végül a perbebocsátkozás kérdése döntötte el, mely alapvetően bírói mérlegelés körébe tartozó ténykérdés, az eset mégis értékes tanulságul szolgálhat, mivel azon tetten érhető a mai bírói gyakorlat gondolkodása az aszimmetrikus joghatósági megállapodások megítéléséről. Az eset alapján szembeötlő, hogy az eljáró bíróságok között már a perbeli fórumválasztó klauzula minősítése kapcsán sem volt egyetértés. Az elsőfokú ítéleti döntésből arra vonható le következtetés, hogy a bíróság a klauzulát nem kizárólagos – tehát aszimmetrikus – joghatósági megállapodásnak tekintette, mely alapján a felperes választása szerint megindíthatta a pert az alperes lakóhelyén, bár az sem zárható ki, hogy az elsőfokú bíróság a klauzulát nem létezőnek tekintette és az általános joghatósági szabály alapján járt el a magyar lakóhelyű alperessel szemben. Ezzel szemben a másodfokú döntésből határozott állásfoglalás olvasható ki a fórumválasztó klauzula minősítése kapcsán, mely alapján egyértelmű, hogy a Törvényszék a klauzulát kizárólagos joghatósági megállapodásként értékelte, mely álláspontja szerint kizárta a magyar joghatóságot. A másofokú bíróság által elfogadott jogértelmezés helyessége ugyanakkor kétséges, mivel az kizárólag a klauzula nyelvi értelmezésre koncentrál, holott a nyelvi értelmezés csak egy az általánosan elfogadott értelmezési módok közül.[49] Jóllehet a felek nem a legszerencsésebb nyelvi fordulatot használták („ … jogosultak a teljesítést a megbízó székhelyén követelni …”), a fórumválasztó klauzula logikai, rendszertani és cél szerinti értelmezése alapján nehéz más következtetésre jutni, mint arra, hogy ezzel a felek azt akarták elérni, hogy a megbízottak a megbízó székhelyén is követelhessék a teljesítést, melybe az argumentum a maiori ad minus elv alapján nyilván mind a peren kívüli, mind a perbeli követelés is beleértendő. Ami a jogerős ítéletet illeti, a Kúria a másodfokú bírósággal szemben egyáltalán nem minősítette a perbeli klauzulát, hanem a perbebocsátkozáson alapuló – kisegítő jellegű – joghatósági okra való hivatkozással oldotta meg a kérdést. Ebből viszont a contrario az következik, hogy a Kúria az ügyben a magyar joghatóságot nem tekintette kizártnak, mivel ilyen esetben nyilván perbebocsátkozásról sem lehet szó, hiszen a pert a rPp. 157 § a) pontja alapján irányadó rPp. 130. § (1) bek. a) pontja alapján meg kellett volna szüntetni, méghozzá a rPp. 158. § (1) bekezdése értelmében hivatalból. Arra következtetésre, hogy az ügyben a magyar joghatóság a felek joghatósági kikötése ellenére fennállt, a Kúria két esetben juthatott. Az első lehetőség, hogy a Kúria álláspontja szerint a külföldi bíróság javára szóló joghatósági kikötés általában nem jelent perakadályt. Erre a rPp. és Nmjtvr. irányadó rendelkezéseinek szűk nyelvtani értelmezése alapján ugyan elvileg el lehetne jutni,[50] ez a jogértelmezés azonban ellentétes lenne a Kúria és az alsóbb bíróságok korábbi joggyakorlatával, mely a rPp. 130. § (1) a) pont szerinti kizárt joghatóság alatt a külföldi bíróság javára szóló érvényes joghatósági megállapodás esetét is értette.[51] Ezt meghaladóan egy ilyen értelmezés ellentétes lenne a megállapodáson alapuló joghatósági szabályokat újra szabályozó 2000. évi CXXX. törvény indokolásával is.[52] A másik - sokkal valószínűbb - lehetőség, hogy a Kúria álláspontja szerint csak a perbeli joghatósági kikötés nem minősült kizárólagosnak, emiatt nem volt alkalmas a magyar joghatóság kizárására, így lehetőség volt arra, hogy az alperes perbe bocsátkozzon. Ez esetben azonban a Kúria jogi álláspontja a perbeli joghatósági kikötés minősítése kapcsán szükségszerűen eltért a Törvényszék jogi álláspontjától, ennek ellenére az ítélet sajnálatos módon nem tér ki arra, hogy miért nem minősül kizárólagosnak a fenti joghatósági megállapodás, továbbá arra sem, hogy miért nem alkalmas joghatóság megalapozására. Így sajnos csak találgatni lehetne a joghatósági megállapodás kúriai minősítését illetően, ami meghaladná e tanulmány kereteit. Fentieket összegezve, az elemzett ügyben ugyanazt a joghatósági megállapodást az eljárt három bíróság teljesen eltérően minősítette, ugyanakkor nem tudhatjuk, hogy a jelenkori magyar joggyakorlat szerint milyen joghatósági megállapodások minősülnek aszimmetrikusnak, és ezeknek fórumválasztó megállapodásnak milyen eljárásjogi hatásai vannak. Ugyanakkor a fentiekből az is megállapítható, hogy a hazai bírói gyakorlat az aszimmetrikus fórumválasztásokkal kapcsolatban egy olyan válaszút előtt áll, ahol még – szerencsére – nem tett semmilyen elhamarkodott, irreverzibilis következményekkel járó lépést. Ezt a „kegyelmi állapotot” pedig célszerű felhasználni annak érdekében, hogy az elemzett történelmi példák és külföldi alternatívák alapján azonosítani tudjuk a lehető leghelyesebb utat, hogy legközelebb az aszimmetrikus fórumválasztás megítélése kapcsán a helyes irányba lehessen elindulni.

6. Záró gondolatok

Az aszimmetrikus fórumválasztó megállapodások jogi megítélésével kapcsoltban az előttünk álló példák alapján alapvetően három fő modell képzelhető el:

1. Az első modell a tiltás, melyre példa a Királyi Curia századforduló körüli gyakorlata a vagylagos kétoldalú tőzsdebírósági kikötésekkel kapcsolatban. Ezen irányvonal egy szélsőségesebb formája az, hogy a tiltás mellett adott esetben a felek jogviszonyába való bírói beavatkozás is megvalósul az aszimmetria kiegyenlítésével, melyre példa az orosz Russian Telephone Company ügyben hozott döntés és azt követő gyakorlat;
2. A második lehetséges modell a szigorú – formai, illetve tartalmi – feltételekhez kötött engedélyezés, mely során egy külön „rezsimet” hozunk létre az aszimmetrikus fórumválasztó megállapodásokra és az ennek való megfelelőséget eseti alapon vizsgáljuk. A formális feltételekhez kötött engedélyezésre példa 1945 előtti jogunkban az 53. sz. TÜH alapján kialakuló bíróigyakorlat, a tartalmi feltételekre példa Franciaországban az eBizcuss ügyben hozott ítélettel bevezetett „utólagos bírói előreláthatósági teszt”;
3. A harmadik modell az engedélyezés azzal, hogy az aszimmetrikus fórumválasztó megállapodásokra nem hozunk létre önálló rezsimet, az ilyen fórumválasztásokat önmagukban a feleket illető egyenlőtlen jogok és kötelezettségek miatt nem tekintjük érvénytelenek. A harmadik modellben az aszimmetrikus fórumválasztó megállapodások ugyanazon rezsimnek vannak alávetve, mint szimmetrikus társaik. Ez utóbbira példa az Egyesült Királyság bíróságainak hozzáállása, vagy Franciaországban a Diemme ügyben hozott döntés.

A jelen tanulmány írója gyakorló jogászként a fórumválasztó megállapodást kötő gazdasági szereplők érdekeit helyezi előtérbe, az ő szempontjukból pedig a magánautonómia tiszteletben tartása és az előreláthatóság a két legfontosabb érték. A fenti három modellt ezen értékrend mentén elemezve az alábbi következtetésre juthatunk. Ami az első modellt illeti („tiltás”), az értelemszerűen nem tiszteli a felek magánautonómiáját. Jóllehet az első modell megfelel az előreláthatóság követelményének, de a totális tiltás történelmi tapasztalatok alapján nem célravezető szabályozási modell, mivel gazdasági okok, vagy egyéb egyedi körülmények miatt a joggyakorlatban kivételek kezdenek kialakulni, így ez a modell fokozatosan átcsúszik a második modellbe. A második modell („külön rezsim szerinti engedélyezés”) bár teret enged a magánautonómiának, az aszimmetrikus fórumválasztásokra irányadó „külön rezsim” létrehozása miatt az előreláthatóság elvének már kevéssé tud megfelelni, mivel minden további kategória és feltétel bevezetése újabb elhatárolási problémákat és gyakorlati bizonytalanságokat szül, melyet akár a közelmúltbeli francia példák, akár a Királyi Curia századfordulót követő gyakorlata egyértelműen alátámaszt. A harmadik modell („engedélyezés az általános rezsim”) szerint felesleges az aszimmetrikus fórumválasztó megállapodásokra egy „külön rezsimet” felállítani. Ez utóbbi modell a jogalkotó által a feleknek a fórumválasztás terén biztosított magánautonómiáját éppen ezért nem próbálja jogalkalmazói úton bevezetett többlet kategóriákkal és feltételekkel szűkíteni, hanem a jogalkalmazás szerepét helyesen felfogva csupán azt ellenőrzi, hogy a felek megállapodása megfelel-e a fórumválasztó megállapodásra irányadó általános szabályoknak. E harmadik modellben teljesül egyszerre a felek magánautonómiájának tisztelete és az előreláthatóság elve. A jelen tanulmány írója csak remélni tudja, hogy amikor a magyar jogalkalmazás a jövőben az aszimmetrikus fórumválasztás problémájával találkozik, a válaszúton ezen harmadik irányba fog elindulni. A jelen tanulmány ehhez próbált a maga szerény eszközeivel segítséget nyújtani.